The Art Of Love | 𝕁𝕚𝕃𝕚𝕩

11th art piece

♡11th art piece♡
A fájdalmas valóság

Csend.

Sötétség.

A fény, ami a lámpaoszlopból jött, még mindig látható volt odakint, enyhén homályosan. Az árnyék egyre nagyobb lett, mélyebbre lökve a testet, ráfogva a nyakra és meg is szorítva azt, elfojtva a megmaradt kis levegőt. A víz egyre nehezebbnek tűnt, mire a fej pulzálni kezdett a levegőhiány miatt. A tüdők harcoltak, az izmok megadták magukat, miközben a test még mélyebre süllyedt.

A halvány életemlékek kezdtek elveszni. A sírás és a síkitás elhalt, a fiatal férfi megfulladt. A kétségbeesés. Az idegesítő hang megtörte a füleit. A test mélyebre süllyedt, a szívdobbanások lassultak. A fülek felrobbantak. A vér összekeveredett a vízzel.

Csend.

Sötétség.

És hirtelen,

Levegő.

A hangos zihálás vízhangzott az egész szobában, mikor a férfi végre felébredt, a kezei gyorsan és szorosan fonódtak a mellkasára és a nyakára. A szemei erősen próbáltak hozzászokni a gyenge fényhez, miközben egy apró cica próbált közelebb kerülni a testéhez.

Hirtelen uralkodott el a sírás a férfin, arra késztetve, hogy folyamatosan törölje a könnyeit, miközben a teste remegett, a mellkasa pedig szorított. A szoba teljes csöndjét csak a sírása törte meg, ami egyre hangosabb és hangosabb lett. Az emlékek özönvízként lepték el az agyát, hogy összetörjék a szívét és visszarántsák a lelkét a sötétségbe, amiben lassan már 6 éve él.

A macskája közelebb került hozzá, odanyomva az apró, szőrös testét a gazdájához, hogy komfort érzetet nyújtson neki. A férfi üdvözölte a macskát, magához ölelte, miközben sírt, hogy szeretve és ölelve érezze magát.

Hogy ne érezze magát annyira magányosnak.

"Jól vagyok" motyogta halkan, alig hallotta a saját hangját "Jól vagyok"

De nem volt jól. A lelke törött volt, a teste fáradt. Fel akarta adni.

A telefonján a fény idegesítően villant fel, felhívva ezzel a szeplős férfi figyelmét, mire felvette a telefonját, hogy megnézze az üzenetet és az időt.

2:45 a.m.

Yang Jeongin
most értem haza a műszakom után
most már elvihet a sátán?
Mindenem fáj
jól vagy?
hazaértél biztonságban?

Pretty hyung😽🐣
Jól vagyok
pihenj, Jeongin

Yang Jeongin
még mindig fent vagy?
biztos, hogy minden rendben?
átmehetek vagy felhívhatlak

Pretty hyung😽🐣
jól vagyok
találkozunk holnap?

Yang Jeongin hív...

Két szipogás között, Felix visszautasította a hívást.

Nem akarta, hogy sajnálják. Nem akart, kevesebbnek tűnni az emberek szemében. Nem akart teher lenni senki számára sem.

"Sajnálom" suttogta a képernyőnek, újra kinyomva a hívást, majd kikapcsolta a telefonját.

A teste feladta, visszaesett a matracra, ami egy hideg érzéssel üdvözölte őt. Felix megfordult, magához ölelte Lilyt és apró csókokat adott az arcára. Apró szeretlekeket suttogva a semmibe.

Így akart maradni. Szeretve akart lenni. Hogy ne érezze magát magányosnak. Hogy ne féljen. Hogy ne legyen ennyire törékeny.

De nem merte kérni.

Nem mert segítségért kiáltani.

























♡





















"Miyeon, szia" üdvözülte Jisung vidáman a nővért, aki viszonozta az üdvözlést egy meleg mosollyal.

