Miss Asher

I. fejezet

Mary Asher szomorúan nézett ki az ablakon. Fátyolos tekintetét a messzeségnek szegezte, mint mindig, mikor egy kevés időre egyedül maradt, erre azonban nem gyakran került sor. Takarított, mosott, cipőt pucolt, ráadásul igen sok időt töltött a ház urával, akit (legalábbis az ő elmondása szerint) szórakoztatott a fiatal lánnyal való beszélgetés. Maryben néha fel-fel merült a gyanú lángja, hogy John Foster nem csak beszélgetni akar vele, de ezt a gondolatot minduntalan elhessegette magától, hisz Mr. Foster majdnem harminc évvel idősebb volt nála.

Ahogy végig gondolta az itt eltöltött két hetét még vágyakozóbban nézett a távolba, szülőháza felé, azonban mély lélegzetvétellel ismét munkába állt, teát kellett főznie, mire az urak hazaérnek.

– Mary, hogy van ma? – kérdezte a  komornyik, az egyetlen őszinte lélek a házban, akit Mary igazán megszeretett a két hét alatt.

– Meg vagyok, William. És maga?

– Úgy, mint mindig – felelte mosolyogva William, majd mindketten folytatták a munkájukat. 

Mary a konyhába lépett, vizet tett forrni a tűzre, majd leült az asztalhoz, de azonnal felpattant, mikor lépteket hallott. A konyha ajtajában a szakácsnő jelent meg Molly, kedves asszony, viszont sokat pletykált.

– Jó napot, Mrs. Bishop – köszönt a lány, majd vissza ült az asztal mellé.

– Jó napot Mary! – üdvözölte Molly Bishop.-Nem tudja az urak, mikor érnek haza városi körútjukból?

– Ha jól sejtem, hamarosan. – a szolgálólány, ismét felállt, hogy a vizet levegye a tűzről.

Hamarosan nagy robajjal érkezett haza John és Arthur Foster, ugyanis kocsijuk henger kereke ketté hasadt. Mindketten átkozódva mentek be a házba, ám amikor Mary eléjük sietett és elvette kabátjukat, hirtelen elnémultak. Először azon nő szólalt meg, ki csupán jelenlétével mindkét férfit elnémította::

– Milyen volt a városban? – kérdezte.

– Remek vásár volt – felelt Arthur Foster, miközben szemét cipője orrára függesztette zavarában.

– Remek vásár, egy fenét – jegyezte, meg John Foster, majd hozzátette. – Bár itthon maradtam volna, magával, Mary, kifejthette volna ismételten véleményét Benedetto Cosatáról. – ennél a mondatnál kacsintott egyet a lányra.

Mary igen zavarba jött, így a kabátokat kezében tartva, távozott, de azt még hallotta, ahogy John Foster utána kiáltott:

– Kettőkor várom a könyvtárban!

Mary az emeletre sietett, fel a legfelső emeletre ahol a szobája volt. Amikor belépett a szobájába becsukta maga mögött az ajtót, és leroskadt a földre. Szívében félelem keringett, amióta először hívta John Foster a könyvtárba. Már akkor apró célzást tett dekoltázsára, mely zavarba ejtette, bár szavait, s a mozdulatait az öreg, mindig jól megválogatta, be lehetett tudni, véletlen szófordulatnak vagy ösztönös megmozdulásnak. Maryben a gyanú ereje egyre nőtt, de mégsem mert nemet mondani munkaadójának, hisz hova mehetne, ha innen elbocsátják. 

A lány bármennyire is szerette volna, az idő nem állt meg, és egyre közeledett a kettő óra. Szíve egyre hevesebben vert, azt kívánta, bárcsak elfuthatna az mezőkön, erdőkön hegyeken keresztül, messzire, nagyon messzire, ahol már nem létezik a félelem, a szenvedés, a fájdalom.

A hallban lévő óra elütötte a kettőt, Mary kelletlenül felállt, és elindult a lépcsőn lefelé. A falon végig simított kezével és ismét megszemlélte a falon lévő régi festményeket, hamarosan azonban a könyvtár ajtajához ért, majd kopogott.

– Szabad! – hallatszott a vidám választ.

A választ hallva a lány kinyitotta a könyvtárszoba ajtaját, és belépett. 

– Mary, csakhogy megérkezett. Tudja, hogy késett három egész percet – mondta John Foster, majd elnevette magát.

A lány szintén elmosolyodott, bár mosolya egyáltalában nem volt őszinte. 

– Csak nincs valami baj? – tudakolta John Foster a válaszra alig oda figyelve.

– Nincs, uram – hazudott Mary.

– Hányszor mondtam már, kedvesem, hogy hívjon Johnnak – mondta.- Mint mindig nagyon csinos, igazán előnyös ruhájának szabása, főleg a csípője körül... – vonta fel szemöldökét, és ismét elmosolyodott.

Mary mély levegőt vett, s mint mindig elengedte füle mellett ezt a megjegyzést, habár a szívébe markolt.

- A mai témánk... – kezdte volna Mr. Foster mikor a könyvtár ablakában Arthur Foster jelent meg. Mary felemelkedett székéből és az ablakhoz sietett, kinyitotta. Arthur Foster megszólalt, és a szavaiért a szolgálólány hálával tartozott.

– Miss Asher kérem, tudna nekem segíteni, nem találom a kapát.

– Természetesen – felelt a lány és indult is volna az kifelé, azonban a ház ura már ott állt mellette és így szólt:

– Később azért jöjjön vissza! – s kezével végigsimított a fiatal nő hátán, derekán, majd keze még lejjebb vándorolt. Mary amilyen gyorsan csak tudott az ajtó irányába vette útját, ám érezte megered a könnye. A könyvtár ajtajának küszöbén végre át tehette lábát, s fellélegezhetett. A könnycseppeket letörölte az arcáról és a kert felé indult, mikor már kint állt a kissé hideg, de friss levegőn, Arthur Fosternek csak ennyit mondott:

– Köszönöm.