The Art Of Love | 𝕁𝕚𝕃𝕚𝕩

18th art piece pt. 2

♡18th art piece pt. 2♡
A titok

Jisung sokadszorra is nagyot nyelt, miközben az arca égett, a fülei vörösödtek, a szíve pedig iszonyat gyorsan vert. Mindenre emlékszik két perccel ezelőztről, Felix bátor kérdésére és a saját sokkjára. Igazából mindketten le voltak sokkolódva. De most, Jisung Felix mellett ül, miközben a szeplős férfi is pirul. Miért érzi úgy magát, mintha ez lenne az első csókja?

"Nem kell megtenned, ugye tudod?" motyogta a férfi hirtelen "Te-"

"Kussolj" sóhajtott fel Felix, gyengének és frusztráltnak érezte magát "Szeretném"

"O-okay"

Felix szerette volna, de furán érezte magát már az ötlettől is, hogy megpuszilja valaki arcát. Vett egy mély levegőt, közelebb hajolt majd óvatosan rányomta az ajkait a puha pofira. Jisung szíve megőrült, majd kiugrott a mellkasából. Felix szorosan lecsukta a szemeit, még pár pillanatig ott tartva az ajakait a másik bőrén, mielőtt elhajolt.

"Woah, óvatos"

Jisung megfogta Felix kezeit, közelebb húzva magához, miközben a férfi majdnem hátraesett, és köszönhetően a gyengeségének -bazdmeg betegség- alig tudott megállni a saját lábán, anélkül, hogy elveszítené az egyensúlyát. Felix arca még jobban elpirult, miközben rádöntötte a fejét a narancshajú vállára.

"Rendelek neked valami finomat, okay? Muszáj lenne sokat innod és a pocid is meg kéne tömni"

"Úgy mondod a pocit, mintha valami kiskutya lennék"

"Lehetsz a kiskutyám" motyogta Jisung magának.

"Hívj valami aranyosabbnak, ne kiskutyának. Ez így olyan, mintha Bbama lennék"

Az építész arca égett  "Adhatok neked becenevet?"

"Mi lenne, ha elmondanád nekem, hogy mit gondolsz a pusziról?"

Jisung próbálta elrejteni a mosolyát, de nehéz volt. Az ujjaival lassan és félénken érintette meg Felixét "A szívem olyan gyorsan ver, talán a végén még szájon puszillak"

Felix eltakarta a vörös arcát, összekulcsolva az ujjait Jisungéval "Beteg vagyok, nem akarom, hogy te is az legyél"

"Ha nem lennél..."

"Aznap foglak megcsókolni, mikor bevallom az érzéseim" a szavai őszinték voltak, nem tűnt aggódónak, vagy ijedtnek, amiért szívből beszélt "Ki kell tisztítanom a fejem, a szívem és az érzéseim valaki más iránt először"

"A legjobb barátod, igen" bólintott Jisung.

"Emlékszel" Felix felkuncogott "De, igen" bólintott ő is "Érzek irántad valami furát, de nem akarom odaadni a szívem valakinek, amíg nem csak neki van benne hely"

"Máris túl izgatott vagyok ezért a napért"

Felix felemelte a fejét, az arca túl közel volt Jisungéhoz "Őszintén, én is" préselte össze az ajakit "Megpuszilhatom az arcod megint?"

"Megpuszilhatom a tiéd?"

"Nem"

A narancssárga hajú felkuncogott, a szemei félhold alakot vettek fel, ami borzalmasan megbolondította Felix szívét "Nem vagy fair, Felix"

"Nem" Felix szemei felragyogtak "Egy becenév"

A betegség beszél belőle? Jisung nem volt benne biztos. De olyan őszintének tűnt, a szívét kinyitotta, kiengedve minden érzését, hagyva neki, hogy tudja, mi is történik igazából odabent, mitől is ilyen nyugtalan.

"Sweetheart" mondta ki Jisung azt, amit már az első találkozásuk pillanatától ki szeretett volna mondani.

Felix fülei égni kezdtek "Sweetheart" motyogta, megismételve a nevet "Mondj valami mást"

"Részegnek hangzol, honey" a kedves mosolya egyedi volt és ezt Felix imádta.

