Miss Asher

III. fejezet

Másnap reggel Mary úgy ébredt, ahogy előző este elaludt, a remény szikrájával a szívében. Amikor lesietett a lépcsőn és, látta Arthur Fostert a belépni a házba, még el is mosolyodott. Köszöntek egymásnak egy jó reggelt, aztán mindketten tovább mentek dolgukra, a férfi valószínűleg, megír egy fontos levelet, Mary, behozza kintről a fontos leveleket. 

Kilépett a szabad levegőre, hirtelen boldogság töltötte el, a szél lágyan fújt, s az idő enyhén csípős volt. Mary a postáért indult, ám ekkor sétált el házuk előtt Hamley tiszteletes.

–  Jó reggelt, Hamley tiszteletes – köszönt a lány miközben felemelte a borítékokat.

–  Önnek is, Miss Asher – felelt könnyedén a tiszteletes. – Visszahoztam a kapájukat. Köszönöm, hogy kölcsön adták!

–  Mindvégig magánál volt? – kérdezte megdöbbenve a szolgálólány.

–  Nem tudták, hogy nálam van?

–  Tudtommal nem – válaszolta Mary.

– Pedig biztosra veszem, hogy a kertészük, adta oda úgy egy hete – mondta elgondolkodva a tiszteletes.

– Most, már értem – mosolyodott el Mary. – Tudja a kertészünk felmondott, és ezek szerint elfelejtett szólni, hogy kölcsön adta a kapánkat magának.

A tiszteletes is elmosolyodott, majd átadta a kapát, és elköszöntek egymástól. Az eszközt letette a kertben, és belépett a házba rögtön John Foster szobája felé vette az útját, hiszen a két levél is érkezett, ami neki szólt. Mikor felért az emeletre nagy levegőt vett, és bekopogott az ajtón. Amikor meghallotta a választ, jókedvét leváltotta a rettegés. Lassan lenyomta a kilincset. Egy pillanattal később már a férfi társaságában találta magát.

– Mit hozott nekem? – kérdezte John Foster. Az ablaknál állt, és kinézett rajta, első pillantásra, egy morcos öregember látványát keltette, amely nem is állt olyan távol az igazságtól. John Foster idős korára belefáradt az állandó, megpróbáltatásokba és stresszbe. Azonban nem igazán volt morcos inkább kiegyensúlyozatlan, egyik percben vidám volt, a másikban kesergett az életen.

– Levelek, uram – mondta Mary, és átnyújtotta a leveleket.

Mr. Foster a kezébe vette a őket. Az egyiket félretette, a másikat, azon nyomban felbontotta, és mohón olvasni kezdte. Mary megfordult, elindult az ajtó felé, már majdnem az ajtónál járt, amikor...

– Mary várjon egy percet! – szólt utána Mr. Foster.

A lány megtorpant, mintha nyíl hasított volna szívébe, pontosan tudta mi fog következni. Megfordult, Mr. Foster mosolygott, szinte már rémisztő, volt a mosolya, mint a farkasé.

– Ms. Asher, kérem, este keressen fel, olyan hét körül, a könyvtárszobában – mondta a férfi.

A szolgálólány biccentett, majd gyorsan elhagyta a szobát. Valami szörnyű érzés kerítette hatalmába. Az a farkasra emlékeztető mosoly... A levél, amit oly gyorsan felbontott... A levél, a levél, a levélben volt valami... Valami különös, talán... Nem az nem lehet... Vagy mégis, a neve Asher, mintha ezt a nevet látta volna futólag és az a vigyor utána. 

Elindult le a konyhába, hisz segítenie kellett Mollynak az ebéd elkészítésében. A répa és további zöldségek feldarabolása kissé elterelte a figyelmét rossz érzéséről, azonban nem oszlatta el teljesen, még az asztal megterítésekor sem. 

Negyed óra volt még ebédidőig, úgyhogy Mary, úgy döntött beszélget egy kicsit Williammel. Még ezen e napon nem is látta a komornyikot, akit úgy megkedvelt az itt töltött rövid idő alatt. Mary a keresésére indult, hamarosan rábukkant, kint a kertben méregette az új kertészt.

