Lobbanékony Páros

Simon Archer szemszöge

Végre lezuhanyoztam és új ruhát vehettem fel. A bőröndöm felett ültem tanácstalanul és igyekeztem kitalálni Kitty mit szeretne felvenni a vacsorához és az utána megígért Karneválra.

-Vegyek feketetét? Az mindig stimmel, olyan szín biztos lesz Kitty szettjében is! Igen ez lesz az! -győzőm meg magam, majd a fekete tapadós rövid ujjú pólóm és azt a krém színű gatyát, amit Ki utoljára vágott be a poggyászomban. Göndör hajamba beletúrtam és szemüvegemet megtisztítottam.

Úgy gondoltam kiülök egy kicsit az erkélyre mielőtt lemegyek az étterem részére. Elhúzható ajtón kilépve, oldalról hirtelen zaj érkezett.

Tekintettem odakapva, a félig elkészült lányt láttam meg, ahogy épp igyekszik valamit elrejteni.

-Ah csak te vagy! -könnyebül meg, majd háta mögé dugodt cigarettáját, előveszi.

-Milyen közel van az erkélyünk! Át tudnék ugrani! -nézek az alig fél méternyi távolságra a két korláttól.

-De azért ne próbáljuk ki! -néz ő is a kettőnk közötti távolságra.

-Baj van? -kérdem vizsgálva a lányt, amire felkapja rám a fejét.

-Nincs! Miért lenne? – veti be a kamu mosolyt, amit természetesen nem veszek be.

-Nem érzed magad komfortosan ezen a helyen? -ráncolom össze a szemöldököm.

-Nem erről van szó! -húzza a korláthoz az egyik kint lévő széket.

-Akkor? Az a baj, hogy a melletted lévő szobában alszok? -kérdek rá, hisz amióta láttam az első reakcióját csak ez a kérdés járt a fejemben. Most ő nézett rám, úgy mintha sületlenséget mondtam volna.

-Dehogy is! Nem, én...-megakadt egy pillanatra, mintha csak átgondolná mit akar mondani, majd hatalmas sóhajjal újra belekezdett. -Te vagy a világon az egyetlen ember, akiben bármilyen helyzetben megbízok, Simon engem sose zavarna a közelséged, sőt...-harap ajkaiba, én pedig neki támaszkodok a korlátnak, hogy jobban lássam az arcát. 

-az zavarna a legjobban, ha távolabb kerülnél. Veled soha nem lenne bajom, tudod jól! -akasztja össze tekintetét az enyémmel, én pedig abban a pillanatban, úgy éreztem mintha ez a fél méter, most egy fél kontinens lenne, közelebb akartam hozzá lenni. Ott akarok mellette állni, átölelni és a hajába csókolni.

-És itt is fogok maradni! -felelem, amire elakad a lélegzete. -Soha nem mennék egy centire se el tőled! -vallom be. -mindig vigyázni fogok rád! -jelentem ki, amire a kis mosoly megjelenik az arcán.

-Megyek...elkészülök! -kezd el dadogni, amire elmosolyodok.

-Mennyi híja van? -kérdem a köntösben igyekvő lányt.

-Csak felveszem a felsőm, meg befejezem a hajam! -mutat a már két copfba összekötött hajára, amit sejtsem szerint befog fonni.

-Akkor egy tíz perc múlva kint várlak! -jelente ki, majd jó fiú módjára inkább bementem a szobámba, elég nagy volt a kísértés, hogy az erkélyemről kihajolva ne válljak kukkolóvá.

Elég éhes voltam már és imádkoztam, hogy Ki ne kezdje újra a sminkjét. Kipakoltam addig a bőröndömből, mert az ingjeim már így is gyűröttebbek voltak, mint én egy hétfői nap után.

Ajtómon kilépve, zártam be, majd a kulcsot a telefonom mellé a zsebembe mélyesztettem és órámra tekingetve szuggeráltam Kitty ajtaját. Ami bár öt perc késéssel, de végre kinyílt és lélegzetelállító nő, kilépett rajta, nekem pedig mellkasomba szorult a levegőm, ahogy végig mértem.