4.fejezet ~ 1.rész - erő

136 17 0
                                    

Harry kihagyott egy iskolai napot, akit senki nem róhatott fel a számára, csakhogy keresztanyja ágya mellett vírasszon egy teljes napon át. Lilith állapota bár javult, de nem tért magához. McGalagony felajánlotta neki, hogy addig maradhat a boszorkány mellett amíg csak magához nem tér.

Már az egész varázsvilágban elterjedt a híre annak, hogy a bűbájos boszorkány sikeresen megszökött Voldemort fogságából. A gyengélkedőn egy egész ágynyi ajándék és jókívánság levél várta, hogy a boszorkány magához térjen. Munkatársai a laptól, alkalmazottai a minisztériumból, de még a mágiaügyi miniszter is meglátogatta, és kérte az ott lévőket, hogy folyamatosan értesítsék a boszorkány állapotáról.

Még a Szt. Mungóból is kivonult egy csapat medimágus, hogy ellássa a boszorkányt, megköszönve ezzel azt, amit értük tett. De csak büszke mosollyal adózhattak Madame Pomfrey gyógyító tudásának.

Éppen Dumbledore tett látogatást nála másnap reggel, amikor a boszorkány magához tért.

- Albus... - mondta reszelős hangon a boszorkány.

Harry rögvest felpattant a székről és a kancsóból az ágya mellett, egy pohár vizet öntött keresztanyjának. A boszorkány hálás, bár gyenge mosollyal köszönte meg, s miután megszólalt, kissé erősebb hangon tehette.

- Nem órán kellene lenned, fiam? - kérdezte bújkáló mosollyal Lilith.

- Hogy vagy, keri? - kérdezte kitérve a válaszadás elől a fiú.

- Voltam már jobban is, de mostmár jól leszek, hogy végre láthatlak titeket. - mondta mosolyogva a nő. - Na eredj hamar órára. Ne használd ki a tanáraid jóindulatát miattam.

- McGalagony ajánlotta fel, hogy itt legyek. - vallotta be a fiú.

- McGalagony professzor, Harry. - javította ki drogálón Dumbledore. Csak ahogyan nagyapa dorgálná meg csínyen kapott unokáját.

- Jójó... - bólogatott a fiú.

- Menj csak fiam. Mostmár jól leszek. - nyugtatta meg a boszorkány és megsimogatta a kezét. - Holnap én tartom az órámat, szeretném azt látni, hogy sokat fejlődtetek a távolétemben, ha már arra volt időtök, hogy szökést tervezettek a kiszabadításomra.

Harry döbbenten meredt keresztanyjára.

- Mégis honnan...?

- Lilith kapcsolatot tudott létesíteni velem a Malfoy kúriából. - szólalt meg Dumbledore megelőzve ezzel a boszorkányt. - Hallgass a keresztanyádra, Harry. Rendkívűl erős nő.

Harry bólintott, majd adott egy suta puszit keresztanyja arcára és vöröslő fejjel elhagyta a gyengélkedőt.

- Jut eszembe, Harry... - szólt utána az igazgató mielőtt a nebuló bezárta volna az ajtót. - Hirdesse ki, hogy a professzor jól van. Ebédnél én magam is megemlítem de jót tenne a diákseregnek végre egy jó hír, ennyi borzalom után.

Harry elvigyorodott és lelkesen bólintott.

- Intézem igazgató úr. - mondta azzal a komisz vigyorral amivel Lilith csak Jamest látta egykoron.

Ahogy az ajtó végre becsukodótt, Lilith végre nem kellett uralja az arcát, és kiülhetett a fájdalom az arcára.

- Jól vagy? - kérdezte aggódva Dumbledore.

- Minden tagom fáj. - vallotta be a boszorkány.

- Azt hiszem azon tudok segíteni. - lépett be Perselus a mögötte jövő Siriussal, akik útközben találkoztak a vidáman közelekedő Potterrel.

Bűbájos BoszorkányWhere stories live. Discover now