Különleges, de könnyedén elveszítheted

12. fejezet

Egy démonnal nézek szembe, aki mindenáron magához akar csábítani, de igyekszek ellenállni neki minden erőmmel. A száraz kézfejemet görcsösen szorongatom ahelyett, hogy inkább bekenném kézkrémmel, aminek borzalmas az illata, viszont cserébe pár nap alatt ismét szép és puha lesz a bőröm, ami kétségkívül megéri.

Az ujjaim megcsúsznak egy pillanatra, mert már vagy ötször leizzadtam. Néhány nap alatt a hőmérséklet jócskán felemelkedett, ami a nyár előjövetelét jelenti. A fürdőruha szezon egy szempillantás alatt itt lesz, akárcsak a nyári szünet, ami alatt az ágyban feküdhetek magányomban, mert már nincs egy barátom se.

Emily elhagyott, Ruby sohase volt az igaz barát. Egyedül maradtam a nagyvilágban; senkit se érdeklek már, hogy élek vagy halok. A melegítővel takart combomba belemarkolok, hogy még véletlenül se nyúljak a sötétbarna dohányzóasztalon lévő chips felé. Sajtos, ami a kedvencem. De nem szabad. Ma már jócskán ettem szénhidrátot.

Pedig úgy sóvárgok érte, amiért még soha.

A zacskó tényleg egy démon, nem, inkább a sárga ruhás, nagy betűs Ördög. A számba beleharapok, és nyelek egyet, hogy a nyál ne folyjon ki.

A buta fejemben tudom, nem szabad ennem, mert a bőröm már így is csúnya, amit – Ruby szerint – nem tudok már sminkkel elfedni. Ha mások látják, akkor tényleg törődnem kell vele, mert csúnyán mégsem mászkálhatok az utcán. Nem kell, hogy rajtam nevessenek, a démonjaim már így is kacarásznak a szobám sarkában este.

Kellemetlen zajjal Oliver eltünteti a rágcsálnivalót a kívánkozó tekintetem elől. Megilletődve pislogok párát, aztán végignézem, ahogy a fiú könnyedén kibontja majd egyet a szájába dob.

– Az az én chipszem – jelentem ki vékony hangon, amit gyorsan korrigálok.

Oliver felvonja a szemöldökét, ahogy rám néz. A zacskót felém nyújtja, hogy vegyek belelő, de csak bámulom. Olyan csábító... Csak pár másodperc lenne az egész, viszont annyival több kiló. És a zsíros arc... Nyelek egy nagyot. Nem mártózok meg a bűnben; csak sóvárgok, ami rossz.

– Most akkor veszel belőle vagy sem? – rázza meg egy kicsit.

Tévedtem. Oliver az Ördög, aki felkínálja nekem az egészségtelen almát.

– N-nem... – suttogom, majd a fejem rázom.

– Miért nem? – szökik ékbe a szőkésbarna szemöldöke. – Tiszta a kezem.

– Nem azért – sóhajtok. – Csak most nem kívánom. Különben is egészségtelen szóval neked se kellene ilyen szemét kajákat enni.

A chips felé nyúlok, de Oli mosolyogva távolabb húzza tőlem.

– Add ide! – hajolok közelebb, de ő hirtelen feláll. – Oliver, kérem, hogy kidobjam!

– Dehogy dobod ki! – öleli át, mintha ő lenne a sárkány, aki megvédi az aranyló kincset.

Én pedig az első áldozat, akit legyőz, mert ez ilyen szomorú mese. Az élet is keserves, akkor a gyerekeket se kell téves reményekbe ringatni, hogy majd jön a szőke herceg fehér lovon és megment. Szomorú tény, a herceg nem tud lovagolni, ezért leesik és kitöri a nyakát! Senki se fog megmenti, fogadd el!

– Most meg hova mész? – kiáltok utána, amikor sebes léptekkel felrohan az emeletre. – Ne hagyj egyedül... – suttogom immár magamnak a szavakat.

Mint a szellemek a fiú is úgy tűnik el a falak között. Még a láthatatlan lényeket se érdeklem, ők is inkább mást kísérgetnek, minthogy velem foglalkozzanak.