A labda az életem (Befejezetlen)

8. fejezet - Ismerős arc

Jól megy az alapozás. Hétfőn belekezdtünk a felkészülésbe, és gőzerővel készülünk az új szezonra. Először is, - mint mindenhol - az erőnlét felmérése volt mesterünk feladata. Radunović mester hamar kiosztotta a feladatunkat.
- Fiatalok! Ezennel elkezdjük a nyári felkészülést. Az első feladatotok egy állóképességi teszt lesz. A teszt során körbe-körbe kell futni a pályán 15 percen keresztül. Ezután mindenki kap egy banánt, de aki a legtöbb kört futja meg, az két banánt kap. Érthető?
- Igen!
- Akkor óra indul! Hajrá, fiúk! - és kezdődött a teszt.
,,Teljesítened kell! Muszáj beleadnod mindent! Ez a te esélyed!"
Beleálltam a futásba. Eléggé gyors vagyok még kocogásban is, de most nem igazán tudtam megelőzni a többieket. Sprinteltek. Végülis ők járták meg, mert két perc múlva az egyiknek beszorult a levegő, a másik kiköpte a tüdejét, a harmadik pedig lemaradt, mert észbe kapott. Miloš is szeretne első lenni, én is szeretnék az lenni. Attól tartok, a jövőben lehetnek rivalizálások köztünk.

Egyre inkább közeledtem Milošra. Láttam rajta, hogy elkészült az erejével. Csak a szíve vitte előre. Nem tudom, mi történt vele, mert az év eleji állóképességi teszteket rendre megnyerte korosztályában. Nem arról van szó, hogy a másik gyorsabb, hanem arról, hogy nem bírja.
- Utolsó perc! Mi van, Miloš? Miért vagy ennyire elkészülve az erőddel?
- Hát.. - kezdte a fiatal focista. - Nem tudom. Eddig sosem volt ilyen problémám.
- Utolsó fél perc! Pete, de jó állapotban vagy! Hatalmas gratula!
,,Meg kell hajtani! Száz százalékot! Nyomás!"
E

zen gondolatokkal vágtam neki az utolsó harminc másodperc végigspirntelésének. Rájöttem, hogy többre vagyok képes, mint ahogy az ezelőtt két perccel gondoltam. Akkor úgy gondoltam, hogy az utolsó fél percben már csak kullogni fogok. Erre sprintelek. Zseniális!
- Éééés lejárt az idő! Mindenki jöjjön ide!
Odasereglettünk mindnyájan. Az edző elővett egy kék noteszt, majd átlapozta. Egyenesen arra az oldalra lapozgatta a füzetecskéjét, ahová fel szerette volna jegyezni az állóképességi tesztalanyok köreinek számát tervezte.
- Na, fiúk! Elérkeztünk a teszt végéhez! és szeretném feljegyezni a lefutott köreitek számát. Kezdjük először a kapitányiunkkal! Miloš!
- 18.
- Nagyon jó! Palmer!
Felállt egy színesbőrű fiúcska a többi közül, és azt felelte:
- 10.
- Remek. Blerim!
- 13.
- Az szép. Péter!
- 20.
- Az igen! 20 kör?
- Igen, 20 kör.
- Hát akkor megvan a kétbanánosunk! Bálint Péter kapja a dupla adagot! Tapsoljuk meg!

Az egész csapat elkezdett tapsolni. Az edző, a másodedző, a társak, köztük Miloš, Palmer és Blerim. Ezután kezdődött egy kis labdásedzés. Bemelegítésként azért volt egy kis futóiskola, de csak térd- és sarokemelés. Cicázással folytattuk, ahol megtudtam: ez a szint már magasabb szint. Elég gyorsan járatták a labdát, olyannyira, hogy majd' elszédültem. Na jó, ez csak túlzás volt. De az igazat megvallva: gyorsabban járatták a labdát. Azt hiszem, asszimilálódnom kell ehhez.
- Palmer, te vagy a cica! - kiáltott fel Blerim.
- Na, jó.

Elkezdtünk passzolgatni, de nagyon gyorsan, legalábbis számomra. Blerim passzolta az egyik kapusunknak, ő aztán Milošnak, majd ő nekem. Gyorsan tovább kell adnom. Mindegy, kinek, csak ne Palmeré legyen. Elrontottam. Egyenesen Palmerhez került.
- Hát, Pete, mostmár te vagy a cica!
- Rendicsek! - sóhajtottam fel. Átvettem Palmertől a megkülönböztetőt, majd a kezemre csavartam. Visszaadtam a labdát Blerimnek. A koszovói játékos (aki német állampolgár) elindította a labdacicát. Akkor tudtam meg igazán, hogy ez nem kispályás foci. Ez komolyabb, tényleg komolyabb, mint hittem. Itt már zajlik az élet. Jobb lesz idomulni ehhez. Nem kerestem kifogásokat. Nem is akartam. Miért menekítsem magam azoktól a fránya kifogásoktól? Ezzel megmenekítem magam a célomtól.
Már-már majdnem teljesen elszédültem. Palmer felől érkezett a labda. Véletlenszerűen lekezeltem a lasztit. Egyenesen a belső talpélemhez ért, utána úgy döntöttem, rálépek a labdára.
- Na, barátom, te vagy megint!
- Fiúk! Rendkívüli okból véget ér a mai edzés! Gyülekezzetek a taktikai szobában! - szólt Radunović mester.

Tüstént elindultunk a taktikai szoba felé. Látszott, hogy készültek gyülekezőre, mert a székek be voltak pakolva. Gyorsan helyet foglaltam, majd mellettem is helyet foglalt egy játékos.
- Szia! - köszönt rám. Meglepődtem, mert nem angolul köszöntött, hanem magyarul. Ránéztem, és...
- Szevasz, Robika! Mi újság van?
- Minden jó, főleg azért, mert nálatok játszhatok.
- Drága fiatalok. A 21 fős keretünk 23 főre gyarapodott. Két új játékos érkezett meg a mai napon a csapatba. Mielőtt még felolvasom a keretet, szeretném leszögezni, hogy erre az évre ezzel a kerettel leszünk megáldva. Csak nagyon sürgős esetben fogok változtatni a kereten! Olvasom:
A kapusaink: Derek Palmer (jamaikai), Andreas Larsen (dán), Cătălin Dumitru (román)
Védőink: Giekūvas Stankevičius (litván), Patrick Owusu (ghánai), Vincent Janssen (holland), Casper van
Weghorst (holland), Blerim Krasniqi (koszovói-német) