A labda az életem (Befejezetlen)

3. fejezet - Az a bizonyos hétfő...

Augusztust írunk. A hónap 8. napján Róbert kolléga pontban 11 órakor megcsörrentette a telefonom.
- Szia, Peti! - köszönt bele gyorsan a kagylóba.
- Szia, öhm.. miben segíthetek?
- Igazándiból semmiben, hiszen szeretnék veled közölni valamit.
,,Mi van most? Mit akar közölni? Mi lehet, ami oly fontos, hogy azonnal el kell mondani?". Ilyen gondolatok keringtek a fejemben. Magam sem értettem, mi történik.
- Öhm... mondd.
- Szeptembertől a Szent Ignácba fogok járni.
- Na ne tréfálgassál velem! - kurjantottam fel.
- De ez full igaz! Én nem tréfálkodom veled!
- De most tényleg?
- Igen, ez így van.
- Melyik osztályba?
- Az a-ba.
- Akkor osztálytársak leszünk! - kiáltottam fel örömömben.
Ezután vagy két percig ugrándoztam és torkom szakadtából ordítottam (nem viccelek), hogy ,,ROBIVAL OSZTÁLYTÁRSAK LESZÜNK!! IGEN!!". Beismerem, túltoltam, de annyira örültem, hogy Robi kiszakad abból a gyenge körzetből (bárcsak a többiek is így tettek volna), le sem tudom írni, szavakba sem tudom önteni.

A szünet utolsó napjaiban, szokásomtól eltérően vártam a tanévkezdést. Vártam a találkozást, a ,,re-joining" járt a fejemben. Legalább lesz, akit ismerek, bár azt el kell ismerni, hogy egyáltalán nem ismerjük a járást. Nem tudjuk, mi merre hány méter - tájszólásunkal élve.

Elérkezett az évnyitó napja. Az ünnepség szokásos, elmondják, mi lesz velünk az idén, megint bele kell állni az évbe, meg így, meg úgy, nem lényeg. A lényeg november 15-e és az azt követő nap. Matekóra. Törteket tanultuk, vagyis csak ismételtük a tavaly tanultakat Vargáné Kiss Edit tanárnővel, aki egyébként az osztályfőnököm is lett. A törtekkel való összeadást és kivonást még hozzávettük. Nem fogunk írni belőle, mert még nem tudjuk, és az lenne helyénvaló, ha tudjuk. Tudtuk. Nagyon jól ment sokaknak, páran viszont még mindig nem értették, így joggal reménykedtünk benne, hogy még nem fogunk írni.
- Nem hinném, hogy fogunk írni holnap, mivel még vannak, akik nem értik az anyagot. - így köszönt el a tanár.

,,Na, ez az! Nem írunk holnap!" - járt a fejemben. Nem kell holnapra készülni, szabad a délutánom. Délutánonként sokszor csak azért vettem elő a könyvet, hogy másnapra be tudjak pakolni. Mehet a ,,grind afternoon", azaz a ,,délutáni edzés" - ahogy én neveztem - gond nélkül.

Másnap ugyancsak volt matekóránk. Edit tanárnő sietősen érkezett meg a termünkbe, egy megbeszélés után, és mivel nagyszünetben kezdték el (ami 20 percig tart) és csengő után 10 perccel fejezték be, ezért szaladnia kellett. Ő szaladt is, de annyira, hogy a laptopját otthagyta az asztalán, és csak úgy bejött a terembe.
- Gyerekek, - kezdte - elnézést kérek a késésért, de megbeszélésünk volt, ami ennyi ideig tartott, sajnos. De ne búslakodjunk, hanem kezdjünk is neki! Mivel foglalkoztunk az előző órán?
- A törtekkel! - kiabáltam be.
- Helyes válasz, de legközelebb jelentkezz, Petike, jó?
- Rendben.

Gyakoroltunk, és már mindenki értette.
- Következő órán előfordulhat, hogy írunk. - jelentette ki a tanár.

Erre azt mondom, ami Bujtor István egyik filmének a címe: csak semmi pánik.
Semmilyen okozat nincs arra, hogy rástresszeljünk a dolgozatra, hiszen tudtuk a törteket. Teljesen higgadtan vártam a megmérettetést, mondván, én ezt tudni fogom. Délután szintén nem tanultam a kövi órára, beleálltam az edzésbe: már amennyire beletudtam. Nem akarok panaszkodni, de az igazat megvallva nagyon fáradt voltam, így csak a fegyelem segített rajtam valamennyit. Meg egy bibliavers: ,,Ez élet szenvedései nem mérhetők az eljövendő dicsőséghez, mely majdan megnyilvánul rajtunk.". Ezt a verset Szent Pál apostol rómaiakhoz írt levelében olvashatjuk, pontosabban a nyolcadik fejezet tizennyolcadik versében. Számomra ez a motiváló, ez ad nekem erőt arra, hogy elvégezzem az otthoni edzést.

Elérkezett a dolgozat napja. Első óránk volt a matek. Óra előtt mindenki idegesen lapozgatta könyvét, füzetét, hogy mindent tudjanak a dolgozatban. Én viszont nem idegeskedtem, mondván, ha órán tudtam, itt is tudni fogom. Tanárunk hamar beért az órára, és hamarjában kiosztotta a dolgozatokat. Egyszerűnek tűnt.
- ,,Kisujjból kirázom." - gondoltam magamban. Gyorsan hozzáláttam a feladatok megoldásához, 10 perc múlva pedig kész is lettem a 20 perces dolgozattal. Nem gondoltam, hogy ezzel bármi gondom is lesz a továbbiakban. A dolgozat után kicsit ismerkedtünk a következő anyaggal is.
- Jövőhét hétfőre ki fogom javítani. - tudatta velünk a tanárnő. Mi ezt tudomásul is vettük, úgyhogy vártunk az eredményre.

