Tenshi

Viszontlátás

A Tűz országát régen látott mértékű vihar rázza meg, a szél könnyen csavarja ki a legnagyobb és legerősebb fákat is a földből, az esőcseppek pedig tőlük szokatlan erővel játszák földöntúli koncertjüket a házak ablakain és tetőicserepein.

A fák között egy fiatal fiú dacol a természettel. Bőrig ázva, szinte csontig fagyva halad előre. Fáj mindene és a vihar sem segít jobbá tenni hangulatát. Mégis hogy tud így fájni egy egyszerű esőcsepp érintése?

Tudata már tompa, szinte nem is érzékeli a környezetét. Vajon mi viszi még tovább? Miféle erő tolja, húzza, vonja őt? Életösztön? Akarás? Adrenalin? Fogalma sincs, csak legyen már vége! Érjen már oda! Mindegy, hova, csak legyen már ott. Bárhol. Csak pihenhessen végre. Egy meleg szobában akarja megvárni a vihar végét, hogy mehessen tovább a célja felé. Már hosszú órák óta azt sem tudja merre tart, teljesen elveszett.

Nem, már a meleg szoba sem kell, csak legyen egy száraz és védett helyen. Igen, csak ne bántsa őt a vihar tovább.

A Konoha kapujában lévő aprócska őrhelyet is alaposan megtépázta a vihar, amint elül, a falunak első dolga lesz rendbe tenni a kis helyiséget. Kotetsu és Izumo minden erejüket és odaadásukat felhasználva dacolnak a zord időjárással, hiszen még ekkor is jöhet az ellen, és nekik bizony vigyázniuk kell a békére. Igaz, a sűrű esőcseppektől és az erős széltől szinte az orrukon túl nem is látnak tovább.

Mégis, sasszemüket nem kerülheti el egy tétova alak sziluettje, amely az erdő felől közeledik a falu hatalmas kapui felé.

A vándor fáradt szemei végre meglátják a bejáratot. Hirtelen elemi erővel zúdul rá teste minden bánata és baja, az esőcseppek erősebben koppannak a bőrén, végtagjai jobban égnek, tüdeje nehezebben szívja be a levegőt, látása még homályosabbá válik. Tudata egyre tompább... Nem fog eljutni a kapuig...

A vihar elnyomja teste puffanásának aprócska hangját, amikor az találkozik a sáros talajjal. Arcán halvány mosoly húzódik: mégiscsak ideért.

**

*2 nappal korábban*

- Naruto-chan, végre felébredtél! - hallja meg az éles hangot, miután éppen csak kinyitotta a szemeit. Még látni sem lát rendesen, fáj mindene, erre ez a szörnyű nőszemély már most itt visong körülötte. Normális ez?

- Konan, kérlek, halkabban - nyöszörög, miközben sajgó fejét fogja és megpróbál felülni. A hangsúlyozom: megpróbál.

- Na, na, na, még nincs mocorgás! - nyomja vissza a matracba. - Nincs egy épp csontod sem.

Naruto egy nagy sóhaj keretében fogad szót. Aztán tudatosul benne egy elég sürgető dolog.

- Pisilnem kell - motyogja és megpróbál újra kimászni az ágyból.

- Tessék - nyújt felé Konan egy fém tálat. Értetlenül néz rá. Aztán leesik neki.

- Na nem! NEM! Biztosan nem! Ennyire nem süllyedek mélyre! Nem! - rázza kétségbeesetten a fejét és eldönti, ha útközben össze is pisili magát a fájdalomtól, akkor is ki fog mászni az ágyból és elmegy a mosdóba. Méghozzá egyedül.

- Itachi! - kiabál ki Konan, amire Naruto jobban megijed és még inkább erőlteti a menetelt.

- Mit akarsz? - lép be az ajtón a hívott, miközben lekezelően néz a nőre és a szenvedő fiatalra.

- Narutónak pisilnie kell - mutat rá szórakozottan a kékhajú.

- És? Nekem ehhez mégis mi közöm? - lepődik meg. És ez még az arcára is tökéletesen kiül. Naruto teljesen elvarázsolva nézi. Még egy pillanatra a saját problémájáról is elfeledkezik, annyira elcsodálkozik a fekete arckifejezésén. Még maga sem hisz a szemeinek. Biztosan csak képzelődik. Tutira lázálma van. De... de az ott érzelem! Érzelmet lát rajta!