1. Én tudom

2 0 0
                                    

— Büdös gyerek, jer hozzám. Hozzá' már ide abból a pisztáciás sörből két pohárral!
— Ha a hülye kurva anyád látnád, mit hagyott hátra nekem. Olyan kibaszott sokan vannak. Csak a baj van velük.
— Ismerek én kereskedőket. Ha sárga a haja, máris a felső áraktól indul.
— Az a kis kurva szinte csak sötéteket potyogtatott. Ó, hogy tette szét a lábait nekem, milyen fürgén. Egyből pattant ám, mikor rászóltam. Ő aztán viselkedett. Fú, és a csöcse, hát azt kosárba kellett volna szedni, és az egész teleken mutogatni. Annyi rubenem lett volna belőle, hogy az idióta kölkeit most nem kéne etetnem.
— Az enyém az más, az enyém hát.. Tudod, hogy megy ez. Ha van asszonyod, legyen már több. Főleg, ha van egy leány a háznál.
Elmosolyodik a másik.
— Hallottam. Mindig a földet bámulja. Egyszer megfogtam a mellét. Úgy felsikoltott, te.
Elröhögi magát a másik.
— Arról én is hallottam. Sírt utána a nyavalyása. Mondta, hogy jaj atyám, engem mindenki csak sújt. Ez csak hisztéria, mondtam neki, aztán hozzátettem, emiatt nem kéne hisztériát csapnod, lehet, tán igazuk van a többieknek, aztán ráfogtam a kis mellecskéjére.
Erre a másik előrehajol, mégkíváncsibb lesz.
— Na, mi van, ez nem izgat. Tudom, hogy izgat, pláne, ha nem atyád nyúl hozzád, hanem idegen kéz. De azért az a minimum, ha már ilyen kis kurva lettél a faluban, hogy apádnak megengeded, hogy kiszolgálja mágát. Erre benyúlkáltam a szoknyája alá, jól feldugtam punájába, meg a segglikába az ujjaim. Csak úgy rikoltozott, a végén már a száján jött ki a könnye, de tudom, hogy élvezte. Ott volt az arcán. Egy ilyen gyönyörű arcból szinte kikívánkozik, hogy a férfit megajándékozza a kéjével. Hisz' miért született volna ilyen formás kis testbe.
Felröhögött a másik.
— Erre igyunk.
Miután kiürítette a poharat, egy óriásit büffögött. A jobbágy gyerekei mind hallották a csevejt.

Ahfé I. - A hold fényeWhere stories live. Discover now