Örök riválisok

II. fejezet

A következõ El Classico kivételes módon 1 hónap múlva került megrendezésre, amire Ann már két héttel a mérkõzés elõtt beszerezte a jegyét, hogy hasonlóan jó helyre tudjon ülni, mint az elõzõn.

Az elmúlt egy hónapban nem igazán volt önmaga, fõleg a Bernabéu-ban történt események miatt. Ritkábban járt be az egyetemre, pedig a legnagyobb álma volt, hogy oda bekerüljön, most még is kerülte. Sokszor próbálta már élete során félre tenni a foci iránti szeretetét, de sosem tudta elengedni a sportot, ami vigaszt nyújtott neki minden problémára. Ezért is vette meg a jegyét a mérkõzésre, mert reménykedett benne, hogy segít a lelki állapotának, úgy, ahogy mindig is.

Kissé kedvetlenül kezdett neki a készülõdésnek szombat délután. Hangulatához hozzá tartozott, hogy a kezdõ rúgás idõpontja este 9 óra, és nem igazán szeret este meccsre járni, mert általában éjfélre szokott haza keveredni. Mindezek ellenére a jegyet megvette, szóval neki is látott minimális sminkje elkészítésének.

Felvitt egy kis alapozót, majd szempilláit begöndörítette, és rakott rájuk szempilla spirált. Miután ezekkel végzett hálószobájába sétált, és felvette mezét, bár feleslegesen, mert magára húzott egy fehér pulóvert, mert este már elég hûvös volt a madridi levegõ. Egy világos kék színû szakadt farmerrel társította felsõ öltözékét, ami alá felvett egy fekete harisnyát, szintén a hideg miatt. Szokásos módon ellenõrizte kinézetét a tükörben, majd magához vette fekete kis táskáját, és indult is az elõszobába, hogy felvegye cipõjét. Leült a helyiségben elhelyezett ülõ alkalmatosságra, és felhúzta fehér Nike Air Force 1-es cipõjét.

Kilépett az ajtón, kulcsra zárta azt, és lépcsõ helyett a lift felé vette az irányt. Amikor a felvonóhoz ért, megállt elõtte, és megnyomta a hívó gombot. Fél perc múlva kinyílt az ajtó, és Ann belépett rajta. Megnyomta a 0-ás gombot, majd szembe fordult az ajtónál, és végig nézte, ahogy az bezáródik. Egy apró lökés jelezte, hogy a lift elindult lefelé, és kis kijelzõn elkezdtek csökkeni a számok. Amikor elérték a földszintet Ann kiszállt a liftbõl, és sietve kisétált az épületbõl.

A szokásos úton indult el a Bernabéu felé, ahová negyed órán belül meg is érkezett. A stadionhoz érve egybõl megfeledkezett gondjairól, és mosoly jelent meg az arcán, amikor belépett a kapukon. Megkereste helyét, ami pár székkel volt csak arrébb legutóbbi ülésétõl, de még is közelebb érezte magát a kapuhoz.

Leült a székre, és kémlelni kezdte a pályát, mire a két csapat játékosai megjelentek rajta. A már a stadionban tartózkodó emberek üdvrivalgásban törtek ki, amihez Ann is csatlakozott, és lelkesen tapsolt. Szemeivel végig követte, ahogy kedvenc csapata föl fut a hozzá messzebb esõ térfélre (megint). Bosszankodva dõlt hátra ülésében, hogy megint a Barcelona jutott neki, és csak ilyenkor ugrott be neki újra az ellenfél fiatal középpályása.

Nem is értette, hogy eddig hogyan nem gondolt rá, amikor az elmúlt egy hónapban csak is Pedrin járt az agya. Kétségbeesetten nézett körbe, menekülõ utat keresve, de már mindkét oldalról körbe vették emberek, így elég nehézkes lett volna a kijutás.

Végül bele törõdött, és inkább a távolban melegítõ Real Madridot kémlelte, hogy elterelje valamivel a figyelmét a középpályásról, aki megint oly közel volt hozzá. Ez nem igazán jött össze neki, mert akár mennyire is akart kedvenceire koncentrálni, az agya újra és újra lejátszotta elõtte az elõzõ meccsen látott barna szempárt.

