Out of my Brain

A sors is így akarja

Sydney szemszögéből folytatódik a történet:
Átmentem Sarah szobájába, és nicsak ki loholt mögöttem? Nyilván Rafe... Nem szóltam semmit, csak elkezdtem az egyik bőröndömet kipakolni, mert csak egy hétig maradok itt és nem akarok annyira elhelyezkedni mert nehéz lesz összepakolni. Rafe leült az ágyra a bőrönd mellé, és nézte ahogy egyesével kiveszem a felsőket, nadrágokat, rövid nacikat és további fehérneműket pakolok ki a bőröndből. Van egy külön kialakított hely a cuccaimnak, és oda raktam be őket. Tényleg nem pakoltam sok mindent ki. Hamar készen is lettem.

-Készen vagyok a pakolással! -mondtam örömmel teli hangon, és mosolyogtam.
- Örülök hogy ennek így örülsz. - mondta, de én nem bírtam ezt ennyiben hagyni.
- Én örülök annak, hogy te örülsz annak, hogy én örülök. -válaszoltam, és már majdnem elkezdtem szakadni a röhögéstől, amikor folytatta.
- Én örülök annak, hogy te örülsz annak, hogy én örülök azért, mert örülsz! - mondta és már ő is majdnem röhögött.
Ekkor egymásra néztünk és úgy elkezdtünk szakadni a röhögéstől, hogy majdnem leestünk az ágyról.
(tudom hogy nem hangzik olyan viccesen, de nekünk az volt)
Nevettem, közben átkaroltam a vállát és rádöntöttem a fejem a vállára.

Egyikőnk se vette észre a nagy röhögésben, hogy Sarah ott áll az ajtóban, és minket néz összekulcsolt karokkal.
Egészen eddig a pillanatog...

-Ó...szia Sarah! Nagyon rég találkoztunk, és örülök hogy újra látlak!
- mondtam, miközben felemeltem a fejem, de a karomat nem. Utána realizáltam, hogy mivan és gyorsan lekaptam Rafe-ről a kezem.

- Szia Sydney! Ezer éve nem találkoztunk! -mondta őszintén boldogan, de utána feltűnően furán és hangosan, hogy Rafe is hallja azt mondta hogy : ,,Sydney...nem akarsz KETTESBEN pakolászni a szobámban és közben egy kicsit beszélgetni?"

Rafe amint Sarah végig mondta felállt és kiment a szobából, Sarah pedig becsukta az ajtót.
- Látom már most új barátokra tettél szert. -mondta egy kicsit gúnyosan
- Nem volt semmi komoly, csak eldumálgattunk és jót nevettünk. -mondtam nyugodtam
-Nem baj, hogy beszélgetsz vele meg hogy jóban vagytok, és nem is vagyok mérges vagy bármi ilyesmi csak nem akarom hogy Rafe rossz hatással legyen rád! Mert imádlak, és nagyon jó barát vagy. Már amennyit látjuk egymást. -mondta és megölelt.
- Rendben, de Rafe hogyan lenne... -még mielőtt befejezhettem volna a kérdést egy újabb ismeretlen férfi hangot hallottam lentről.
-Sziasztok! Hazaértünk Wheezie-vel és Rose-al! Sydney bemutatkozhatnál és vacsorázhatnánk, hamár így alakult.
-hallatszott lentről a férfi hang, aki valószínűleg Sarah-ék apja volt, Ward.
- Megyek is le! - kiabáltam le a választ.
Csakhogy berontott egy 11-12 év körüli lány, valószínűleg Wheezie.
- Szia Wheezie vagyok, te biztos Sydney! Sarah már sokat mesélt rólad! -köszöntött Wheezie.
- Szia, igen én vagyok és én is sokat hallottam ám rólad. -mondtam kedvesen amennyire tudtam. Nem akartam úgy kezelni mint egy ovist, de szerintem sikerült úgy kezelnem szegényt.

Lementem az alsó szintre és egy viszonylag fiatal festett szőke nőt láttam, aki gondolom Rose és egy kicsit idősebb férfit, aki csak Ward lehetett.
- Jó napot kívánok! Örülök hogy megismerhetem magukat, és köszönöm,hogy megengedik hogy itt töltsem az elkövetkező egy hetet. -mondtam annál választékosabban ahogy csak tudtam.
- Szia Sydney, nyugodtan engedd el magad és tegezhetsz. Én Rose vagyok.
-köszönt a festett szőke hölgy aki mostmár biztos hogy Rose.
- Szia Sydney, engem is tegezhetsz. Ward vagyok. - köszönt a férfi is akit mostmár szintén biztosan tudom hogy ki. Bár nem volt szimpatikus egy kicsit sem.

-Rafe gyere és pakolj ki a vacsorához! -szólt fel Rafe-nek Rose.
-Miért nem pakol most ki Sarah? -kérdezte szenvedve
-Én segítek neki. -mondtam, és abban a pillanatban kinyílt Rafe ajtaja és lerohant a lépcsőn, hogy segítsen nekem pakolni.
- Itt vagyok, és pakolok! -mondta és rám mosolygott. Bementünk a konyhába és Rafe megmutatta, hogy mi hol van. Próbáltam levenni 6 tányért, de nem értem föl. Erre azt érzékelem, hogy valaki egészen közel mögém áll és kivesz 6 tányért. Nyilván Rafe volt. A szemembe nézett és a kezembe nyomta a tanyérokat. Éreztem egy kis élvezetet a szemében, hogy ő elérte és én meg nem. Kivittem a tányérokat, Rafe pedig kipakolta a hidegtálat az asztalra minden más hozzá valójával együtt. Én vissza mentem a konyhába, és hoztam kenőkéseket, szalvétát és poharakat.
Elrendeztem ezeket az asztalon, és Rafe egyszer csak elkezd üvölteni a többieknek.
- A vacsora az asztalon! -majdnem megsüketültem, de legalább mindenki hallotta. Pár percen belül mindenki lent volt az asztalnál.