Felvettem egy szoros farmert, egy rövidujjut és a cipőm.Nem szeretek kiöltözni.
Jason már a kapu előtt várt. Ő nem tudott vezetni de én igen.Elmentünk az erdő szélén lévő "bunkerünkbe" ami még 5.-es korunkban építettünk.
Olyan jó érzés volt.Én már régebbtől többet érzek köztünk mint barátság.De nem merek szólni, mert ha ő nem érez így akkor félek, hogy a barátságunknak is vége lesz.
A fekete haja belelógott az égszínkék szemeibe, amik csak úgy csillogtak a naplementében.
-Lola...-törte meg a csendet Jason.-É-én kell mondjak valamit...
-Igen?-éreztem, hogy a kapcsulatunkról fog kérdezni.
-A kapcsolatunkról szeretnék beszélni- heh tudtam én-szóval nekem... van egy barátnőm és nem szeretném ha egyelőre nem találkoznátok.
-Aha jó tudni-mondtam kínosan-Nah és ki az?
-Alice.Alice Anderson.
-Nem ismerős.
-A szüleink jó barátok voltak kiskorukban de ők elköltöztek.Most visszajött, és itt vagyunk.
-Aha!Figyelj Jason nekem most mennem kell...bocs!-nyomtam egy puszit a homlokára és elszaladtam.
ŞİMDİ OKUDUĞUN
Lola Jackson
RomantizmEz a könyv egy lányról szól akinek a legjobb barátja egy fiú A lány megszereti a fiút de a fiúnak már van csaja. Nem mondok többet!Inkább olvassátok el!
