Lobbanékony Páros

Kitty Carter szemszöge

-Úristen itt mindig ilyen meleg van, ez normális? -kérdi Simon, nyakát megtörölve.

-Te nem félig portugál vérrel rendelkezel, nem? -kérdem értetlenül, majd én is egy kicsit feljebb húzom a szoknyám, hogy combjaim kapjanak levegőt. Külön taxiba kellett utazni a szállásunkig ami az egyik legszebb part részen helyezkedik el.

-Az nem jelent semmit, nem véletlen költöztem oda ahol mindig hideg van! -sóhajt ismét hatalmasat.

-Még szerencse, hogy segítettél csomagolni, nem voltam erre felkészülve! - hálálkodik, miközben azt várjuk, hogy a hosszú tömb házak soraiból kiérjük és végre láthassuk Hawaii azt az oldalát, ami a magazinokban van, mert eddig nem sok különbség van azon kívül, hogy a mi legmagasabb 15 Celsius fok-nak a kétszerese itt az alap.

-Üdvözöljük önöket Hawaii-on! -szól hátra nekünk a taxisofőr és ezután egy igazán filmbeli pillanat következet, amit szerintem sose fogok elfelejteni.

Az ablakon kinézve megpillantottam életem leggyönyörűbb tájképét. A tenger olyan kék volt, hogy szinte átlátszónak hatott. Szörfösök sokasága lézengett a parton egy száll fürdőruhában, miközben az árusok butikjainak sorain csüngött különböző szélcsengő, népi hagyományokhoz kapcsolódó szuveníreket és bikiniket próbáltak rásózni az emberekre.

-Szerencséjük van, a leggyönyörűbb időpontban érkeztek! -folytatja a sofőr, akcentusa alig volt észre vehető, valahonnan Közép-Amerikából jöhetett. Igaza volt, ahogy a tenger habjai a partot mosták, feletette az égbolt gyönyörű rózsaszín, lila és sárgában játszadozott. Ezt biztos vagyok, hogy megfestem, amint festékhez juttok.

Úgy éreztem ez az igazi élet, egy pillanatig minden gondomat elfeledve, engedtem hogy csak éljek és ezt a csodát bámuljam.

-Le lehet húzni az ablakot? -kérleltem a sofőrt, miközben elkanyarodtunk így az én ablakom felől lehetett a legjobban látni ezt a csodát.

-Hát hogyne, kisasszony! -nevetett fel, majd már engedte is le.

A friss levegő megcsapott, éreztem a tenger illatát, egészen idáig felcsapott. Zene szólt a város felől, és nevetés sokasága. Lehunytam a szemem és hagytam, hogy a többi érzék szerveim is felfedezzék Hawaii varázsát.

Egy kis szélcsengő csilingelt édesen, ahogy elhajtottunk az étterem mellett, ahová ki volt téve.

-Mi ez a zene? -kérdem az egyre erősödő jókedv hallatán.

-Ünneplünk, kisasszony! Pelé karnevál! -válaszol örömtelien.

-Pelé? -kérdek vissza és némiképp el szégyelltem magam, hogy még csak utána se néztem a mitológiájuknak, mielőtt idejöttem.

-A tűz istennője! Őt ünnepeljük ma, reggel meg volt a fohászkodás hozzá, több ezren könyörögtek neki egyszerre, hogy hagyja meg Szigetünket, ne pusztítsa semmilyen tűzvész! Most pedig...ahogy látja megéljük az ünnepet! -mutat a hatalmas tömegre, ahol végig vonulva az utcákon, gyönyörű tűzpiros és napsárga jelképekkel rohangálnak, táncolnak, nevetnek és vígan beszélgetnek.

-A fiatalok kedvelnek ilyenkor tűzijátékot és egyéb szikrázó dolgot fellőni az égbe, ajánlatos kijönni este, sötétedés után a karnevál csak még élettelibb és szebb! Színes és ragyogó estének nézünk elébe! -bazsalyog ránk, amire felcsillan a szemem és úgy nézek Simonra, aki mintha egy pillanatra mosolygott volna.

-Kizárt! -felel mielőtt még kimondanám mit is akarok.

-Légyszi! Elképesztő lehet! -vettem be a boci szemeimet, amire csak megrázza a fejét.