Resident Evil: The Moreno Chronicles

3. Fejezet

"Look me in my eyes
Tell me everything's not fine"
-Grandson: Blood // Water

A reggelem a szokásos unalommal indult. A katonák jöttek-mentek, Albert egyelőre sehol, én meg rohadok bent az irodámban. Legalább lenne valami amin tudnék kísérletezni, ilyenkor visszasírom az egyetemi éveimet, ahol unalmas kísérleteket hajtottunk végre egy-egy gyakorlat alkalmából. Elővettem a szakdogámat és a borítóján végighúztam a kezem, miközben egy halk sóhaj hagyta el a számat. Egyszer el kell hagynom ezt a porfészket, de hova tudnék menni? Ha ma látom Albertet, megkérdezem tőle, hogy pontosan mit is tud az Umbrella-ról, hátha ott lenne helyem. Visszatettem a füzetet a helyére, az álmaimmal együtt és hátradőltem a székben, majd kinyílt az ajtó és meglepetésemre Shepherd lépett be.

-Van valami baj?-azonnal felugrottam.

-Semmi baj nincs. Csak szeretnék szólni, hogy készülj fel, mert lehetnek sebesült betegeid a nap folyamán.

-Mi történik...?

-Őszintén, magam sem tudom értelmezni, mert az egyik állami biztos azt mondja, hogy indiánok, a másik meg azt, hogy terrorszervezet van a közelbe. Egyet tudok, nekünk mennünk kell.

-Valaki lesz itt rajtam kívül?

-Nyugi Angyal, hagyok itt pár jó erőben lévő férfit, akik tudnak is célozni.

Bólintottam egyet és Shepherd elhagyta a helyiséget. Visszaültem a székbe és megmasszíroztam az arcomat, majd előpakoltam minden egyes kis apró dolgot, melyekre szükségem lehet egy vészhelyzet esetén. Ránéztem a fali órára és elhatároztam, hogy szerzek magamnak kávét és a legközelebbi gép az bizony Shepherd irodájában van. Így hát elsétáltam az ő kis szobájába, ami meglepetésemre nyitva volt. Valami furcsa hangot és egy-két üvöltést hallottam, de azokkal nem igen törődtem. Biztos csak megint verekednek a katonák vagy valami hasonló történhet. Lefőztem a forró italt és kiléptem a helyiségből, hogy aztán az életemért fussak. Alighogy kimentem a tábornoki irodából szembe találtam magamat egy tigrisszerű lénnyel. A bőre nem volt rajta, magasabb volt mint az átlag és hat darab vörös szempár nézett rám. A kávémat elejtettem és elkezdtem rohanni az orvosi felé. Ekkor észrevettem a folyosó végén Albertet, akinek arcán volt egy kis vér.

-LILIANE, FÖLDRE!-ordította élesen Albert, aki kezében ott pihent egy shotgun.

Nem tudtam mit tenni, így elhasaltam a földön és Albert abban a pillanatban lelőtte a lényt, majd azonnal felsegített.

-Ez mi a fasz volt?!-ordítottam idegesen.

-Majd később.-megfogta finoman a csuklómat és tovább rohantunk.

-Az orvosiba!-kiáltottam.

Odáig rohantunk és Albert berúgta az ajtót, de nem voltunk egyedül, a lényt nem hatotta meg a shotgun lövedék. Gyorsan a hűtőhöz ugrottam, ahonnan elővettem az injekcióstűt. Alighogy megfordultam a sebzett lénnyel találtam szembe magamat, akit Albert folyamatosan lőtt. Gyorsan elővettem a pisztolyomat és beletettem az üvegcsét. Albertet a földre terítette a lény és elsütöttem a fegyveremet, ami eltalálta a lényt és elolvadt. Ez teljesen meglepett engem, mert nem ilyen reakcióra számítottam. Mondjuk, magam sem tudom, hogy mire számítottam.

-Látom, nem csak nekem vannak titkaim.-szólalt meg Albert, miközben letörölte magáról a válladékot.

-Erre nos, nem nagyon számítottam.-mondtam.

-Mindegy, a veszély megszűnt.-mondta, miközben feltápászkodott a földről.

-Most jött el az a pont, hogy mesedélutánt tartasz.-mondtam, miközben a fegyverbe egy friss tárat helyeztem.