A Végzet Akarata 2. Mikor még a csillagok is miénk voltak

Bövül a csapat

Oké szóval aki nem értené most már Álmos is szerény kis csapatunk tagja. Mindig jól jön a plussz segítség, de nem vagyok benne biztos, hogy bízhatunk benne. Néha nem is az akar ártani akire gyanakszunk, hanem az akiben bízunk. Álmos nekem csak a személyisége miatt furcsa talán, de lehet, hogy azért gondolom így mert még nem igazán ismerem.

-Hol akarjuk újra elkezdeni?-Kérdezte a bátyám.
-Mi lenne ha most pihennénk egy kicsit?-Kérdezett rá Ati.
-Töled nem is várjuk el, hogy azzonal vissza állj.-Mondtam neki.
-Nélkülem mennétek? Én tudom a legtöbbet!-Háborodott fel Ati. Erre a kijelentésre nagyon meglepődtem. Ő tudja a legtöbbet? Én hoztam vissza az élők közé basszameg!

Nem kezdtem el vele veszekedni csak fogtam magam és kimentem a mosdóba.

-Bocsánat...-Suttogtam majd kimentem a mosdóba.
-Attila...-Szolt rá Álmos.
-Mondjad.-Kezdett flegmázni.
-Talán nincs igazad.-Jelentette ki Álmos.
-Szerintem de.-Mondta Ati.
-Istenem.-Szólalt meg Desh.

A fürdőben ültem a földön. Kintről behalatszodott a fiúk beszélgetése. Nem ismernek el, és ez fáj. Még ő sem akit én annyira szeretek. Azt hittem ő majd megért és elismer, dehát nem így lett. Hogy haragszom-e? Nem, de ez azért most fájt. Egyszer csak kopogást hallottam az ajtón.

-Gyere be.-Szoltam ki az illetőnek.
Egyszer csak Álmos lépett be az ajtón, és be is csukta maga után. Leült mellém a földre.
-Jól vagy?-Kérdezte aggódva.
-Jaja.-Helyeseltem és hazudtam egyszerre. Egyszer csak megölelt, én pedig viszonoztam.
-Szar érzés, hogy Ati sem ismer el.-Kezdtem bele, ezzel együtt könnyeim is neki eredtek.
-Figyelj, szerintem amit tettél az csodás, mármint nem mindenki tudta volna megfejteni és meg is oldani.
-Hát köszönöm.-Hosszan ölelkeztünk tovább.
-Jolvan.-Engedett el, én pedig rámosolyogtam.
-Szard le ki mit mondt, te tudod, hogy mekkora dolgot vittél véghez és csak ez számit.-Nézett a szemembe.
-Oké...-Válaszoltam neki röviden.
-Aki nem hisz benned az bassza meg.-Nevetett.

Ez a mondat annyira tetszett, hogy én is nevettem. Dehát végülis igaza van. Aki igazán szeret az hitt bennem végig, és most is hisz. És el is ismer...