Egy idõ után feje önkéntelenül a Barcelonai klub felé fordult, és az õ kapura lövéseiket figyelte. Amikor a fiatal középpályás volt soron, Ann kissé befeszült az izgalomtól, amit õ maga sem értett, hogy miért tette. Minden esetre a fiú betalált a hálóba, mire Ann felugrott, és majdnem elkezdett tapsolni, de még idejében rájött, hogy milyen szurkolótáborba tartozik már 19 éve.

Hogy elkerülje a mérges pillantásokat, inkább elindult kifelé a mosdóba, hogy a körülötte ülõknek még véletlenül se tûnjön fel, hogy igazából nem emiatt pattant fel a helyérõl. Vagy 20 embert kellett felállítania, mire kijutott a lépcsõre, ahol felsétált a stadion elsõ szintjéig, és megkereste a mosdókat. Szerencsére nem volt sor, sõt alig volt pár ember, hiszen már majdnem mindenki bent ült a nézõtéren. Gyorsan bement az egyik szabad fülkébe, és magára zárta az ajtót. Neki dõlt a mosdó falának, és lehorgasztotta fejét.

Még sosem érzett ilyet, még sosem akart fénysebeséggel távozni futball meccsrõl, de most még is semmi mást nem akart jobban.

10 perc múlva lépett ki a fülkébõl, és a mosdókagylókhoz ment. Egészen addig a pillanatig azt hitte, hogy egyedül van, amíg meg nem pillantott az egyik csapnál egy nála legalább 4 évvel fiatalabb lányt. Ann két mosdókagylóval odébb állt meg, és lopva figyelte a lányt, aki közben a kézszárítóhoz lépett. Nem hasonlítottak, fõleg azért, mert az idegen barca mezt viselt, egy 8-assal, és Pedri felirattal a hátán. Amikor Ann meglátta a nevet, kezei azonnal megálltak a levegõben, így a szappan alatt tartott tenyerébõl mellé is folyt a mosakodószer. Miközben vissza emelte a mosdókagyló fölé a fél kiló szappant tartalmazó kezét, legnagyobb meglepetésére az idegen lány lépett oda hozzá.

- Sok szerencsét a csapatodnak! - mondta mosolyogva, és megveregette Ann vállát.

- A tiédnek is! - nyögte ki Ann, nem nézve a lány szemébe.

A rövid beszélgetés után a másik lány távozott, és Ann mostmár tényleg egyedül volt. Nagyon meglepõdött a lány gesztusán, de most nem is ez járt a fejében, hanem inkább az, hogy hány ehhez hasonló, 15 év körüli lány viselhet még 'Pedri' feliratú mezt.

"Tényleg annyira odalennének érte a barca szurkolók?" kérdezte magában, miközben megtörölte kezeit a kihelyezett papírtörlõkben. Kifelé menet meg csak azon zakatolt az agya, ha ennyien rajonganak a focistáért, akkor miért pont ÕT szemeli ki magának, aki ráadásul a klubja legnagyobb riválisának szurkol.

Vissza érve a nézõtérre újra átverekedte magát azon a 20 emberen, mint kifele menet, és újra helyet foglalt. A két csapat még mindig bemelegített, de már nem sokáig. Ann visszaérkezése után 10 percel pakolni kezdtek, és levonultak a pályáról. Az egyik barcelona játékos (aki valószínûleg Pedri jóbarátja lehetett), egy óriásit bikázott a labdába, ami kis híján eltalálta az oldalt ülõket, de végül kicsivel elõttük esett le.

Ann-nek fel sem tûnt ez az egész, egészen addig, amíg a körülötte ülõk el nem kezdték szidni a focistát, mire az rögtön lefutott a pályáról. Így hát Pedrire hárult a feladat, hogy összegyûjtse a labdát, és el is indult a pálya széle felé. A közönséget kémlelve sétált a labda irányába, és majdnem megtorpant, amikor meglátta Ann-t.

Rögtön felismerte a lányt, akivel az elõzõ meccsen szemezett, és elmosolyodott, hiszen örült, hogy újra láthatja. Ezek ellenére nem igen fûzött túl sok reményt a lányhoz. Nyilván való volt, hogy Real Madrid szurkoló, így alapból semmi esélye nem lett volna nála, és az csak rátett egy lapáttal, hogy a lány tudomást sem akart venni róla.

Az elmúlt egy hónapban sokszor elképzelte, ahogyan az utcán egymásba botlanak, és nem tudják egymásról, hogy milyen klubhoz tartoznak. Sajnos nem ilyen volt az elsõ "találkozásuk", ha lehet így nevezni azt, amit elõzõleg mûveltek.