Ne hagyj el! [Javítás alatt]

Új suli

Akito szemszöge:

Reggel 6-kor az ébresztő csörgésére keltem. Szeptember egy, a legutálatosabb nap egy diák életébe. Most kezdek a Tokiói egyetemen nagyon félek mert ez egy elég nagy egyetem és sok lesz benne az ember amit én kifejezetten gyűlölők, nem az emberekkel van baj hanem azzal hogy mindig engem néznek. Be mentem a fürdőbe és megmosakodtam mikor ki léptem a fürdőből hallottam hogy anyám már hív, hogy húzzam le a belem reggelizni mert ha nem meg eszi a 2 konyhamalac.
Miután felöltöztem le mentem enni. Fel mentem a szobámba és el indultam a suli felé.

Út közbe láttam hogy egy lány olyan depisen megy az egyetem felé hogy azt hittem ott öli meg magát egy puska által. Nem igazán szeretem az embereket de oda mentem hozzá beszélgetni, nem tudom miért.
-Szia! Te is az egyetemre mész?
-Szia. Sajnos igen.
-Ne légy ennyire letört
-Hát kösz.
-Egyébként Akito vagyok
-Tünde
-Tünde? Ez miféle Japán név?
-Magyar vagyok
-Oh mindent értek. -majd egészen az egyetemig beszélgetünk, és ki derült hogy egy csoportba kerülünk ami tök király. Le ültünk egymás mellé az utolsó sorba mert mind a 2-nek Biosz volt az első órája. Mit ne mondják nem a kedvencem, de ahogy látom Tündének se. Mikor be csengetek meg jelent a Biosz tanár, hát le megyek hídba hogy nézhet ilyen jól ki valaki? A szavam is el állt.
-Sziasztok Daiki tanár úr vagyok- Mutatkozott be kedvesen, még a neve is vonzó, és a hangja.. Azt hiszem Tünde is észre vette hogy a zoknimig pirulatam.
-Csak nem be jön a biosz tanár?
-Mi? Nem!
-Igen igen tudom. - Kuncogott majd a táblára szegezte tekintetét. Ki csengetek de én még bármeddig tudtam volna nézni őt. El is indultam a Töri terem felé mint ne mondják ki nem álhatom Tündének pedig Matekra ment, sajnálom őt.

Igazából elég lassan telt a nap de 3-ra már vége volt az utolsó órámnak szóval mehettem haza gyalog, hát rohadt jó. Mikor haza értem anyuék ki faggattak hogy milyen volt a suli, még azt is meg kérdezték hogy tetszik-e valaki, a családom tudja hogy meleg vagyok ezért nagyon féltenek de hogy miért azt nem tudom. Még utána kb olyan 5 óra körül rám írt Tünde.

Tünde: Csoki!

Akito: Mi?

Tünde: Semmi Semmi.. Nincs kedved inni egy kávét?

Akito: de persze.

Tünde: Oki! 10 perc múlva tali!

Majd össze csíptem magam és el indultam ha az egyik bátyám közbe nem szól.
-Hova mész?
-Az egyik barátommal kávézni, miért?
-Máris lettek barátaid?
-Olyan hihetetlen?
-Kérdésre kérdéssel nem szabad válaszolni, de igen.
-Rohadj meg.- majd el húzta a csíkot én pedig elindultam a kávézó felé. Mikor oda értem Tünde már ott várt. Miután meg ölelt le ültünk és kértünk magunknak egy kávét és el kezdtünk beszélgetni.
-És amúgy hogy-hogy ide jöttél tanulni?
-Igazából én se tudom, egy jó egyetemnek tűnt és jó érzés ki szakadni a konfortzónámból.
-áh! Már mindent értek. De akkor ott hagytad a barátaid?
-Igen, de nyáron majd vissza utazom hozzájuk. -Mondta a lány egy fájdalmas sóhajal a végen, biztos nagyon fájt neki ott hagyni a barátait. Majd a lányt hívta valaki.
-Oh bocsi ezt fel kell vennem! Привет!
(Szia!)
-да да..Конечно, я учусь!
(Igen igen.. Persze, tanulok!)

- Мне пора, люблю вас, пока.
(Mennem kell, szeretlek, puszillak titeket, viszlát) -A lány úgy kente az oroszt hogy azt hittem ott ájulok el.

-Te mióta tudsz oroszul?
-Oh az anyukám orosz apum meg magyar.
-mindent értek. -majd szintén egy jó darabig beszélgetünk mikor meg láttam egy ismerős arcot az utca túloldalán. Ez nem lehet igaz.. Daiki tanár úr! És erre jön.. Jajj nekem..

-Sziasztok!

Remélem tetszett az első rész ha szeretnél folytatást commentelj és nyomd meg a ✩ gomot!^^ Bocsi hogy ilyen rövid lett de azért remélem tetszik, és várjatok a következő részt.

Sally

2023./május/25.