Miss Asher

X. fejezet

A következő hat napban Maryt rémes nyugtalanság kerítette hatalmába. Reggelente gyakran se ereje, se pedig kedve nem volt felkelni. Ő is és William is rengeteget gondolkodtak azon, mit is lehetne kezdeni, mígnem karácsony napjának hideg reggelén, amolyan igazi karácsonyi csodaként egy különleges levél érkezett, melyet William kapott kézhez. A levet kinyitva pedig egy halvány mosoly jelent meg arcán, s rögtön a konyhába sietett.

- Mary jó hírem van a maga számára - lépett be a komornyik a konyhába, ahol már nagyban készült az ünnepi ebéd. - Ki jönne velem egy percre az udvarra.

Mary egy aprót bólintva, izgatottan követte a komornyik, s mikor kiértek szembe fordult a komornyikkal és remegő hangon kérdezte:

- Mi történet?

- Levelet kaptam távol élő unkahúgomtól - kezdte a komornyik. - Mikor maga pár nappal ezelőtt elmesélte, hogy gyermeket vár, nekem azonnal ő jutott eszembe. Már másnap levelet küldtem neki, s most érkezett a postás a válaszával. Az unokahúgom vidéken él, nemrég özvegyült meg és én megkérdeztem tőle nincs e szüksége egy szolgálólányra. Mindent leírtam neki magával kapcsolatban, s most levelében azt válaszolta szívesen fogadja önt, s leendő születendő gyermekét nála titokban felnevelheti.

Mary csodálkozva pillantott a komornyikra, de mielőtt bármit is kérdezhetett volna  William folytatta.

- Tudja, az unokahúgom megérti az ön helyzetét. Mikor még nagyon fiatal volt ő is hasonló helyzetbe került. Egy férfi kihasználta az ártatlanságát, és ő is teherbe esett, azonban ő a gyermekét elvesztette mikor még csak terhességének második hónapjában volt, de tisztán emlékszik mily nagyon megvolt ijedve. 

- Elolvashatnám a levelet? - kérdezte a lány halkan, hihetetlen volt számára, hogy tényleg megoldódhat minden, ily egyszerűen.

A férfi át adta a levelet, s Mary olvasni kezdte, szemében könnyek gyűltek.

- Hogyan is hálálhatnám meg, mindezt? - kérdezte mosolyra húzva  a száját Mary, s közben letörölt egy könnycseppet arcáról.

- Elég, hogyha néha ír pársort, hogy, hogy van - felelt a komornyik, szintén mosolyogva.

- Nagyon köszönök mindent! - mondta a szolgálólány. 

- Igazán nincs mit - nézett a lányra William. - A levélben azt írja az unokahúgom, hogy induljon minél hamarabb, mert január elején van mindig a cseléd váltás és jó lenne, ha oda érne, ugyanis akkor senki sem lenne gyanús semmi.

- Igen, még ma táviratozok neki, hogy holnap indulok - bólintott Mary.

- Holnap? - kérdezte a férfi. - Hát maga tényleg komolyan veszi azt, hogy minél hamarabb.

- Minek maradnék tovább? - felelt Mary, miközben elindultak vissza a házba. - Nincs miért maradnom, hiszen ha elmegyek minek húzni azt, de vajon a távirat iroda nyitva lesz karácsonykor? Biztos nem. De hát ott lakik, a posta felett a tulajdonos csak segít nekem elküldeni egy táviratot.

- De ne lepődjön meg, ha az leghamarabb holnap érkezik meg - jelentette ki a komornyik, miközben a konyhába léptek, és ő már fordult is ki ugyanis fent az emeleten volt valami elintézni valója, de még azért hozzá tette. - Azért hiányozni fog Mary.

- Maga is nekem. - mondta a lány.

- Mit hallnak füleim, csak nem elmegy Mary? - kérdezte Molly aki épp meghallotta a beszélgetés két utolsó mondatát.

- Valahogy úgy - felelt a szolgálólány, nem volt nagy kedve fejtegetni a miértjeit, így csak ennyit tett még hozzá. - Ma felmondok, s holnap elutazom.

Molly arcán meglepettség látszott, de éppen eléggé elvolt foglalva az ünnepi ebéd elkészítésével, így Mary szerencséjére nem volt ideje tovább kérdezősködni. A lány is segített az ebéd főzésében, majd felszolgálásában. 

