Különleges, de könnyedén elveszítheted

15. fejezet

A fejezet előtt szeretném felhívni a figyelmeteket, hogy ha esetleg találtok benne furcsa/értelmetlen mondatokat, vagy helyesírási hibát, akkor nyugodtan jelezzétek felém, mivel a wattpad random kicserélgeti a szavakat egy-két helyen, sőt a címet is megváltoztatta, amit már javítottam!

Köszönöm szépen! Jó olvasást! <3

*****

Végül nem hívtam fel Ruby-t. Miután elolvastam Mary nagymama két mondatos üzenetét minden szertefoszlott, amit eddig terveztem. Ki akartam írtani a toxikus embereket a listámról, de nemhogy csökkentettem inkább kettővel növeltem.

Engedtem, hogy áttörjenek az ingatag várfalon, ami a szívemet védte, amiről eddig azt hittem, sok lakat és fém öleli körbe. De mekkorát tévedtem! A katonák erősebbnek bizonyultak, mint a védelmem, és ez lett a vége: vörösbort iszok, mert inkább az folyjék a pohárba, mintsem a könnyem az arcomon.

Elbuktam, legyőztek, és inkább az alkoholt választottam, mintsem a felépülést.

De majd holnap... – gondolom magamban. Holnap minden jobb lesz, mikor a fájdalomtól szétszakad a fejem.

A kínnal tisztán tudok gondolkodni, mert az hozza még a valóság tükrét. A tükröt, amiben meglátom az összetört önmagam, ami miatt ismét a tökéletes lányt akarok formálni.

Vajon hányadik próbálkozás után fogok sikerrel járni?

Mikor temetem magam a föld alá?

Mikor leszek ismét normális?

Mégis mi kell ahhoz, hogy ne legyek elcseszett?

A boros pohát talpát az asztalhoz koccintom, miután egy húzásra kiiszom. Emily-nek jelzem, hogy töltősön még egy pohárral, aki kikerekedett szemekkel nézte végig, ahogy megittam az édes italt. A finom, lágy bor, könnyen csúszik, ami nem hagyott maga után gyomorégést. Lágy textúrája, mint a selyem, a legjobb dolog, mivel ettől csak boldogabb leszek, nem émelygek. Habár egy hétszáz dolláros italtól elvárom, hogy ne legyek rosszul.

Nyögve Emily felé hajolok, és kikapom a kezéből az üveget, mikor látom, hogy nem folyik az belőle semmi. Én is megpróbálkozok tölteni magamnak, de csak pár csepp vörös nedű csöppen a pohárba. Csöpp-csöpp-csöpp.

– Elfogyott – szomorodok el, aztán nevetve az asztalra hajtom a fejem.

Szőke hajam csiklandozza az arcom és a nyakam, amire még jobban nevetek, mint egy őrült. Talán az is vagyok; egy őrült a szánalmasan nevetséges életével. Hirtelen felkapom a fejem, ami miatt szédelgek egy kicsit, de hamar elmúlik. A tincseket hátradobom az arcomból, mint egy topmodell. Annyira elhiszem magamról, hogy ilyen jól nézek ki, miközben ez egy óriási hazugság.

Emily az asztalnál fogva feltápászkodik, hogy hozzon még egy üveggel. Kivételesen nem foglalkozok vele, hogy az ujjlenyomatát ott hagyja a fekete dohányzóasztalon, mert jó barátnőhöz híven tölti nekem alkoholt.

Amióta megkaptam azt az üzenetet, mellettem volt, szinte még vécére se akart egyedül elengedni. Nem hagyta, hogy sokat töltsek egyedül a gondolataimmal, miután elmeséltem neki a nagyanyámmal lévő igen borzalmas kapcsolatot, amin az a csúnya bírósági ügy se javított.

Mert a drágalátos Mary nagyi a szentlelket akart játszani, mikor Bridget és Lorenzo meghalt. Azt hitte, mindent helyre tud hozni azzal, hogy hirtelen magához vesz. Azt hitte, egy törött pohár vagyok, amit celluxszal összeragasztva még használható. Az elhasznált ragasztószalaggal már nem lehet semmit helyre hozni. Ezt az üveget már nem lehet összeragasztani, mert porrá formálódott, aztán a széllel szállt.