Örök riválisok

I. fejezet

- Hol van a mezem? - kérdezte idegesen a lány, de választ nem kapott, ugyanis már egy ideje egyedül lakott.

Sorra dobálta ki ruháit a szekrénybõl, mit sem törõdve rendmániájával. Szinte már alig maradt ruha a szekrényben, amikor eszébe jutott, hogy tegnap direkt kimosta, és hogy az erkélyen szárad. Kiviharzott a szobából, egyenesen a nappaliba, ahol olyan erõvel esett neki az ajtónak, hogy majdnem letört a kilincs. Gyorsan behozta kedvenc csapatának a mezét, és magára öltötte.

Ellenõrizte kinézetét a tükörben, és annyira megvolt vele elégedve, hogy úgy döntött, posztol róla egy képet. Elõkapta telefonját, megnyitotta az instagarmmot, és háttal elhelyezkedett a tükör elõtt, hogy jól látszódjon felsõje hátulján a 10-es szám, és a Modric felirat. Megcsinálta a képet, posztolta, majd felkapta a táskáját, és rohant is kifele a lakásból. Sietve bezárta a bejárati ajtót, és a lépcsõ felé vette az irányt, azt remélve, hogy saját lábain hamarabb a földszintet lesz, mint ha lift-el menne.

Leérkezése után szinte futva hagyta el a lépcsõházat, és vette a Bernabéu felé az irányt. Ma egy különleges meccsre igyekezett, ugyanis kedvenc csapata a legnagyobb riválisa, vagyis a Barcelona ellen játszik. Ha Ann nem is tud minden meccsen ott lenni, arra mindig idõt szakít, hogy egy El Classicora el tudjon menni.

Negyed óra séta után végre megpillantotta a stadiont, és megszaporázta lépteit, hogy elkerülje a sorban állást. Amikor oda ért a szektorához tartozó kapuhoz, szerencséjére csak pár ember volt elõtte, így amíg sorára várt elõkészítette jegyét. A kapuhoz érve becsipogtatta, és már bent is volt a stadion területén. Eszméletlen boldog volt, hogy újra itt lehet, ugyanis már több mint 3 hónapja nem járt meccsen, mert az egyetem mellett nem igen van ideje, meg persze pénze sem. Ezért is foglalt a második sorban helyet, mert úgy gondolta, hogy megérdemli ennyi kimaradás után, hogy testközelbõl láthassa kedvenceit.

Készített néhány képet, és nem sokkal késõbb már pályára is léptek a két csapat játékosai, hogy bemelegítsenek. Pár perc múlva bemutatták a két csapat kezdõ tizenegyeit, és Ann az összes Real Madrid játékos nevét hallva felsikoltott. Miután az edzõket is bemutatták, Ann már teljesen meccs hangulatba kerülve ült vissza a helyére. Mosolyogva kémlelte a pályát, de azonnal lefagyott a képérõl, amikor észre vette, hogy a Barcelona egy fiatal játékosa õt bámulja.

Nem igazán volt tisztában az ott játszó focisták neveivel, de ezt a fiút akkor is felismerte, hiszen a nemzeti csapatban képviselte az országát. Pedri szüntelenül bámulta a lányt, mire õ elfordította a fejét, és inkább saját csapatát kezdte el vizslatni. A focista végül feladta, és inkábba  bemelegítésre koncentrált. Nem is értette, hogy akadhatott össze a tekintete egy Real Madrid szurkoló lánnyal. Ann fejében ugyan ez a kérdés fogalmazódott meg, és nem hagyta nyugodni a gondolat, hogy õ az elõbb egy Barcelona játékossal szemezett.

Alig várta már, hogy vége legyen a bemelegítésnek, és végre elkezdõdjön a mérkõzés, mert zavarta, hogy a focista a közvetlen közelében volt. Nem értette, hogy miért nem lehetett a hazai csapatnak bemelegíteni azon a térfélen, amit õ jobban belátott. Így most egy teljesen óráig a Barcelona kapura rúgásait, bemelegítõ gyakorlatait és a kapusok védéseit nézte.

1 óra elteltével a játékosok levonultak a pályáról, mire Ann fellélegzett, és kezdett megnyugodni. 10 percel késõbb léptek újra a pályára, és  mivel Ann a kispadokkal szemben foglalt helyet, ezért jó messze tudhatta magát az õt bámuló focistától. A két csapat kezet fogott egymással, és a csapatkapitányok, Benzema és Sergio Busquets oda mentek a játékvezetõhöz, hogy megtudják, hogy ki kezd és hol. A kezdõ lehetõséget megkapta a Barcelona, így hát a Real Madrid választhatott térfelet, ami pont az az oldal lett, ahol Ann ült. A lány nagyon megörült, amikor látta, hogy csapata elkezd megindulni a hozzá közel lévõ pályarészhez. Miután a két csapatkapitány elhadarta monológját, a játékosok szétszóródtak a pályán, majd a bíró bele fújt a sípjába, és kezdetét vette a mérkõzés.

