Sosem voltál csak egy barát

IX.

Meglepetésként értek a szavai, és legalább 2 percig nem válaszoltam rájuk. Majd ennyi idõ alatt sikerült rávennem magam, hogy kimondjam azt, amit már közel 3 éve szeretnék a szemébe mondani.

- El sem tudod képzelni, hogy mennyire hiányoztál. - Frenkie elmosolyodott, és az út hátralévõ részét már vidám beszélgetéssel töltöttük.

20 percel késõbb parkoltunk le egy külvárosi kis kávézó elõtt. Bementünk, és leültünk egy asztalhoz. Csodálkozva néztem körül, mert nem értettem, hogy miért nem bámulja senki sem a velem szemben ülõ férfit.

- Itt nem ismernek? - tettem fel a kérdést végül.

- Túlságosan is. - felelte Frenkie, majd kérdõ arckifejezésemet látva gyorsan hozzátette - Minden nap ide járok, már senkit sem lep meg a jelenlétem.

Ebben a pillanatban egy pincér lépett oda hozzánk, hogy felvegye a rendelésünket. Én egy koffeinmentes kávét, Frenkie pedig egy vaníliás shaket rendelt, és mind a ketten ettünk egy-egy szendvicset.

Miután kihozták a rendelésünket belemerültünk a beszélgetésbe, és megpróbáltuk bepótolni az elvesztegetett 3 évet. Frenkie elmesélte, hogy milyen volt elõször játszani Barca játékosként, és sokszorosan is bocsánatot kért, hogy nem jelent meg a diplomaosztómon. Én természetesen megbocsájtottam neki, és én is beszámoltam neki az eddigi karrieremrõl.

Olyan jól éreztük magunkat, hogy észre sem vettük, hogy besötétedett. Visszavittük a tányérokat, és Frenkie kocsijához mentünk. Elnavigáltam Frenkiet a lakásomig, majd elbúcsúztunk egymástól.

Amikor haza értem lezuhanyoztam, és bevetettem magam az ágyba Cole mellé.

- Milyen volt? - kérdezte álmosan.

- Nagyon jó - feleltem boldogan, majd szinte pillanatokon belül elaludtam.