"Jisungie, mint mindig, most is időben" tett pár papírt egy mappába "Mint általában, alá kell írnod"

"Még mindig elmondod ezt, mintha nem tudnám három év idejárás után" kuncogott, elvéve a papírt a nőtől majd aláírta a nevével, a dátummal és az idővel.

"Tudod, ő nagyon nagyon vidám most" kezdett beszélgetést Miyeon, miközben a férfi a kezét mosta az apró mosdókagylóban a fő asztal mellett "Kérdezte, hogy megérkeztél e már vagy le kell, hogy szidjon"

"Ez a nő" húzta fel az orrát Jisung "Mindig azon gondolkozik, hogy hogyan piszkáljon aztán közli velem, hogy szeret"

"Tele van szeretettel, ugye?"

Mindketten felkuncogtak "Találkozunk egy óra múlva, oke?

"Érezd jól magad!"

Jisung lesétált az előszobába, enyhén meghajolva az embereknek, akik mellett elment, a kezei izzadtak és a szíve gyorsan vert. Ez mindig ugyanilyen, mikor jön, mindig ez e kényelmetlen érzés, ami szét akarná feszíteni a mellkasát. Megérkezett a szobához, háromszor kopogott az ajtón majd kinyitotta azt.

"Találd ki, ki van itt!" üdvözölte őt vidáman.

"Oh my! Azt hittem nem jössz" a nő meleg elmosolyodott "Az én kicsi babám!" futott oda a férfihez, a dereka köré tekerve a kezeit, mert egy ideje már nem éri őt fel az apró termete miatt.

"Hali, nagyi" mosolyodott el Jisung, visszaölelve a nőt s odanyomva a nagy pofiját a nő homlokának "Gyönyörű vagy ma"

"Nem fürödtem"

"Így is szép van" kuncogott fel "Büdös, de szép"

"Yah, te kis!" csapta meg az unokája fenekét "Ne hívj egy idős nőt büdösnek"

"Mármint" Jisung vett egy hatalmas levegőt "Olyan szag van itt, mint apa cipője"

"Han Jisung" a nő hangosan felnevetett "Olyan gonosz"

"Ő a te gyereked, tudod, hogy büdös lába van!"

Han nagymama nevetve húzódott arrébb "Igaz"

"Látod!" Jisung csatlakozott a kuncogáshoz, imádta látni, hogy a nő boldog és vidám.

"Ah, kedves. Milyen jó volt nevetni" mosolyodott el "Nem nevettem ilyen jót, mióta utoljára itt voltál"

"Múlthéten voltam itt"

"Csitt!" ment körbe a szobájában "Most, hogyan vagy kedvesem?"

"Jól"

A nő adott egy mérges pillantást   a férfinek "Hogy vagy, Jisungie?"

"Stresszesen, fáradtan, lassan el fogok ájulni, de amúgy elég jól is" a férfi ledobta magát a virág illatú ágyra "És te hogy vagy?"

"Idősek otthonában vagyok, kedvesem. Az élet nem túl izgalmas itt" kuncogott fel "De, múlt héten az a Choi nő elesett a fürdőben"

"Oh my god! És jól van?!"

"Kit érdekel! Ő egy kurva, amúgy" Jisung próbált nem hangosan felnevetni "Valószínűleg ő fogja nekem kinyitni a pokol kapuját, ha meghalok" folytatta a viccelést.

"Sose fogsz meghalni, nagyi. Nem mondj ilyet"

"Oh, édesem" mosolyodott el a nő szélesen "Persze, hogy nem fogok" hagyta rá, tudva, hogy a halál téma eléggé érzékenyen érinti Jisungot "Akarsz öltözködőset játszani?"

"Nem vagyok 6 éves többé, nagyi"

"Akarsz, ugye?"

