Ahfé I. - A hold fénye

1. Te csak fogjad szépen be

[Fatima]

Megrekedttség. Ez jár át, valahányszor a terhességemre gondolok Olíviával. Nuallt tiszta szívemből gyűlölöm, amit tett. Nem érdekel, hogy másnak erről mi a véleménye, mert úgyis az én szavam a döntő.

"Te csak fogjad szépen be" — vízhangzik fejemben a szó, mit már vagy tucatszor szurkáltam oda neki az évek során.

A nádasban egyszer szeretkeztünk húsz évvel ezelőtt, egyetlenegyszer. Amikor már vége volt a szokásos évközti Szirén ünnepnek, mikor a tízezerszoros nap és a telihold egy napra esik - jelentsen ez bármit is. Bódult voltam, mi tagadás. De az az ember azt mondta, másnap vitorlát bont, én pedig képtelen voltam engedni elnenni anélkül, hogy hozzá nem érnék. De ebből lett az igazi botrány. Én, mintha meg lettem volna átkozva, belészerettem, és bármennyire is közel voltunk egymáshoz a lelkek hasonlóságában, soha nem érinthettük meg egymást - évente ha ötször láttuk egymást azután. Ráadás, hogy azon az éjszakán fogant meg a lányom. Anyám mesélt a teremtésről, hogy miképp is fogjak hozzá anyai teendőimhez, és hogyan használjam ki női energiám legjavát. Oly fiatal voltam, oly ostoba. Anyám pedig nem segített semmit. Mindig csak a gyógyitasokrol hadovált. Valami fura szimbolumnyelven, túl szofisztikáltan. Én atyámra ütöttem, ő mindig kurta volt, de bőkezű.

"Te csak fogjad szépen be" — szóltam be egyszer Nuallnak amiért ő nem a kedvenc ételemet hozta el. A fejéhez vágtam, hogy lidérces álmaim vannak, mióta az ő asszonya lettem. Mondtam neki, hogy kurvázzon amennyi csak jól esik, de cserébe soha többé nem láthatja a lányát. Tudom, hogy megcsalt az évek alatt. Ki ne tenné meg? Csak úgy olvadnak rá a nők. Én is biztos ezen aura csapdájába estem. És egyben teherbe.

Anyám mindig csitítgatott: "Leányom, ez az ember egyszer még nagy hatalomra fog szert tenni. Én tudom. Ne válj el tőle. Nem azért mondom, mert ezzel nem kerülnél szégyenbe, hanem azért mert vele még nagy tervek állnak előtted"

Megfogadtam anyám szavát. Maradtam Nuallal. Bár, valahányszor hazajött, szerelmeskedtünk csak. Mintha az egyetlen kommunikációs csatorna ez lett volna köztünk. Amint belém lövellte gyöngéd, fehér termékenységét, hirtelen kiszállt a valóságomból. És ott újra az a lány lettem, akit elhagytak, és évente csak egyszer lehettem egy légtérben azzal, akihez kapcsolódni akartam.