Miss Asher

VI. fejezet

Teltek múltak a napok, majd hetekké formálódtak, s lassan beköszöntött a tél. Mary fájdalma lassan, de biztosan enyhült, s kezdett boldogabb lenni, megnyugodni. John Foster azóta a bizonyos este óta, már csupán szavakat ejtett külsejéről, melyek kissé még mindig felzaklatták, de kezdett ezekhez is hozzá szokni, érinteni már csak csupán valóban véletlenségből érintette meg Maryt, mintha észre vette volna, hogy milyen fájdalmat okozott a fiatal szolgálólánynak. William azóta is nagyon kedves és megértő volt, mindenben segítette Maryt. Továbbra is ő volt az egyetlen, aki tudott eme fájdalmas estéről. Mary egyre többet beszélgetett Arthurral , aki sosem kérdezte őt a történtekről, s mintha egyre biztosabban érezte volna, hogy valami csodálatos bontakozik ki közte és a férfi között.

Egy gyönyörű havas délután volt, s Mary a kandalló mellett ülve varrta Arthur Foster kabátját, ugyanis előző napon Arthur, mikor Maryvel sétáltak, minden bizonnyal véletlenül bele sétált egy bokorba, mely több helyen is elszakította kabátját. Mary még mindig jót mosolygott, ha eszébe jutott az a pillanat.

- Mary, hogy áll a kabátommal - lépett a szobába Arthur mosolyogva.-Be kellene mennem a városba, egy pár dologért.

- Hamarosan kész vagyok - felelt szintén halvány mosollyal az arcán Mary. - Megkérhetném, hogy hozzon nekem levélpapírt?

- Hogyne, úgyis kell vennem magamnak is, akkor majd egy kicsit többet veszek - mondta Arthur.  - Addig is itt megvárnám, amíg végez.

- Ahogy magának kedve tartja - Mary nagyon boldog, volt ha csak egy tíz percre is kettesben volt Arthur Fosterrel, akkor mindig olyan nyugodtnak és boldognak érezte magát, olyankor nem létezett a világ nehéz és fájdalmas oldala.

Nemsokára valóban elkészült a kabáttal, talán túl hamar is így már csak a hideg időjárásról tudott beszélni a szobában ülő férfival. Arthur megköszönte Marynek gyors munkáját és kabátját felvéve kisétált a szobából, Mary még hallotta a bejárati ajtó csapódását, majd minden elcsendesedett a házban. Még egy pár percig ült csendben, majd elindult a konyhába, hogy lepucolja a tűzhelyet, ahogy arra Molly megkérte. Lassan esteledni kezdett és az estével hatalmas pelyhekben hullani kezdett a hó. Mary mindig is szerette a telet, a havas esték hangulatát. Régen mikor még kisgyerek volt, ilyenkor az egész család a kandalló elé ült az apja téli történeteket mesélt neki és a bátyjának. Mindig ezeket a boldog emlékeket idézte fel benne a hóesés, s remélte, hogy egyszer majd újra élheti őket az ő gyermekeivel.

Mary nem is tudta miért, de hirtelen egy könnycsepp gördült le az arcán. Meghatódott volna az emlékektől? Ilyen legutoljára tizenhét éves korában fordult vele elő. Tényleg olyan mostanában, mint gyermek korában, olyan dolgokon kezd el sírni, melyekért, ha meggondolja semmi oka nincs könnyeket ejteni. 

Az ajtón becsörtető Mr. Foster, rántotta vissza a valóságban, aki ezúton azon bosszankodott, hogy télen minek esik a hó.

- Ha jobban meggondoljuk semmi értelme, csak hideg, belemegy az ember szemébe és átáztatja az ember kabátját - magyarázta Mr. Ruddnak, aki balszerencséjére pont bejárati ajtót olajozta, így ő volt az első ember, akinek John Foster elmondhatta elméletét, miszerint a hó rossz.

Mr. Rudd csak bólogatott, pedig Mary megvolt győződve róla, hogy cseppet sem ért egyet Mr. Fosterrel. 