"Persze, hogy akarok"

Szóval ezt tették. Kuncogások közepette, Jisung és SunHee is az idősebb ruháiban végezték. Úgy sétáltak, mintha egy kifutón lennének, próbáltak kihozni a legjobbat a catwalkjukból és a szeszélyes pózaikból, miközben a másik nevetve tapsolt. Jisung egy hosszú sálban végezte, arra várva, hogy a nagyanyja felvegye azt a virágos ruhát, amit múlthónapban vett neki.

"Ha nem férek bele ebbe a ruhába, beperelem a konyhán dolgozókat"

Jisung felkuncogott "Szerintem ez a melltartód, nagyi"

"Bolond vagy, ha azt hiszed, hogy le fogom venni a melltartóm a gyerekem előtt"

"Ugye emlékszel, hogy segítettem neked fürödni pár alkalommal?"

"Mert el volt törve a kezem!"

"Ettől még mindig láttam a melleid, öreg nő"

A nő hangosa nyelt egyet "Te kis szardarab" miközben Jisung nevetett, a nő hozzávágta az egyik zöld párnáját, megütve ezzel a fejét "Ha!" kezdett el nevetni a nő.

"Yo! Miért vagy ennyire erős!" suttogta a férfi, a halantékát dörzsölve.

"Lehet, hogy öreg és zsíros vagyok, de még mindig szét tudom rúgni valaki seggét"

A férfi felhúzta az orrát, megforgatta a szemeit és felkelt, hogy segítsen neki a ruhával "Szerintem híztál"

"Oh kussolj!"

Jisung kuncogott, miközben a nagyanyja megfordult, segített neki megigazítani a ruhát, mielőtt becipzározta "Várj" húzta le a pillanatra, realizálva, hogy beakadt pár helyen. Pár pillanatig csend volt, miközben a férfi állandóan a cipzárt húzogatta fel s le, próbálva helyrehozni a problémát.

A nő teste hirtelen megdermedt "M-mit csinálsz?"

"Hm?" nézett fel Jisung, felvéve a szemkontaktust a nagymamájával a tükrön keresztül "Én-"

"Mit csinálsz velem?!" a nő azonnal arrébb ment, a szoba sarkába rohanva "Próbálsz hasznot húzni belőlem?!"

"Mi?" hirtelen ütötte meg Jisungot "Nem nem! Soha. Jisung vagyok, az unokád"

"Nekem nincs unokám!"

"Nagyi, én vagyok. Han Jisungie" a férfi rámosolygott, a szíve gyorsan vert, a kezei izzadtak és a szemei égtek a még le nem hullott könnyektől "Iseul fia. Han Iseul"

"Az én Iseulom még csak 12 éves! Te hazug! SEGÍTSÉG!" kezdett el kiabálni, remegve a félelemtől.

Jisung próbált közelebb kerülni hozzá "Han SunHee" hívta őt.

"Egy erőszaktevő! Segítség!"

A szorongás ellepte Jisung testét, próbára téve az idegességét, a türelmét, a szívét és a félelmeit. Sírni akart "Han SunHee vagy, Han Iseul anyja" ismételte "Az apám. Nem ismered fel az arcát az enyémben?"

A nő nézte őt egy pillanatig, mintha meg akarná győzni, csak úgy mint az előző alkalmakkor, amikor ez történt. SunHee közelebb ment az unokájához, a szemeivel végig nézve rajta.

"Nekem nincs unokám!" kiáltott fel újra, összetörve ezzel Jisung szívét. A férfi szemei nagyra nyíltak, mikor egy erős ütés érte az arcát, rákényszerítve a fejét ezzel arra, hogy elforduljon oldalra és a könnyei végül végig folytak az arcán.

Az ajtó hirtelen vágódott ki, a nővérek gyorsan ragadták meg Jisungot. De a férfi teljesen elveszett, miközben SunHee folytatta a vele való üvöltözést, majd a nővéreknek kiabált, hívva Iseult is és a volt férjét, Minjunt is.