Az elsõ félidõ rengeteg izgalommal telt, hiszen mindkét csapatnak voltak jócskán helyzetei. A 30. perc körül járhattak, amikor az ellenfél sarokrúgási lehetõséget kapott, és egy Barcelona játékos kisétált a pálya szélére. Lehelyezte a labdát a fehér vonalra, majd feltartotta a kezét, és megvárta a sípszót. A játék vezetõ szájába vette az eszközt, belefújt, mire a játékos neki futott, és berúgta középre a labdát, ahol a kiválóan fejelõ védõk már várták. Ronald Araujo emelkedett a magasba, és eltalálta a labdát, amit Curtuis sikeresen hárított is. Vagy is úgy tûnt, mert véletlen a sajátjátékosába boxolta bele, akirõl viszont bepattant a hálóba a labda. A gránátvörös-kékek azonnal egy kupacba gyûltek, és össze borultak örömükben. Ann fogta a fejét, és azt a kérdést ismételgette magában, hogy "ez mégis hogy történhetett?". Mire felnézett a játékosok újra elhelyezkedtek saját térfelükön, és a félpályánál álló Benzema lepasszolta a labdát a mellette álló Vinícius Jr.-nak. Ebbõl jó helyzetet teremtett magának a hazai csapat, de nem tudta befejezni, mert amint beértek a tizenhatoson belülre, az ellenfél védõi azonnal labdát szereztek, és elõre adták a középpályásoknak.

A félidõ hátralévõ részében néhány kihagyott helyzetet kivéve semmi érdekes nem történt, és amikor a bíró lefújta a hosszabításnak szánt 3 percet, Ann fölállt, és elhagyta a helyét.

Mérges volt a csapatára, amiért annyi kapura lövésbõl egy sem ment be, bezzeg a Barcelonának tudnak gólt szerezni. Fölsétált a büféig, ahol vett egy adag popcornt, és egy pohár jeges teát, és azok kíséretében foglalt újra helyet. Mire elfogyott a popcorn, megtörtént a térfél csere, és elkezdõdött a második félidõ.

A hazaiak nagy reményeket fûztek hozzá, de nem igazán jött össze minden úgy, ahogyan eltervezték.

A kihagyott helyzetek száma csak megsokszorozódott, és mindennek a tetejére, a Barcelona a meccs vége elõtt 5 percel döntõ gólt szerzett. A játék vezetõ nem hosszabított, amint a 90. perc véget ért lefújta a mérkõzést.

A hazaiak fejüket lehorgasztva sétáltak a kis pad felé, és próbálták kizárni a dühöngõ szurkolók hangját. Ann-t annyira sokkolta az eredmény, hogy azt se fogta fel, hogy már vége van a meccsnek. Csak ült a helyén, és bámulta a pályát.

10 percel késõbb helyzete nem változott, csak akkor, amikor meglátott egy piros-kék foltot felé közeledni. Megtörölte a bambulástól elhomályosult szemét, és jobban szemügyre vette az alakot. Pedri sétált "felé", nagy mosolyra húzva száját. Ann szinte azonnal felpattant, és kisietett a nézõtérrõl. Nem fért a fejébe, hogy volt képe a focistának ezek után oda menni hozzá.

"Talán nem látja a fehér mezt rajtam?" tette fel e kérdést magában a lány, és dühöngve hagyta el a stadion területét.

Nem számított rá, hogy kint már sötét lesz, ugyanis a stadionban lévõ fények a világosság érzetét keltették benne. Kissé lehûlt a levegõ, így kezeit karba téve indult el haza fele. Gyorsan szedte lábait, hátha akkor nem fog annyira fázni, és hamarabb haza ér.

Negyed óra múlva lépett be a lépcsõházba, ahol érezte, hogy pár fokkal melegebb van, mint kint. Felsétált a 6. emeletre, lakása ajtajához lépett, és kinyitotta azt.

Belépve az elõszobába lerúgta magáról cipõit, és egybõl a legközelebbi radiátorhoz sietett. Feltekerte a hõmérsékletet, és elé kuporodott. Még mindig csak a meccsen járt az agya, és ahogy újra és újra lepörögtek elõtte a történtek, eleredtek könnyei. Nem is a vereség miatt, hanem Pedri miatt.

- Mit akar tõlem? - kérdezte halkan, bár úgy se hallotta volna senki.

Tudom, hogy kissé nehezen indul be, de én mindenkinek ajánlom, hogy olvasson tovább, már csak azért is ha barcelona szurkoló vagy, én is az vagyok, szerintem ez sokat elmond a folytatásról ;).