Lobbanékony Páros

Kitty Carter szemszögéből

Valaki egy életen át keresi a párját, azt aki az övé, azt akivel teljes egésznek érzi magát...én már tizenötévesen megtaláltam őt, hiába csak most értettem meg, de megtaláltam, jobban mondva ő engem, de mindegy is. Talán csak a felcsigázott tini lány beszél belőlem, talán csak a csók amit az előbb kaptam, de tudom hogy ő az, akit a sors hozzám rendelt, érzem, a legbelső hangom is az ő nevét suttogja egészálló nap. Megőrültem? Lehet. Túl csöpögős ez a monológ? Előfordul.

Életembe nem szeretem senkit ennyire mint Simont? Biztosan állíthatom.

Épp reggelizünk és mivel veszélyforrás nincs a környéken, nyugodtan és kézen fogva fogyasztjuk utolsó reggelinket ezen a helyen, viszont amint megpillantottam a felénk sétáló most már feleséget, rögtön eltávolodtam Simontól.

-Miattam ne zavartassátok magatokat csak nyugodtan! -intett egyet. Szemüveg volt rajta és olyan színe mint aki, tengeri beteg lett a sok tengertől, vagy alkoholtól, fia mellett Claire se kellett félteni, bátran részegettek le a fiával, persze csak mértékkel, csak a jókedv hatásáért.

-Jó reggelt Claire! -köszönt huncutan csillogó szemekkel Simon.

-Nektek is, kedveskéim! -feleli és leül mellém.

-Nem tudtok valamit a kis fiamról, még ma nem láttam, noha ugyan fél órája keltem, de a telefont se veszi fel. -vallja be amire mindketten felnevettünk.

-Anne azt mondta egész éjjel ápolni kellett szegénykémet! Végig hányta az éjszakát! -húzom el a számat.

-Valóban? Oh szegény kicsim, na majd meglátogatom, ha jóban leszek, én magam is! -sóhajt nehezen.

-Úgy tudom, Anne-val megpróbálnak még egy kicsit pihenni, de a strandra ők is jönnek! -állítom meg az alvásuk megzavarásában.

-Ez remek! -szokásos módon gyengéd volt a hangja, ez a nő olyan mintha folyamatosan egy altatót énekelne a fülembe.

-Bár mi lehet nem fogunk tudni! -fújta ki levegőjét. 

-És ti, gerlepáros, mikor sikerült rájönni, hogy idióták vagytok? -csapódik, le Alex is és barátnője, kihagyták a helyet Xaviernek Claire mellett és ők érdekes módon remekül voltak.

Kérdően néztünk egymásra Simonnal, mint akik nem értenék, miről beszélnek.

-Meddig fogtok hülyének nézni? -mordult fel a férfi, mire a barátnője halkan hozzá tette.

-Láttunk titeket a mosdó előtt csókolózni tegnap! -mondandójára megfagyott a vér ereimben.

-Igen? -kérdek vissza zavartan, amire kuncogva bólint.

-Jesszusom! -hűlők el.

-Anne is...? -húzom el szám, amire semlegesen megrázzák a fejüket.

-Oh hála az égnek! -fújom ki a nehéz levegőmet.

-De egyszer el kell neki mondanod, ugye tudod? -kérdi óvatosan Claire.

-Igen, persze hogy tudom! -dőlök fáradtan Simon vállára, aki eddig csendben és magában remekül szórakozott.

-Majd elmondom neki, egy olyan hét év múlva! -húzom el a számat, amire Simon félre nyelt.

-Hét év múlva, már azért szeretnélek elvenni! -vágja rá, amire szinte mindenki kiköpte reggelijét, velem együtt.

-Ne mondogass ilyeneket, tegnap jöttünk össze! -szidom le, ő pedig nem rest, beleáll a vitánkba, ahogy mindig is szokta tenni.

-De hét év múlva már hét éves lesz a kapcsoltunk! -tárja szét a karját.