Elizabeth Masen, a fiatalabbik Cullen /Befejezett/

Masen, nem Cullen

A nevem Elizabeth Anna Masen, Edward Anthony Masen húga vagyok, akit Edward Cullen néven ismerhettek. 1903. április 14-én születtem, majd 1918-ban meghaltam. Carlisle Cullen ölt meg vagyis mentett meg. A halálom alatt azt értem, hogy megállt a szívem. Nehéz elmagyarázni, hogy maradtam "életben" szóval inkább csak kibököm, vámpír vagyok. Örökké tizenöt éves, vérivó szörnyeteg. Legalábbis a bátyám szerint, ő sosem szerette a vámpírlétet. Mindig azt mondogatja, "Nincs lelkünk, ezért a pokolra jutunk." De az az igazság, hogy Edward rendkívül álszent. 1927-ben lázadt, ezért lelépett és embereket gyilkolt, velem együtt. Idővel megunta a gyilkosok gyilkolását, ezért visszatért Esme-hez és Carlisle-hoz. Idővel csatlakoztak hozzánk új vámpírok, Rosalie, Emmett, Alice és Jasper. Mindegyikük tizenéves korában vált vámpírrá, így könnyű volt beilleszkednünk.

Egy picit rólam, elég alacsony vagyok -de Alice-nél még mindig magasabb - Edwardhoz hasonlóan én is tudok mások gondolatában olvasni és pirokonetikus képességem van, vagyis tüzet tudok idézni bárhol és bármikor. A Cullen családdal ellentétben és nem vagyok "vegetáriánus". Tudom, biztos most arra gondoltok, hogy "Akkor miért nem bomlott fel az egyesség a farkasokkal?". Nos erre az az egyszerű válasz, hogy nem tudják a blökik. Mégpedig azért, mert a szemem így is úgy is vörös. Ezt Carlisle úgy magyarázta, hogy erős kapcsolatom van a tűzzel, így tűzvörösek a szemeim. Pár árnyalatnyi különbség van a két szemszín között, így a farkasok észre sem veszik, hogy emberrel táplálkozom. Nyilván a családom tudja, mivel Edward folyamatosan a gondolataimban kutakodik. És így legyen az embernek magánélete!

-Az Isten szerelmére Carlisle!-akadtam ki nevelőapámra.

-Nem mehetsz középiskolába!-kötötte ki.

-Ha attól félsz, hogy kinyírok néhány diákot, megnyugtatlak, különben is megtenném! Nem kell ahhoz iskolába mennem!-emeltem fel a hangom.

-Pszichopata.-gondolta Edward.

-Ó, pszichopata lennék?-fordultam feldúltan a bátyám felé.-Én legalább nem tagadom meg saját magamat!

-Mintha én megtagadnám.-gondolta gúnyosan.

-Rendben!-kaptam fel az iskolatáskámat.-Én elmentem!

-Nem mehetsz el Elizabeth!-ismételte Carlisle.

-Igen? Csak figyelj!-mondtam, majd a garázsba viharzottam.

Ott ráültem a Harley-mra, felraktam a sisakomat, majd indultam is iskolába. Utálom, hogy mindig az van, ha elköltözünk, én ki sem tehetem a lábam a házból, mert "közveszélyes" vagyok. Ezen agyaltam, mire odaértem a forksi középiskola elé. Leparkoltam a motoromat, majd levettem a sisakomat. Megráztam a hajamt, hogy ne legyen annyira kócos, majd bementem a tanintézménybe. Mivel tizenötnek nézek ki, kilencedikesként jelentem meg.

-Ő Edward Cullen húga.-gondolta egy csajszi.-Az alma nem esett messze a fájától. Miért mindenki olyan gyönyörű Cullenéknél?!

-Milyen menő motorja van!-gondolta egy srác.-Nekem még robogóm se lehet, nemhogy egy Harley Davidson! Bárcsak én is Cullen lennék!

Próbáltam kizárni mások gondolatát, őrjítő volt mindenkit egyszerre hallani. Amint megkaptam az órarendemet, beültem az első órámra, ami spanyol volt.

-Én ezt már beszélem.-forgattam a szemem.

Az óra nagy részében rajzolgattam a füzetembe, nem volt semmi újdonság a számomra.

-Ms. Cullen.-szólított meg a tanár.

-Ms. Masen.-javítottam ki.

-Ms. Masen, látom, nagyon jól tud spanyolul, ezért nem figyel oda.-mondta öntelten.-Legyen kedves, mondjon valamit spanyolul!