Hétvégem szokásosan telt. A két szabadnapot egy tréning, egy otthoni gyakorlás, és a vasárnapi szentmisén való ministrálás tette ki.

Hétfőn úgyszintén első volt a matek óra, mint az előző órán. Mint az ezt megelőző órán, itt is hamar jött a tanár. Nem kellett sokat várni, bele is kezdett a mondandójába.
- Nos, a dolgozatok egész jól sikerültek, mindenkinek jár a dicséret. Kivéve pár embert, - folytatta - mert voltak olyanok is, akik elrontották az irományukat, ezért nem tudok dicséretet adni nekik. Akinek a nevét mondom, az idejön a dolgozatáért. Jegyet nem mondok, mert lehet, van olyan köztetek, aki nem szeretné, ha kinyilatkoztatnák, hanyast írt például a törtekből. Kezdjük is! Bálint Péter!

Nyugodtan, mosolyogva mentem ki a dolgozatért, itt már nem lehet semmi baj. DE! Igenis lehet! Ahogy átvettem a dolgozatot, azt láttam, hogy egy bekarikázott hármas az osztályzatom. Ajjaj! Hogy magyarázzuk ezt meg? Milyen magyarázattal tudok majd kibúvót találni? Tulajdonképpen semmilyennel. Nem jutott eszembe semmilyen értelmes magyarázat, maradt az őszinteség. Na, a napom el lett rontva. Nagyon jó! Szomorúan kullogtam haza az iskolából.
,,Mit fogok én ezért kapni?" - e gondolat közepette nyitottam be a házba. Anya otthon főzte a finom babgulyást, ennyi vigaszom volt csak.
- Mi a baj, szívem? Nagyon letört vagy.
- Hát, igen, ez így van. Kaptam egy hármast matekból.
- Jaj, az a matek! Meg az a tanulás! Hiába vagy ötös, attól tanulnod is kell! Hányszor mondjam még el neked? Hányszor? Hát nem tudod felfogni? Hogy tenni is kell valamit, nem csak várni? Ez is a hülye foci miatt van! Ez is! Pedig neked csak ez lenne a dolgod!

Sírva mentem a szobámba. Szottyadtan borultam bele a párnámba, és 10 perc alatt vizesre sírtam azt. Fájt, amit anya mondott. Főleg azért, mert ő ilyenekért sosem tolt le. Nem tudtam mi történt vele ma reggel, hogy ennyire feszült volt. Bal lábbal kelt fel? Előfordulhat, mert a hétfő neki is hétfő volt.
-,,Majd megmutatom! Megmutatom neki, hogy ezzel is el lehet érni valamit." - dúltam-fúltam. Miután kicsit lenyugodtam, kimerészkedtem a szobából a konyhába. Amit láttam, az megrendített. Anya sírva fakadt. Vajon miért?
- Anya, miért sírsz? - kérdeztem.
- Bocsáss meg, kicsim! Nem akartalak megbántani. Csak tudod, a hétfő nekem is hétfő, és ma rosszul is aludtam.
- Semmi baj, anya. Apa egyébként mikor jön haza?
- Hát nem ma! - nevetett. - Tudod, hogy ő most Svédországban van. A csapattal mentek Stockholmba, hogy az AIK-val játsszanak. Majd csütörtökön, kincsem.

Igen, apának el kellett mennie egy jótékonysági meccsre Stockholmba, és hát ugye a jótékonysági meccsen bárki játszhat, főleg úgy, hogy edzőjük azt szerette, ha mindenki lehetőséget kaphat legalább egyszer a szezonban. Kisebb koromban nem tudtam, miért, de mindig azt mondta, hogy nagyon szeret Svédországba járni. Szeret ott eltöltenj egy kis időt, és ha oda mentek játszani, akkor mindig örült, hogy odamennek. Indulás előtt mindig mosolygott, vidáman utazott el a skandinávokhoz. Ez most is így történt, és mesterük úgy döntött, hogy szusszannak egy kicsit ott északon. Ezért jött csak csütörtökön haza apa.

A mai napon egy edzés is be volt iktatva. Öt órakor kezdődött, anya készségesen fel is vitt az edzőpályára, majd értem jött.
Vacsorára a kedvenc csemegémmel várt haza: gyümölcssalátával. Jó, azért nem csak ezt vacsoráztam, mert elfogyasztottam még némi fokhagymás pirítóst teával. Anya nagyon nyugtalannak látszott, ezért megkérdeztem tőle:
- Minden oké?
- Hát... nem igazán.
- Na miért?
- Hjaj, nem is tudom, hol kezdjem. - felelte. - Szóval.... apád ugye Stockholmban van. - fejezte be sírva.
- Igen, és hiányzik neked? Vagy miért sírsz?
- Mostmár nem! Mert engem csal Svédországban! Ezért szeret Svédországba járkálni!
- Mi? Ezt most mégegyszer?
- Apád csal engem, röviden ennyi. Elnézést, ha felzaklatott.

Szerencsémre befejeztem az esti étkezést. Mert nem lett volna már étvágyam. Gyorsan letusoltam, majd beleborultam az ágyba, és azon találtam magam, hogy nem tudok aludni. Azon az éjszakán végigtűnődtem a jelenlegi helyzetet. Alig aludtam, és az a baj, hogy hétfő van, a hét még hátravan és teljesítenem kell majd mindenhol. Apa tette nagyon megrendített. Nagyon.