Tenshi

Sötétség és fény

- Uzumaki Naruto, itt az idő - a teremben baljóslatúan visszhangzik a mondat. Mindenki megállt a mozdulata közepén. Naruto úgy érzi egy pillanatra, mintha kifutott volna a lába alól a talaj.

Itt az idő. Nincs tovább.

- Tényleg? - kérdezi elhűlten. A csodálattól tátott szájjal néz körbe az ottlévőkön. Szemei egyre csak csillognak az izgatottságtól. Kezd eljutni hozzá az információ. - Itachi-nii, itt az idő! Az első Akatsukis küldetésem! - kezd el pattogni lelkesedésében. Alig három hónapja van a bázison, de ez a rakás bűnöző, akikről mindenki azt hiszi, hogy a shinobik leggonosabbikai, visszahozták az életkedvét és végre képes újra őszintén örülni. Mint ahogy most is. És öröméből csak Pain rosszalló köhintése szakítja ki. - Izé... Értettem Pain-sama - áll meg egyhelyben, kihúzza magát és tisztelettudóan kissé meghajol. De hiába, azt az izgatott vigyort nem tudja letörölni az arcáról.

- Itachi, magaddal viszed - közli, majd elindul az étkezőből kivezető ajtó felé.

- Mi?! De... - kezdene ellenkezni, de Pain mintha meg sem hallotta volna, köddé válik. Azonnal moderálja a viselkedését és szigorúan néz a kölyökre. - Ha hátráltatni merészelsz, magam foglak megölni - jelenti ki, majd ő is elindul a szobája felé. Naruto vigyorogva követi. Már az ilyen és ehhez hasonló fenyegetések egy cseppet sem hatnak rá. Itachi úgy sem fogja bántani. - 10 percet kapsz - közli, és belép a szobájába. Naruto is követi a példáját. Izgatottan néz körbe a helyiségben, majd összeszedi azt a keveset, amire szüksége lehet. Persze nincs is túl sok cucca, elég kevés felszerelést kapott eddig, így viszonylag gyorsan végez. Most először végre magára kaphatja a piros felhős köpenyét. Mosolyogva simít végig az anyagon. Végre úgy érzi, tartozik valahova. Kezébe fogja a szalmakalapját és már nyitja is az ajtót. - Késtél - "köszönti" őt a fekete, amikor kilép a folyosóra. Nagyot sóhajt. Tipikus Uchiha.

- Hova megyünk? Mi lesz a feladatunk? - kérdezi izgatottan, az előző megjegyzést elengedve a füle mellett. Mégis mit kezdhetne a ténnyel? Ha késett, akkor késett.

- Hn - fordítja el a fejét válasz helyett és határozottan elindul a folyosón. A szőke csak csendben követi, mert tudja, hogy ha most nem fogja vissza magát, nem fog neki elmondani semmit. És ez még a küldetésbe vagy az életébe is kerülhet. Bár, ha miatta fog rosszul végződni a dolog, neki így is-úgy is annyi.

- Héé, nem mondod el? - nyavalyog percekkel később. Majd órákkal később ismét. Semmi válasz. Nyista. Nada. Nuku. Semmi. Így hát nincs mit tenni, csöndben követi a társát. Előbb, vagy utóbb úgy is muszáj lesz elmondani neki, vagy valami.

Naruto leírhatatlanul unatkozik útközben. Itachi hallgatása minden izgalmát elvette, holott olyan gyorsan haladnak előre, mintha kergetnék őket. Fárasztó, de legalább jó edzés, ha más nem.

- Megérkeztünk - jelenti ki Itachi, miután minden előjel nélkül leugrik az egyik fáról. Ha Naruto nem figyelt volna oda, biztosan nem követi azonnal. Kíváncsian ugrik mellé. Vajon most megtudja, miért vannak itt? - Hn - fújja ki Itachi a levegőt. De percek múltán is csak kémleli az előttük elterülő falut. Naruto türelme fogytán. Érzi, hogy pillanatokon belül robbanni fog. És azt tudja, hogy a másik nem szereti.

ELEGE VAN!

- Wááá, Itachi, mondd már el! Mi lesz a feladatunk? - kérdezi üvöltve, ugrálva, a saját haját tépve. Az idegbaj menten megeszi.

- Hm? Megvagyunk - emeli fel a kezét, amelyben egy tekercs lapul. Naruto nagy szemekkel néz rá és sűrűn pislog.

- Hogy érted azt, hogy megvagyunk? El sem mozdultunk innen! Honnan van az a tekercs?! Hozta valaki? Nem is volt itt senki! ÁÁÁ, én ezt nem értem! - fekszik el a földön. Ebben a pillanatban megérzi az elmúlt órák erőltetett menete okozta fáradtságot. Mindene fáj és a levegőt is gyorsabban veszi. Egyre laposabbakat pislog. Szemeit alig tudja már nyitva tartani. - Sajnálom Itachi, de azt hiszem, el fogok aludni - motyogja. De már a mondat felénél elaludt.