Az embereknek
Nem kellenek versek
Ma minden a telefonon zajlik
Talán nem itt kellett volna születnem
Talán egy másik dimenzióban híresebb lehettem.
Egy másik korban.
Ugyanúgy ott várlak a Pokolban!
Amíg a szívem fel nem robban.
Majd felszedlek a homokban!
Innen csak lefelé visz az út
Szúrós tüskék ,Isten az Úr.
A gúny, a félelem, az emlék
Mind gyötör
Nem szólok vissza,
Nem vagyok ökör.
Szomorúság bánat, düh,
Vágyak
Mondtam már, hogy mennyire
Szörnyű barát vagy?
Feledések
Az egész életem a karriernek szentelem
Neked nem tetszem?
Bár én írtam volna
Oh, bár én mondtam volna a beszédet
Bár megtörtem volna,
Bár kiálltam volna,
Mindenki tapsolna!
Életem legjobb időszakáért semmit nem tettem
Vajon leszek valaha ennyire boldog újra?
Szörnyen végződött, de szerettem
Vétkeztem
Megígértem, csendben leszek
Nem káromollak
De nem bírom
Ma a menő lány újra bántotta a gyengébbet
Ebben az életben vagy te bántasz másokat vagy mások téged
De emlékezni szeretnék
Inkább szenvedek hogy emlékezhessek
Rendben.
Legyen.
Játszuk azt, hogy mi soha nem beszéltünk egymással
Szemeimben
Nem fogod látni hogy valaha is megtörtént
Lökj el,
Eljátszom, hogy nem ültem akkor le melléd
A többi csak emlék