Itt a Foster-házban nem csaptak hatalmas karácsonyi ünnepséget viszont pár barátot meghívtak vendégségbe, így most az asztal körül körülbelül nyolc fő vidáman nevetve társalgott. Mary az ajtóból figyelte a társaságot és arra gondolt ezek az emberek milyen gondtalanok. Ők gazdag családba születtek, s egész életükben sosem kellett semmiért küzdeniük, vagy legalábbis innen az ajtóból Mary számára, így tűnt. 

Az asztal egyik végén természetesen ott ült a házigazda is, nevetve, s a szolgálólány szívét valami olyan megkönnyebbülés töltötte el, hogy holnap találkozik utoljára ezzel az emberrel. Azonban volt egy fájó pontja is annak a ténynek, hogy holnap elutazik és az nem más volt, mint az asztal másik oldalán ülő Arthur Foster. A lány nem tudta elhinni, hogy talán ez az egyik utolsó pillanat, amikor láthatja a férfi arcát, nem akarta, hogy így legyen. De hát az élet semmit sem add ingyen, s úgy tűnt ezúttal a fizetség a szerelem, s azért, hogy gyermekét nyugalomban felnevelhesse, most le kell mondania arról az emberről, aki az elmúlt hónapokban a nyugalmat és a boldogságot jelentette számára.

Mary nem bírt tovább az ajtóban állni elindult, a városba a postára, hogy táviratot küldjön. Hihetetlen volt, hogy talán most jár utoljára ezeken az utakon. Egyrészről végtelenül fájdalmas volt, de egy másrészről azért megkönnyebbülést jelentett.

Szerencsére a táviratot sikerült elküldeni, bár a tulajdonos nem különösebben volt lelkes, hiszen karácsony volt, s ő is figyelmeztette Maryt, hogy ezt leghamarabb, holnap fogják készhez kapni.

Mikor a lány haza ért már lassan sötétedni kezdett, s a vendégség már beköltözött a nappaliba, ahol a karácsonyfa mellett valamiféle ital társaságában az egyik vendég éppen egy látszólag nagyon szórakoztató történetet mesélt. Mary még gyorsan benézett a konyhába is ahol William, Molly és a kertész töltötték a karácsony estét egy sokkal kisebb és kevésbé díszes fa kíséretében, mégis ünnepi hangulatban.

- Mary, hallom elutazik - szólalt meg Frank Rudd, mikor meglátta Maryt.

- Igen - felet Mary tömören, s halkan.

- Nincs kedve leülni hozzánk egy kicsit? - kérdezte William és a mellette ülő székre mutatott.

A lány egy percig tétovázott ugyanis pakolnia kellett volna, azonban úgy döntött azt egy kicsit későbbre halaszthatja, így helyet foglalt a komornyik mellett.

- És már bejelentette Mr. Fosternek, hogy felmond? - nézett a szolgáló lányra érdeklődve Molly.

- Még ne, de képzelem, hogy ki lesz kelve magából, ha megmondom, neki, hogy új szolgálólányt kell keresnie, mert és tovább nem maradok. - mosolyodott el a lány. 

Ezúton az következett, hogy William bemutatta, hogy, hogy fog reagálni John Foster, amitől aztán mind a négyen hatalmas nevetésben törtek ki. Még szerencse, hogy a ház ura ezt nem látta, s ezt meg is jegyezte Mary, aminek következtében William azt is bemutatta, hogy, hogy reagálna arra, ha rájönne, hogy éppen őt parodizálják, amitől persze újra mindenki nevetni kezdett.

Mary elgondolkodott vajon, hogyha most egy hozzá hasonló ember beállna az ajtóban s csak nézni őket nem e ugyanazt gondolná mint ő akkor amikor, a ebédlő vendégeket figyelte. Hogy itt van négy ember, akikkel minden rendben, s akiknek semmi gondjuk nincsen. 

Akárhogy ez a karácsonyeste boldogan telt, nevetve, s ekkor mindannyian elfeledték minden gondjukat, ami csak létezett. Azonban eljött az a pillanat mikor nyugovóra kellett térniük, s kezdek vissza szivárogni a mindennapi élet gondjai. 

A szolgálólány lassan sétált fel a szobájába, s szívében eleinte valami különös fájdalmat kezdett érezni, egy szorító érzést, majd tudatosult benne, hogy ezek az emberek, akikkel már több mint két hónapja együtt dolgozik mennyire fognak neki hiányozni. Holnap itt kell hagynia mindannyijukat, s ez akárhogy is, de fájdalmas. Mary tudta, most akárhogy is, de egy új élet fog kezdődni számára, azonban azt még nem sejtette, hogy élete a következő napon még egy hatalmas fordulatot tartogat, amit ebben a pillanatban még el sem tud képzelni.