"Igen, szerintem a gyógyszer csinált velem valamit, el tudnám neked mondani az összes titkom ma este"

"Igen?" Jisung elvigyorodott "Ígérem, hogy megtartom őket"

"Mond újra"

"Sweetheart"

Jisung szívének legnagyobb sajnálatára, Felix kuncogni kezdett. Az arca karmazsinvörössé vált, miközben erősen próbált nyugton maradni, mialatt a szeplős férfi visszafeküdt a kanapéra, magához ölelte a párnát, megsimogatta Lilyt, és hirtelen elaludt.

"Ezek a gyógyszerek tényleg részeggé tettek, Baby?"

Jisung arca szörnyen elpirult, a két kezét rászorította, remélte, hogy ettől eltűnik a szín.

"Fejezd be, Ji. Fejezd be!" agresszívan megrázta a fejét, mintha ettől majd jobb lenne.













♡












"Jobban érzed magad egy kicsit?"

Felix bólintott, hagyva Jisungnak, hogy ráterítsen egy pulóvert. Ez már a második alkalom, hogy Jisung félmeztelenül látja őt, de Felix túl beteg volt ahhoz, hogy ez jelenleg érdekelje, de holnap a szégyenben fog meghalni ez miatt. Együtt vacsoráztak, majd Jisung megcsinálta az összes házimunkát, amiért Felix jól le is szidta, hiszen haszontalannak érezte magát. Ezután a narancshajú segített neki megmosni az arcát és átvenni egy kényelmesebb pizsamát.

Lényegében Jisung bébiszitterkedi Felixet.

Panaszkodna? Nem!

"Még mindig itt akarsz aludni a kanapén?"

"Igen"

"Rendben" Jisung elmosolyodott, óvatosan simogatva a másik haját.

Felix kiskutyaszemekkel bámulta őt, várva valamire "Nem fogod mondani?"

"Hm? Mit?

"A dolgot" nézett félre, a zavar felemésztette őt.

"Oh" Jisung finoman felkuncogott "Rendben, sweetheart"

"Rendben" Felix elpirult, harcolva a saját vágya ellen, hogy megölelje vagy megcsókolja Jisungot. De nem hagyhatta megtörténni. Addig nem, amíg nem lesz teljesen őszinte valaki mással.

"Kaphatok egy párnát és egy takarót?" kérdezte Jisung, körbenézve a szobában, hogy valahol Felix közelébe tudjon aludni. Túlságosan is félt őt egyedül hagyni.

"Megoszthatjuk az én takarómat" mondta a szeplős férfi egyszerűen, megfordulva, hogy rá tudjon nézni Jisungra.

Szóval....együtt fogunk aludni?

"És a párna?"

"A szobámban"

"Vettem"

Jisung elhagyta a szobát, visszasétálva a folyosóra és ellenőrizve, hogy minden rendben van e az apartmanban. Nem akarta pazarolni az idejét, gyorsan felkapta az első párnát, amit meglátott, de véletlenül levert egy képkeretet a földre. A hangos csörömpölésre Felix is felfigyelt a másik szobából, meghallva egy rakás káromkodást különböző nyelveken, amik Jisungtól jöttek.

"Jisung?"

"Ne gyere be, baby" a becenév természetesen jött belőle "Még a végen megsérülsz"

"Megsérülni? Mi történt?"

"Én-" Jisung beharapta az alsóajkát "Sajnálom, eltörtem valamit"

Nem sok energiával, de Felix meglökte a szobája ajtaját, ami lassan ki is nyílott. Csend telepedett a szobára, miközben egymást nézték. Jisungot ellepte a bűntudta, miközben látta, hogy Felix hogyan lesz egyre szomorúbb, hogyan veszti el az összes erejét és a sírás ingere kezd rajta meglátszani.

"Felix, sajnálom" kezdett el pánikolni "Nem akartam eltörni semmit, esküszöm. Rendbe hozom a keretet, szerzek egy jobbat, én-"

"Fordítsd meg a képet"

Jisung nem kérdezett semmit, lenézve megkereste, hogy hol van a kép, majd lassan megfordította.

A képen egy kuncogó Felix volt látható. Olyan 5 éves lehetett, rövid barna haja volt és egy imádnivaló, vattacukor jelmezt viselt. És egy férfi, aki pontosan úgy nézett ki, mint ő csak olyan 30 körül lehetett, a kicsit fogta, vele együtt nevetett és egy Karneváli árus jelmez volt rajta. Egy imádnivaló kép. Jisung nagyot nyelt, újra megfordította a képet és elolvasta a rajta lévő angol írást.

