We shouldn't do that...

Mentőöv

Negyed óra alig telt el, de már az ablakomon kopogást hallottam. Egyetlen ember nem ismeri közülünk a bejárati ajtót. Mindig tudtam, hogy mikor jön. Felálltam és felhúztam az ablakot, hogy betudjon mászni.

-Hányszor mondjam el, hogy van bejárati ajtónk?-hiába, mintha megsem hallotta volna.

-Legalább figyelnél rám?!

-Egyre sűrűbbek.

-Miről beszélsz?

-A rohamaid. Van amit nem mondasz el nekünk? Egy falka vagyunk, ha valaki megsebesül akkor a többi a falkatag gondoskodik róla. Ezt tudnod kéne!

-Nem kell a pátyolgatásotok.-láttam, hogy koncentrál valamire. Majd leesett. A szívverésemet és a légzésemet hallgatja. Amikkel most semmi bajom nem lenne, de bármikor kettesben vagyok vele szívem hevesebben ver, nem tudom irányítani.

-Most se egyenletes a légzésed.

-Letudnátok szakadni rólam? Scott kért meg, hogy jöjj át és nyagass?!

-Stiles dehogyis..

-Akkor most láttál, kérlek menj el.-mint ahogy nemrég mondtam, tudja mikor, hogy érzek. Most se történt másképpen.

-Nem. Nem vagy jól, maradok.

-De..

-Nincs de. Bármikor visszaeshetsz.

-Lassan 12 éve, hogy magamra vigyázok miért pont most kéne valaki aki bébiszitterkedik? Kicsit késő nem gondolod..?-elszóltam magam. Scotton kívűl senkinek nem meséltem az életemről a múltamról, hogy milyen volt felnőni édesanyám elvesztése után.

-Akarsz róla beszélni?-Leült az ágyammal szembe lévő fotelmbe.

-Legkevésbé sem, de..

-Elmondhatod, ha szeretnéd.-lekuporogtam ágyam mellé. Vettem egy nagyobb sóhajt, majd kezemet babrálva bevezettem a múltamba.

-Tudom, hogyha Scott nem lenne a barátom akkor semmi helyem nem lenne a falkádban. Derek én tudom, hogy nem azért nem kapok levegőt, mert nem vagyok jó Lacrosseba. Kiskorom óta annyi teher nyomja a vállamat, magamat kellett felnevelnem, Vigyáznom kellett apukámra. 6 éves voltam. Azt hittem változni fog a helyzet, de Scott jobban törődik velem, mint a saját apám. Szerinted milyen érzés amikor este rohamod van és senki nem jön megnyugtatni, mert a munka fontosabb, mint a saját fia?!Mindig magamra számíthattam csak amíg meg nem ismertelek titeket..-fogalmam sincs miért mondtam el mind ezt neki. Azt gondoltam, ha tudja a múltam talán megért. Viszont félek, hogy most egy önsajnáltató kisfiúnak fog hinni.

-Nem csak Scott miatt vagy a falkámba. Soha nem azért választottalak, mert muszáj volt. Nem tudtam, hogy így érzel, hogy ilyen gyerekkorod volt. Miért nem szóltál? Tudod, hogy segítettem volna valahogy.

-Ugyan kiakar beszélni a sebeiről? Talán, ha lenne egy mentőövem akihez mehetnèk, akkor talán szép lassan meggyógyulnék és kevesebb rohamaim lennének.-bárcsak tudnád, hogy most rólad beszélek, bárcsak éreznél valamit irántam.

-Nem vagy egyedül.-felkaptam erre a fejem.

-Hogy érted?-Derekről tudni kell, hogy soha nem osztotta meg az érzéseit. Úgy érezte előttünk erősnek kell lennie, hisz egyben a legidősebb is volt. Mi még 17 évesek vagyunk ő pedig lassan 21 éves lesz, így rajta van minden felelőség.

-Vérfarkas vagyok. Teliholdkor visszakell fognom minden dühömet, nehogy másoknak ártsak. Azt hinnéd olyan könnyű..? Scottnak az, mivel ottvan neki Allison. Viszont, ha magányos farkas vagy akkor minden sokkal nehezebb. Uralnod kell magadat, kontrollba kell tartanod magad.

-Derek ezt soha nem említetted..

-Nem tartottam fontosnak. Mindenkinek meglesz az a pontja akire gondolnia kell és máris eltűnik minden problémája.-ahogy befejezte mondatát láttam egy pillanta ahogyan rámnézett. Talán rámcélozhatott?Nem, nem hinném, hogy én vagyok a mentőöve. Bármennyire is szeretném. Észrevette, hogy elbambult, megköszörülte torkát, mintha kissé zavarba jött volna. Nem tudtam hogyan uraljam ezt a kínos helyzetett ezért kínosabbá tettem.

-Holnap telihold. Kéne aggódnom?

-Nem,dehogyis.

-Nekem kéne aggódnom miattad?

-Nem, dehogyis.-utánoztam le stílusát. egyikünk se tudta, hogy a másik hazudik egymásnak. Nagyon jól tudtam, hogy ugyan úgy kísérteni fognak a rohamok. Derek nagyon jól tudta, hogy Alpha létére teliholdkor alig tudja uralni magát. Baráti társaságunkból már mindenkinek volt párja így nem értettek minket. Helyette elviccelték, hogy "ott vagytok egymásnak, mi a probléma?" Mintha olyan egyszerű lenne. Egyikünk sem mert lépni az évek alatt, miért most tennénk? Másrészt senki nem tudja, hogy meleg vagyok, de mégis...Most is érzek közöttünk valamilyen szikrát. Talán egymás gyógymódja vagyunk? Talán nekem kéne megtennem az első lépést? Talán nem mer kikezdeni velem, mivel a "bétája" vagyok. Nekem kell lépnem. Láttam,hogy készül elmenni ezért felkaptam magam a földről.

-Figyelj, nem tudnál egy kicsit tovább maradni?

-Persze, nem mintha várna bárki is otthon.-mire akarsz ezekkel célozni?Hülyíteni próbálsz?

-Ha van más dolgod akkor csak mond meg, nem fogok haragudni.

-Tényleg nincs. Nem érzed jól magad?

-Nem szeretnék egyedül lenni most.

-Lehet jobb is, eléggé sápadt vagy..

-Köszi, mindennap ezt hallom.

-Nem úgy értettem.

-Tudom. Nem tehetek róla. A hetekben nem aludtam valami jól, mindig felriadtam.

-Scottnak szóltál róla?

-Te tényleg azt hiszed, hogy mindent megosztok vele?

-Nem így van?

-Előtte is vannak titkaim.