Out of my Brain

Ingyen lakáj

Sydney szemszögéből folytatódik a történet:
Megálltunk a kocsi beállón az autóval és leparkoltunk. Nagyon szép volt a ház.
- Ma még kiszállunk vagy itt akarod tölteni az estét? -kérdezte siettetve de mégis aranyosan.
- Mehetünk, de nem sietünk sehova. -mondtam és kiszálltam a kocsiból.
- Kiveszem a cuccaidat, fölviszem őkét és utána körbe vezetlek. Amíg felviszem a táskákat addig a nappaliban nézz körül. -mondta, mint egy lakáj.
- Igenis, uram! -mondtam és kihúztam magam mint a katonák. Röhögtünk egyet, és elkezdte behordani a cuccokat a házba. Én addig bementem a nappaliba és ámultam...olyan szép volt, hogy az illegális!
- Elég gazdagok lehetnek. -gondoltam magamban, és elkezdtem körbe járni. Megnéztem a képeket, könyveket és a további érdekesebb dolgokat a szekrényeken. Aranyos családnak tűnnek! Jól fogom érezni magam itt egy hétig ahogy érzem.
- Megvagyok! Felvittem mindent. A Sarah-nál fogsz aludni, francia ágya van. Oda bevittem a táskákat. Ha gondolod kipakolhatsz, vagy körbe vezetlek először. -mondta egy férfias hang miközben közeledett a lépcsőn lefelé menet. Rafe volt. Nyilván.
- Először körbe vezethetnél. -mondtam magabiztosan egy mosollyal az arcomon amikor a lépcső utolsó fokáról is lelépett, és felém fordult. Oda mentem hozzá és vártam hogy elinduljon az utunk a házban.

- Erre gyere! -mondta és elindult, én meg utána mentem.
- Ez itt a konyha, arra van a wc és a fürdőszoba, itt pedig a kamra szerűség. -mondta miközben mutogatott és benyitogatott a helységekbe amiket mutatott.
- Szép nagy ház! Öröm lesz itt lakni egy hétig. -mondtam, miközben folyamatosan körbe-körbe nézelődtem.
- Egy hétig? -kérdezte Rafe meghökkenve.
- Sarah nem is mondta neked, hogy csak egy hétig lakok nálatok? -kérdeztem vissza meglepődötten.
- Nem, nem mondta! Hova fogsz menni utána? -kérdezte, és úgy éreztem, hogy aggódik.
- De hiszen ha nem tudtad, hogy ide költözöm a városba örökre, akkor mit gondoltál, meddig maradok? - kérdeztem vissza ismét, mert nem voltam megelégedve az előző válaszával.
- Azt hittem hogy hónapokra jössz vagy ilyesmi. De most tényleg...hova fogsz menni ha tőlünk elmész? Ugye nem a pogue-okhoz? -kérdezte és az utolsó kérdésében egy kis idegességet éreztem.
- Kik azok a pogue-ok? -kérdeztem, mert ez volt az ami a legjobban érdekelt jelenleg.
- Ha nem tudod, akkor mindegy. -mondta, látszólag megnyugodva.
- Ők a ,,többiek" fogadni mernék. -mondtam magabiztosan, és Rafe szemébe néztem.
-Igen, de lényegtelen. -mondta, és úgy tűnt, hogy elgyengült a tekintetemtől.
- Az első kérdésedre válaszolva, kapok albérletet a móló közelében. -mondtam nyugodtan és elnéztem, mert engem is elgyengítenek azok a kék szemek. Ez egy kicsit nyálasan hangzott, de ez semmit nem jelent.
- Egyedül fogsz lakni? -kérdezte egy kis sajnálattal a hangjában.
- Igen, de majd szerzek barátokat, még amúgy is van egy hónapom suli kezdés előtt. -mondtam, majd megint belenéztem a szemébe, de mostmár nem néztem el.
- Hát jó... -mondta egy kicsit elnyújtva a végét.
-Miért, zavar hogy nem leszek itt?... -kérdeztem egy kicsit flörtölősen szivatva.
- Nem zavar, csak...csak...umm... mivel nem ismered a helyet, ezért aggódom, hogy nem fogsz boldogulni. -nyögte ki végül a magyarázatot, ami valljuk be hogy nem volt annyira hihető.
-Megleszek ne izgulj. -mondtam egy kicsit röhögve, mert vicces volt a szituáció.
- Ma még körbe vezetsz, vagy így állunk, amíg a többiek haza nem jönnek? -kérdeztem, és össze külcsoltam a karjaim a mellkasom előtt.

Rafe szemszögéből:
Leparkoltam a kocsi beállón az autót, és csak azt láttam, hogy Sydney elképedve nézi a házunkat.
- Ma még kiszállunk vagy itt akarod tölteni az estét? -kérdeztem siettetve, de azért nem akartam bunkó lenni.
- Mehetünk, de nem sietünk sehova. -mondta, és amint befejezte a mondatot, már ki is szállt a kocsiból.
- Kiveszem a cuccaidat, fölviszem őket és utána körbe vezetlek. Amíg felviszem a táskákat addig a nappaliban nézz körül. -mondtam, és én is kiszálltam a kocsiból.
- Igenis, uram! -mondta viccesen. Én eléggé meglepődtem, de egy jót nevettünk rajta.