"Felix Lee♡
Little sunshine, my baby boy!
Mosolyogj örökké
Szeretlek♡"

A szívek nem voltak tökéletesek, aranyosak voltak. Rendetlen, mégis imádnivaló szívek, olyanok, amiket egykor a nagyapja is rajzolt.

"Lix, sajnálom"

"Az apukám 6 éve halt meg"

Jisung szemei nagyra nyíltak, felnézett a férfire "Sajnálom-"

"Azért halt meg, mert egy kis szardarab voltam, aki nem bírt megülni a seggén a szülinapomon és egy különleges ízű tortát akartam, amit csak egy órára lehetett kapni a Sydneyben lévő otthonunktól"

Miután gyorsan felszedte a törött üveg darabajait, Jisung felállt a földről, majd megrázta Felix kezeit, mert a férfi mintha transzba esett volna "Baby, ez nem a te hibád volt"

"Az apukámnak tényleg szüksége volt arra, hogy előre megtervezze a dolgokat, nem szerette a hirtelen, szabálytalan dolgokat. Bár én terveztem" sóhajtott fel "De ettől még, rákényszerítette magát arra, hogy elmenjen azért a kurva tortáért, mert anyukám egy kicsit túl terhes volt ahhoz, hogy vezessen"

"Hé, hé" a könnyek elkezdtek lefolyni Felix arcán, mire Jisung azonnal pánikolni kezdett.

"Olyan késő volt" zokogott fel "Olyan kibaszott késő volt és minden olyan gyorsan történt" a levegővétele egyre nehezebb lett "Az autó-"

"Shh, minden rendben" Jisung átölelte őt.

"Az autó beleesett a folyóba"

Anélkül, hogy észrevették volna, a térdeikre esetek, Felix szinte az életéért kapaszkodott, erősen markolta Jisung felsőjét, kisírva  a szívét, a lelkét és mindenét.

"Annyira megijedtem" sírt fel Felix még jobban, megijesztve ezzel Jisungot, aki csak még szorosabb ölelte a másikat "Mikor kinyitottam a szemeim, már kint voltam az autóból, miközben az tovább süllyedt" szipogott "Elvesztettem a hallókészülékeim, nem kaptam levegőt, elvesztem"

"Most már rendben vagy, baby. Minden rendben"

"Kijutottam, de el is ájultam" hunyta le Felix a szemeit, mintha próbálta volna valótlanná tenni a szörnyű emlékeket "Minden homályos volt. Mikor felébredtem, az anyukám megszült a sokktól, az apukám meghalt és a hallásom sokkal rosszabb lett"

Jisung nem igazán tudta, mit mondjon.

"Tisztelnem kellett volna a határait, de olyan kibaszott éretlen voltam" a sírása csillapodott, de a teste még mindig remegett "Ha nem lett volna bennem az a hülye dolog, még ma is itt lenne"

"Felix, fejezd be" a narancssárga hajú kezdett aggódni, a férfi már így is beteg volt és az ilyen mértékű sírás csak ki fogja dobni a gyenge állóképességét az ablakon "Ez nem a te hibád, baby. Komolyan" a nagyapja halálának emlékei lassan jöttek elő, levadászva a lelkét és a csuklóján lévő heg is viszketni kezdett.

"Ha nem változtatom meg a rutinom, ha eltervezem a dolgokat, ha hagyom a dolgokat úgy, ahogy vannak...talán sose történik valami hasonló újra"

"Oh, Felix"

Mikor Felix meglátta a földön az üveg törött darabjait, egy része neki is összetört. Azóta dédelgette azt a képet, mióta felkelt a kórházban, és meghallotta a keserű hírt az apja haláláról. Annak, aki szereti a tiszta dolgokat, portalanítani azt a képkeretet a rutinja egy részévé vált, aztán jöttek más rutinok is és, mint ez is, az élete egy rutin volt, rendezett és menetrend szerű. A törött üveg felnyitotta a sebeit. Nem lépett bele az üvegbe, de mégis érezte, hogyan is vágta fel a szívét.

Kisírva a lelkét Jisung karjaiban, Felix realizálta, hogy mennyire is félt azóta, mióta az apja meghalt. Hogy mennyi félelem is lakozott benne azóta.

Jisung vett egy mély levegőt, 15 perc után végre fel tudta tenni Felixet a kanapéra, és betakarta őt. Most végre feltakaríthatta a rendetlenséget, amit csinált, óvatosan kivette a képet a törött keretből, hogy majd egy újjal tudja helyettesíteni és próbálta megvédeni a gyönyörű képet, ami oly sok emléket és érzelmet jelentett Felixnek.