- Mary remélem, van forró tea! - kiáltott be a konyhába John Foster majd elindult fel a lépcsőn, hogy átvegye átázott ruháját.

- Azonnal készül uram - mondta Mary és oda tette forrni a vizet. Szerencséjére John Foster nem találta a nadrágját, így éppen elég idő volt arra, hogy elkészüljön a tea. 

Leérve John Foster elégedetten nyugtázta, hogy a gőzölgő teája az asztalon van. Mary mielőtt még John Foster hozzá szólhatott volna ki sietett a szobából.

Nemsokára Arthur Foster is haza érkezett. Mary éppen fát tett a tűzte.

- Jó estét Mary - állt oda mellé Arthur.

- Jó estét - fordult meg Mary egy fadarabbal a kezében. 

- Parancsoljon, itt van a levélpapír, amit kért - nézett egyenesen Mary szemébe a férfi, és lassan átnyújtotta neki a papírokat. Kezük egy pillanatra összeért.

- Köszönöm - Mary érezte, hogy pír önti el az arcát, ugyanis Arthur Foster alig tíz centire állt tőle.

Egy perc néma csend, érződött köztük, az a bizonyos megfoghatatlan, s szinte körülírhatatlan feszültség. 

- Bármikor -mondta végül Arthur és elindult fel a lépcsőn szobája felé.

Az este további része gyorsan elillant, anélkül, hogy Mary és Arthur egy kis időre is kettesben maradtak volna. Maryt miután leszedte a vacsora után az asztalt és a tányérokkal éppen elindult volna a konyhába, hirtelen rosszullét fogta el. A tányérokat kis híján kiejtette a kezéből, még éppen, hogy letudta őket tenni egy asztalra. Molly éppen akkor lépett be a szobába, mikor Mary kezét szája elé kapva kirohant onnan.

Mikor Mary vissza ért a konyhába, hogy elmosogassa a tányérokat, arca fal fehér volt.

- Valami baj van? - kérdezte Molly aki, éppen neki állt, még egy utolsó esti teát főzni.

- Biztos valami rosszat ettem - felelt Mary, és egy tányérért nyúlt.

Befejezve a mosogatást elindult fel a szobájába, s azon gondolkodott vajon mire vélje hirtelen rosszullétét. Mindig erős volt a szervezete nagyon ritkán volt beteg, s szinte sosem rontotta meg a gyomrát, főleg, hogy ma alig evett. "Túlságosan is különös"-gondolta magában. Lefekve aludni még mindig nem tudta kiverni fejében ama különös gondolatot, hogy talán valami nincs rendben és, ezt a gondolatot másnap reggeli újabb rosszulléte még jobban megerősítette.

 - Történt valami Mary? - kérdezte William, aki a reggeli teendőinek közepén járva belépett a hidegből, a házba.

- Semmi - hazudta Mary, de hirtelen eszébe jutott valami. - Ma megy be feladni a leveleket?

- Igen, úgy terveztem, hogy ebéd után bemegyek a városba, Mr. Fosternek van egy bizonyos levele, amiről azt mondja, még ma felkel adni.

- Elvinne esetleg még egy levelet? - kérdezte kis bizonytalansággal a hangjában Mary.

- Hogyne - felelt William és tovább ment be a könyvtárszobába.

Mary felsietett az emeletre szobájába, és elő kapta a levélpapírt, amit előző napon Arthur a kezébe adott. Elhatározta, hogy ír az apja egyik régi ismerősének, aki orvosként praktizál, Londonban. Szíve hevesen dobogott a levél írása közben, s csak még hevesebb lett amikor átadta a levelet Williamnek. Valamiféle izgalom kerítette hatalmába, mely megmaradt egészen addig, amíg másnak a válasz megérkezett. Csupán ennyi állt a levélben:

Kedves Ms. Asher

Levelét kézhez kapva azonnal megnéztem, mikor tudnám önt fogadni. Két hét múlva 1887. december. 19-én megfelelne önnek?  Amennyiben  válasza igen, várom önt, és megnézem, mit tehetek magárért.

Tisztelettel

Dr. Ian Crownel