Tudom, hogy nem kellene ezt a nyugodtságot és békét éreznem, de könyörgőm ő Simon, többet tud rólam mint bárki más, az egyik legközelibb ember ez életemben, nem csoda, hogy így érzem magam, attól hogy az erősen zakatoló szívét hallgatom.
Hatalmas ujjai körbe ölelik a hozzá képes kicsi kezem. Lábaink összefonottak, csupasz mellkasa fejem alatt fel-le emelkedett egyenletesen. Másik keze derekamat fogta körbe, szinte minden porcikánk összeért, én pedig nem találtam olyan ijesztőnek így a sötétet. Rég éreztem ilyen biztonságba magam, mintha Simon ráparancsolt volna az összes árnyram, úgy váltak ködé.
A férfi mintha megérezte volna, hogy fent vagyok, lassan ébredezett. Azt se tudom mennyi az idő talán hét óra, az is lehet hogy még csak hat.
-Mi a baj? Újabb rémálom? -virrad fel zaklatottan amire mosolyogva megrázom a fejem. Úgy láttom őt se zavarja, ha így maradunk úgyhogy én se mozdulok meg.
-Simon...-szólítom meg de hangom még ugyanolyan rekedt mint az övé, talán egy kicsit halkabb is.
-Hm? -hümmög miközben megpróbálja kinyitni szemeit. A szemüvege nélkül arckaraktere csak még élesebb, az állkapcsának vonalán legszívesebben végig húznám az ujjam, hogy megnézzem vág-e.
Végig csodáltam minden egyes centimétert az arcán, amitől olyan meleg érzés szabadult fel alhasamban, aminek nem lett volna szabad.
-Sajnálom, hogy felébresztettelek! -kezdek el szabadkozni, amire a fali órára néz.
-Semmi baj, még aludhatunk egy kicsit, fél hat van! -fordul felém, majd a kezem elengedve karol át és húz ölelésébe.
-Mármint nem most...-motyogtam zavartan, amire végre kinyíltak a barna íriszei.
-Sajnálom, azt hittem tudom kontrolálni! -folytatom az önostorozást, amire elnémít.
-Örülök, hogy felébredtem! -vallja be. Összeráncolom a szemöldököm. Hazudós!
-A szívem szakadt, meg ahogy láttalak szenvedni és képtelen vagyok belegondolni, hogy ezt egyedül kelljen végig csinálnod! -szavai váratlanul értek, és nem tett jót az sem, hogy derekam körüli keze lassan simogatni kezdte a pizsamám anyagát. Ami egyeltalán nem olyan, mint a nővéremé, nem selymes, nem elegáns, inkább csak egyszerű, egy fekete hosszú póló amit sógortól csórtam, mert én elfelejtettem hozni és a legutóbb ugye Simon ingje volt ami, segítséget nyújtott ebben, de utána már eszembe jutott, hogy balfék módjára nincs pizsim, úgyhogy kérnem kellett egyet Ryantől, mert haragudtam épp Simonra és a sógorom pólója amúgy is normálisabb, mintha a legjobb barátom felsőjét hordanám.
-Egyedül szoktam! -rántom meg a vállam. -Legalább is addig ameddig Anne, nem jelenik meg és segít! -szépítek rajta, és szemébe pillantok, de nem túl sok mindent tudtam leolvasni arccáról. Simont elég nehéz megfejteni, az érzések nem az erőségei, még is mindig a legjobb támasz ha szüksége van rá az embernek.
-Szoktad? -kérdi, miközben csillogó szemei, a napfelkelte halvány fényei miatt nem lettek volna ilyen tisztán láthatóak, ha nem lett volna közvetlen mellettem.
-Sokszor vannak ilyen álmaid? -kérdi de tekintette még mindig meleg és kedves, ebben a pillanatban úgy éreztem, soha többet nem tudna senki se ártani nekem, nem ha Simon ott van.
-Szinte mindennap! -szegem le a pillantásom, mert tudom ez mennyire szánalmas. Nem tudok tovább lépni és szinte mindenkit zavarok ezzel a defektemmel.
-Oh kis boszim! -becenevemre elmosolyodtam.
-Mióta tart ez? -hangja hozzá nem megszokott módon annyira édes és gyenge volt, mintha nem is az a Simon lenne akit mindenki ismer, sokkal inkább egy újabb, aki hajnalban jelenik meg és reggelre köddé válik, mintha nem is lett volna soha.
KAMU SEDANG MEMBACA
Lobbanékony Páros
RomansaA híres és szeretett Fagyos páros folytatása, Kitty és Simon főszereplésével. A fagyos párosunk minden szinten ellentétje, a fiatal lány és idősebb srác történetének. Lobbanékony páros! Szinte biztos, hogy megolvasztja a szíveteket! Mindenki ismeri...