Fáradtnak érezte magát, Jisung öntudatlanul vette le a pólóját és feküdt le a kanapéra, becsukta a szemeit és próbált elaludni. Egy része teljesen elfelejtette, hogy a másik férfi mellette alszik. A férfi, akit kedvel. Talán az apró síros ülés Felixel krumplipürévé tette az agyát. Mert igen, végül ő is elírta magát.

"Meztelen vagy"

Jisungban bennrekedt a levegő, megijedt és azonnal leesett a kanapéról "Ah! Picsába" nyögött fel, de közben kuncogott.

"Magasan vagy?" csúszott Felix a kanapé szélére, lenézve rá.

"Magasan a szerelemben, igen"

"Sima, megadom ezt neked" kuncogott fel a barna "Jól vagy?"

"Igen, ne aggódj. Csak fáradt vagyok" hümmögött Jisung, szörnyen kényelmesnek találva a hideg földet. Ki gondolta volna ezt.

"Hé" szólalt meg Felix, mikor a csend ellepte a szobát.

"Hm?" nyitotta ki az alacsonyabb férfi az egyik szemét, felnézve.

"Tényleg nem szeretem zavarni az embereket a problémáimmal vagy a szükségleteimmel" piszkálta a kanapé szélét "Nem szeretek teher lenni mások számára. És, még akkor is, ha ez a nap valószínűleg borzalmasan fárasztó volt számodra, őszintén értékelem a társaságod"

Jisung elmosolyodott, nem igazán rejtette el a boldogságát.

"Köszönöm, hogy itt vagy, hogy nem hagytál egyedül, még akkor se, mikor láttád a vörös, kisírt arcomat"

"Ha hányni látnálak, akkor is melletted maradnék" az őszinteség csak úgy áradt a szavaiból "Valószínűleg átgondolnám az életem, de akkor is veled maradnék"

Felix lassan bólintott, feldolgozva a hallottakat "Nem beszélek az apámról bárkinek" vallotta be "Nem számít, hogy mennyi év telt el azóta, még mindig nem léptem túl rajta"

"Itt leszek neked, ha szeretnél beszélni, csak úgy, mint mikor te ottvoltál nekem, mikor a nagyapámról beszéltem" Jisung felült, az arca közelebb került Felix arcához "És rendben van, ha kisírod magad, honey. Sírj, ha szükséged van rá, ne folytsd el magadban"

6 év elfolytott bánat.

"Meg fogsz ölelni, mikor sírok?"

"Természetesen"

Felix közelebb ment "Én is meg foglak ölelni, mikor te sírsz" kérdés nélkül, az ajaki a másik arcán landoltak "Megölelsz most?"

"Természetesen"

Amint Jisung felült Felix mellé a kanapéra, akkor realizálták, hogy milyen közel is vannak egymáshoz, de próbáltak olyan normálisan viselkedni, amennyire csak lehetséges, miközben a narancshajú átölelte a másik vékony derekát. Felix elpirult a tettől, elég idegesnek érezte magát. Valami ilyesmit csinálni, ilyen hirtelen dolgot, nem igazán neki való volt, de ma ez egyáltalán nem érdekelte. Vágyott arra, hogy valaki magához ölelje. Még akkor is, ha ez azt jelentette, hogy meg kell érintenie Jisung meztelen felsőtestét.

"Sweetheart" suttogta a férfi, óvatosan cirógatva Felix ruhával fedett hátát.

"Igen?"

"Rendben van, ha sírni akarsz, itt leszek, hogy lenyugtassam a szíved"

"Milyen ragaszkodó vagy"

Jisung felkuncogott, de azonnal közelebb csusszant a fiúhoz, mikor újra szipogni kezdett. Meg tudta érteni a fájdalmat. Érezte az ujjbegyeiben, mint egy régi emlék. Mert tudta, hogy milyen mélyen lent lenni, elmerülni a depresszióban, bűnhődni és bánkódni. Nem akarta, hogy Felix megpróbálja és megtegye azt, amit ő tett, mikor a nagyapja meghalt.

"Ez rendben van, baby. Rendben van. Itt vagyok neked"

Nya, fény derült Felix múltjára is.

Köszönöm, ha elolvastad
Remélem tetszett.
Ha igen csillagozz v kommentlej.

Legyen szép napotok!
Love, Ella<33