Sosem voltál csak egy barát

II.

Frenkie távozása után próbáltam még több idõt tölteni a tanulással. Még másfél évem volt hátra az egyetemen, de én már az elsõ pillanattól kezdve nézegettem a záróvizsgás feladatokat.

                                                                                  *

- Indulhatunk? - kérdezte anya már harmadjára.

- Várj! - kiáltottam - nincs meg a kalapom.

- A kocsiban hagytad, hogy nehogy itthon maradjon.

- Jaj tényleg, akkor mehetünk. - válaszoltam, majd kisiettem a házból.

Beszálltam a kocsiba, és útnak indultunk az állatorvosi egyetem felé. Fél órával késõbb már mindenki a helyén ült, és vártuk, hogy elkezdõdjön a diplomaosztó. Sorõban szólították ki a diákokat, és mikor az elõttem lévõn volt a sor már én is felkészültem.

- Mia Logan. - hangzott fel a nevem, mire a családom és barátaim éljeneztek, és tapsoltak. Felmentem a színpadra, és átvettem a diplomámat. Visszafele menet a közönséget fürkésztem. és megpillantottam az anyáék mellett lévõ üres széket. Az lett volna Frenkie helye. Amikor a vendég listát írtam, tényleg azt hittem, hogy eljön, mert megígérte. ,, Hová is gondoltam?" tettem fel magamban a kérdést. Túlságosan is optimistán gondolkoztam, amikor felvettem egy futballsztárt a vendégek listájára. Visszaültem a helyemre, és próbáltam elkerülni a sírást, ami egyáltalán nem volt egyszerû. Szerencsére már csak páran voltak utánam, és fél óra múlva véget is ért az esemény. Kiléptem az egyetem ajtaján, és megérintette az arcomat a lágy szellõ. Megfordultam, és az egész családommal találtam szemben magamat. Anya, aki már így is könnyeivel küszködött, elsírta magát, amikor átöleltem. A család többi tagja is átadta gratulációját, és pár fénykép után elindultunk a kedvenc éttermünkbe.

                                                                                 *

2 héttel késõbb beadtam a jelentkezésemet egy belvárosi klinikára, ahová fel is vettek. Ilyenkor jött el az idõ, hogy "kirepüljek a fészekbõl", és saját lakásom legyen. Egy héttel késõbb kezdtem el praktizálni, és egyszerûen hihetetlen érzés volt, hogy végre elértem a célom.