Sosem voltál csak egy barát

VI.

Eddig a pillanatig meg sem fordult a fejemben, hogy õ még a klubnál van.

-  de Jong - fejezte be helyettem Hannah - nem gondoltam volna, hogy pont õt fogod ismerni.

A szavai hallatán kiábrándultam, és halkan ennyit mondtam:

- Én sem.

Már majdnem a pályán voltak, amikor Frenkie hátrafordult, hogy mondjon valamit az egyik társának, de az én tekintetemmel találta szembe magát. Gyorsan elkaptam a fejem, és csak pár percel késõbb néztem újra a pálya felé. 1 órával késõbb befejezõdött a bemelegítés, és a játékosok visszamentek az öltözõbe. Amikor Frenkie haladt el alattunk, próbáltam nem észre venni, és más irányba nézni, amikor fölnézett. 10 perc múlva felvonult a pályára a két csapat kezdõ 11-e, és kezdetét vette a meccs. Az 1. félidõt feszengve néztem végig, és Frenkie sem volt valami jó passzban. A 2. félidõre le is hozták a pályáról, és Franck Kessie állt be a helyére. Az események felgyorsultak, és az új félidõ elsõ 10 percében már 3 gól is született. A meccs vége elõtt 5 percel döntetlen volt az állás, és mindenki Raphinhára szegezte a tekintetét, aki éppen egy szabadrúgáshoz készülõdött. Neki futott, elrúgta a labdát, és telibe találta a háló jobb sarkát. A közönség tombolt, és amikor a bíró 3 percel késõbb lefújta a mérkõzést a hangulat csak tovább fokozódott. Ünnepelve kivonultunk a tömeggel, és már majdnem az ajtóknál voltunk, amikor Hannah megállt.

- Gyere Hannah, mindjárt kint vagyunk. - szóltam neki, de õ nem mozdult. Felemelte jobb kezét, és a vele szemben lévõ irányba mutatott. Odanéztem, és egy óriási tömeget véltem felfedezni. Amikor közelebb értek, már jól láttam az okot, amiért Hannah lefagyott. A tömeg közepén kilátszódó szõke hajat bármikor felismerném, ezért megpróbáltam kivonszolni Hannaht az épületbõl. Sajnos nem voltam elég gyors, és a tömeg utolért minket. A középpontban lévõ Frenkie a karját nyújtotta felém, a kezembe nyomott egy papírfecnit, majd igyekezett  visszajutni az épületbe. Ilyenkor már én is lefagytam, viszont Hannah a jelenetet látva sikítozni és ugrándozni kezdett. Megragadtam a karját, és végre kisétáltunk a stadionból. A hazafele úton mindent elkellett, hogy meséljek Hannahnak rólam és Frenkierõl. Csillogó szemekkel hallgatta végig, de a végén mégis elkomorodott.

- Most tényleg azt mondod, hogy 3 éve nem is beszéltetek?

- Azt, és egyáltalán nem hiányzik - hazudtam megint (mostanában gyakran teszem).

- Aha, azt látom rajtad.- válaszolta Hannah, majd megölelt és tovább indult. Nekem fel sem tûnt, hogy haza értem, de elõvettem a kulcsomat, bedugtam a zárba, és bementem a lépcsõházba. Leültem a lépcsõre, és a kezembe vettem a papírdarabkát. Kicsit félve, de kinyitottam, és egy pillanatra el is mosolyodtam. Ez állt benn: ,,Hello Mia! Itt a számom, örülök, hogy újra látlak ;)!"

- Na persze! - mondtam, majd összegyûrtem a papírt, és a sarokban álló szemetesbe dobtam.