"Sungie, jól vagy?" kérdezte Miyeon a férfit, de ő nem válaszolt "Jisung"

Mindent úgy érzékelt maga körül, mintha víz alatt lenne. Hallott hangokat, de nem igazán értette, hogy miről beszélnek az emberek. A szemei a nagymamájára fókuszáltak, miközben beadtak neki egy gyógyszert, ami majd segít neki megnyugodni. Az arca elkezdett vörösödni és égni az előző pofontól.

"Jisung, jól vagy?" kérdezte a vezető nővér a gyerektől, aggódva érte.

"Jól vagyok, Seokjin hyung" motyogta, mintha ez semmi se lenne "A mama jól lesz?"

"Igen, pihentetnie kell az agyát, be kell vennie a gyógyszereit és ennie egyet" mosolygott a férfi melegen Jisungra "Tudod-"

"Tudom, hogy nem akart megütni, ez rendben van" mosolygott vissza Jisung "Csak sokkolt, ez az első alkalom, hogy fizikálisan 'bántot'"

Seokjin felsóhajtott "Sajnálom, kölyök. Tényleg szeretném azt mondani, hogy tökéletes lesz következő alkalommal, de muszáj felkészülnöd. Csak egyre rosszabb és rosszabb lesz"

"T-tudom" a hangja megtört "Így is jönni fogok, még akkor is ha nem emlékszik arra se, hogyan írja le a saját nevét"

Miyeon összepréselte az ajkait, próbált nem sírni a gyönyörű szavak hallatán.

Jisung megpuszilta az alvó nagyanyja arcát búcsúzásképpen, integetve a nővéreknek és pár idősebbnek, akiket ismer majd elhagyta a helyet. Az összetört szívével a kezében. Nehéz léptekkel, de végre elérte a buszmegállót és már semmi sem érdekelte, csak elkezdett sírni. Hangosan és erősen sírt. Kisírta magából a fájdalmat.

"Ne hagyj el te is" sírta a tenyereibe "Ne hagyj egyedül" a könnyei csak forróbbak lettek, egyre gyorsabban és gyorsabban folytak le "Ne, ahogy nagyapa tette"

A nehéz érzés, ahogy visszaemlékezett a nagyapjára csak még jobban megtörte őt.

"Nem akarom azt a haldoklást újra érzeni" a könnyei lefolytak a csuklóján, megcsókolva a hosszú sebhelyet, végig folyva a kígyó tetoválásán is.

Jisung nem tudta, meddig fog ez neki tartani. Nem tudta, a szíve és a lelke meddig fogja ezt bírni, meddig fogja bírni végignézni azt, hogy a nagyanyja elfelejti őt. És hogy mennyire is fájdalmas ez neki, hogy az apjára -Iseulra- emlékezteti őt, aki nem is meri meglátogatni.

Felixie☕ hív....

Jisung szipogott, próbálta teljesen lenyugtatni magát, mielőtt fogadta a hívást "Felix! Szia!" a hamis vidámság ki is jött belőle "Hiányoltál ma a kávézóban?"

Milyen könnyen ment minkettőjüknek, hogy elrejtsék a valódi érzéseiket, a gyengeségeiket és a törött részüket. Milyen könnyen tudták tettetni, hogy minden rendben van az életükben, mintha nem lettek volna mindketten teljesen megtörtek.

De tönkrementek. Meg fogják mutatni egymásnak, hogy milyen törékenyek is valójában.

Egy szomorú rész:((
Elég nyomasztó volt ezt a részt fordítani, főleg a nagymamás részét. Mert nyilván már elolvastam és miközben a még boldog részét fordítottam, már tudtam, hogy ez lesz a vége, szóval igen, kinda shit volt.

Köszönöm ha elolvastad.
Remélem tetszett.
Ha igen csillagozz v kommentelj.
Legyen szép napotok!

Love, Ella<33

.