Lobbanékony Páros

Kitty Carter szemszöge

Eltelt pár hét mióta visszajöttünk, de a mai nap igazán különleges, ugyanis végre én is a nagy felnőttvilágba léptem, születésnapom van!

Itt fekszek a világ leghelyesebb pasijának mellkasán, aki meztelen, a fülembe duruzsol a bekapcsolva hagyott tv és a derekamat átkarolja a meleg keze.

Igazából idegesenek kéne lennem, a nővérem bármelyik pillanatban kivághatja az ajtómat, hogy ő köszöntsön fel elsőnek, de erről már lecsúszott mikor Simon Archer a szívdöglesztő hat évvel idősebb palim éjfélkor bemászott az ablakomon, hogy elsőnek tőle kaphassam meg az ajándékom és te jó isten szebb ajándékot még nem kaptam senkitől.

A borzalmasan gyönyörű és drága ecsetkészleten és a iszonyat fullos magassarkú csizmán kívül, amivel már két hete szemezek, megkaptam őt és ő megkapott engem.

-Boldog születésnapot kis boszim, üdv a felnőttvilágban! -ezekkel a szavakkal át is vezetett a felnőtt korszakba, ami ha ilyen isteni, csessze meg, soha többet nem vágyakozok a gyerekkor után.

Azt gondoltam izgulni fogok, pánikolni, hogy valamit elrontok, de Simon mindig is ismerte a legkisebb mozdulatom is, olvasott az összes gesztusomban, ha akartam volna se tudtam volna eltitkolni milyen érzést ad nekem. Vigyázott rám, oda figyelt és már-már idegesítően sokszor megkérdezte tényleg akarom-e.

Én pedig szinte könyörögtem neki, hogy hadd érezem. Még sose éreztem magam ennyire különlegesnek, egésznek, a testem tökéletesen passzolt Simonhoz. Az agyamat a testemet csak ő terítette el, az illata émelyítő volt, ahogy a forró csókját is még mindig érzem.

Simon egy igazi férfi, mellette egy pillanatig nem éreztem, hogy kislány lennék, úgy bánt velem mint egy igazi nővel, egy gyémánttal, mintha a legértékesebb selyem lett volna a bőröm.

Elolvadtam, a pillanatban amikor előszőr ért ajka enyémhez.

Egy percig se éreztem kevesebbnek magam, biztosított róla, hogy egyenrangúak vagyunk.

Megborzongok ha vissza emlékszem a derekamon végig sikló kezére.

Lassan kinyitom szemem, a hajnal fénye besüt a függönyömön amivel a szél játszik. A heves találkozásunk során elfelejtettük becsukni az ablakot, alapból rohadt hideg lenne a szobámban, de én úgy rá vagyok tapadva a mindig kazánként meleget nyújtó Simonra, hogy nem fázok, sőt kifejezetten kipirultam.

-Jó reggelt! -kapok puszit fejbúbomra, amire mosolyom ennél is nagyobb lesz.

-Neked is!

-Minden rendben? Nem fáj semmid? -kérdi miközben karomon köröket rajzol.

-Nem, a lehető legjobban vagyok, sőt annál is jobban! -simulok teljesen hozzá.

-Simon! -suttogom rekedt hangon és teljes testtel felé fordulok.

-Hm? -kérdi érdeklődve, ahogy hátra simítja a hajam.

-Szeretlek! -éreztem ahogy szavamra, mellkasában erősebben kezd verni szíve.

-Ennél természetesebb érzést, sose éreztem, olyan könnyen jön, annyira egyszerű, mintha a legalapvetőbb ösztönöm lett volna mindig is az, hogy szeresselek téged! -vallom be, amivel mosolyt csalok a mindig komoly arcára. Ez nagy szó!

-Amióta ismerlek Kitty Carter, azóta tudom, hogy szeretlek, nem tudtam a korod, vagy azt hogy, hogyan nézel ki, mikor még csak Ryan mesélt rólad nekünk... már akkor megdobbant a szívem. Te voltál a hiányzó kirakós darab, és mikor meghallottam a neved, minden a helyére billent, olyan természetesen csenget a fülembe, mintha mindig is ismertem volna ezt a nevet! -hirtelen jött vallomásától, rögtön elolvadtam, szerintem senki nem mondott nekem még ilyen szépet.