Különleges, de könnyedén elveszítheted

2. fejezet

Azt mondják, New York sosem alszik, amit alá is támasztok. Az éjszaka energiája könnyedén magával ragadja az embert, és bevonja a város vibráló ritmusába. Hiába születtem ide, a mai napig el tud kápráztatni éjjel és nappal is egyaránt.

A szállodai erkélyéről szemlélem a várost, és olyan érzésem támad, mintha egy végtelen mozaikot látnék, amely fényekben és árnyakban tündököl. A felhőkarcolók, amely nappal az égbe törnek, most esti fényben ragyognak. A fények, a neonreklámok, az utcai lámpák és az autók fényszórói elmosódó vonalat képeznek, ezzel egyedi hangulatot teremtve.

A távolban fel lehet fedezni a híres szimbólumokat, mint az Emipre State Building vagy a Szabadság-szobrot, amelyek kivilágítva eltűnnek az éjszakai égbolton.

Minden apró fényt látni lehet. Az erőteljes fehér és sárga fényözönnek köszönhetően nem is olyan sötét az égbolt... De lehet, ezt már a negyedik pohár őszibaracklével felkevert vodka hatására gondolom így. A fémszívószálat az ajkaim közé veszem, majd egy nagyot szívok az italból.

Emily a tőlem kölcsönkapott, ezüst csillogású, fehér magassarkúba topog ki hozzám. Hosszú, göndör, hamvasszőke haját szabadon hagyta, barna szemeit csak egy fekete tussal díszítette. Nem fektetett sok hangsúlyt a sminkére, mert az öltözéke jobban felkelti az ember figyelmét, amit nem mellékesen az anyjától nyúlt le. Félujjas, fehér ruhája talán a combja közepéig ér le, ami az ujjatlan részénél van felvágva.

Iszonyat jól néz ki! – gondolom magamban.

– Hogy nézek ki? – mosolyog rám bódultan.

– Dögös vagy – jön a válasz azonnal.

– Nálad nem – kacsint rám.

A világos, hűvös szőke tincsekkel teli, szintén szőke hajamat lófarokba kötöttem, hogy ne takarja el a hátamon lévő kivágást, ami egészen a derekamig ér le. Fekete, hosszúujjú, csillogó ruhám nyakrészét megigazítom, hogy ne szorítson annyira. Szoknyarészét lejjebb húzom, ahogyan felállok.

– Keressünk valamilyen drága pezsgőt! – Karon ragadom Emilyt, és behúzom a lakosztályba.

Az üvegajtót csak félig húzom be, máris a beépített és kivilágított bárpult felé megyek, ahol különböző féle alkohol helyezkedik el. Feltérdelek a munkafelületre, hogy elérjem a felső polcot. A legszimpatikusabb üveget kiválasztom, amit leadok Emnek, majd leszállok. Egy kicsit megszédülök, amit nevetéssel díjazunk. Már igazán nem kellene kevernünk, de majd iszunk sok vizet, és nem lesz semmi gond.

Egy konyharuhát fogva felbontom a zöld üveget, ami aranyszínű fémmel van díszítve.

– Szerinted igazi arany? – kérdezi a becsiccsentett barátnőm.

– Nem tudom – nézem hosszan. – De szépen néz ki – döntöm oldalra a fejem.

– Igen. Ne dobjuk ki!

– Oké – nevetek, aztán mindkettőnknek töltök.

– Egészégedre – koccintjuk össze a két poharat.

Az arcom azonnal grimaszba fordul, amint megérzem a borzalmas ízét.

– Fúj – ért egyet velem Emily.

A fiúk valószínűleg az egyik üzlettársuktól kaphatták az italt. Nagyon remélem, nem kötöttek vele üzletet, mert az alkoholválasztás terén borzalmas ízlése van. Hiába a drága ár, ha maga az áru borzalmas. Egyből kiöntöttem a poharam tartalmát.

– Válassz egyet! – ajánlom fel.

– Bármelyiket? – nézi csillogó szemekkel a választékot.