– Mary, mondja csak, mit gondol Mr. Frank Ruddról, jó volna új kertészünknek? – kérdezte William, mikor észrevette, hogy a lány közeledik felé.

– Feltételezem, ő lenne Mr. Rudd – mondta Mary végig mérve a komornyik mellett álló férfit. - Első ránézésre alkalmasnak látszik.

– Valóban – helyeselt mosolyogva William. – Mr. Binkle, Mr. Rudd előző munkaadója, azt mondja, keresve sem találhatnánk nála jobb kertészt.

– Nem az én feladatom ezt eldönteni, de alkalmasnak tűnik – jelentette ki Mary. – És már nagyon hiányzik a kertész a háznál.

– Még megkérdezem Mr. Fostert, viszont szerintem fel van véve.

– Köszönöm, uram, és köszönöm, kisasszony – mondta vidáman Frank Rudd – Máris munkába állnék, ha szabad, ugyanis rémes, hogy el van hanyagolva ez a csodálatos kert.

William biccentett, hogy nyugodtan, majd Maryhez fordult mosolyogva.

– Hogy van Mary? - kérdezte.

Mary erőt gyűjtött a William-el való beszélgetésből, és vidámabban tért vissza a házba, felszolgálni az ebédet. Mikor felszolgálta az ebédet, tekintete összeakadt Arthur tekintetével, s ahogy belenézett Arthur barna szemibe, nyugalommal telt el, ám sajnos Arthur mellet ott ült Mr. Foster, aki, nem mondhatni, hogy nyugalmat árasztott volna magából. 

Ebéd után mindkét úr elhagyta a házat. Arthur a városba ment venni egy csizmát télire. John Foster, pedig Mary számára ismeretlen célból távozott.

Mary a délután folyamán kitakarította a házat és mosott, azonban ahogy gondolataiba mélyedt, egyre csak elő jött a farkas szerű mosoly és a levél. Mary nem tudta mi van a levélben, de rossz előérzete volt. Nem tudta miért zaklatta fel ennyire, hogy meglátta saját család nevét. Szörnyű volt ez a bizonytalanság. Talán látott még valamit abban a levélben, valamit ami, már csak a tudatalattijában van meg. De, ha igen mi lehetett? Tényleg olyan szörnyű volna, mint, amilyen az érzés mely gyülemlik benne? Mary nem tudott egy percre sem megnyugodni, egész délután csinálnia kellett valamit, ami ha csak egy kicsit is, de eltereli a gondolatait, különben bele örül.

Arthur Foster hét előtt fél órával ért haza és azonnal felment a szobájába.

John Foster hét óra negyvenöt perckor érkezett meg és nyomban a könyvtárba sietett, leveleket tartott a kezében.

Mary fent volt a szobájában, és azt kívánta, amit oly sokszor, hogy bárcsak megállna az idő. Odakint borulni kezdett az ég, eső felhők gyülemlettek, egy villám csapott le az égből és megdörrent az ég. Mary hallotta lent a hallban, amint az óra elüti a hetet. Nem akart mozdulni. Nem akart felállni. El akart menekülni. Nem lehet. 

Felállt. Szíve hevesen vert. Lassan elindult le, le a lépcsőn. Mintha megérezte volna a baj közeledtét, de, csak tudat alatt. A levél. Minden lépés nehéz volt. De odaért, odaért a könyvtárszoba ajtaja elé. Hirtelen egyedül érezte magát a világban, de felszegett fejjel belépett a könyvtárszobába. Ebben a percben egy újabb villám csapott le az égből, egy újabb dörrenés és eleredt az eső.

– Mary – fordult meg Mr. Foster, egyenesen Mary szemébe nézett, s kezében ott tartotta a reggel megkapott levelet, s nem csak azt, két levél volt a kezében. Valóban egy vérszomjas farkasra emlékeztette, egy vérszomjas farkasra, aki most csap le áldozatára.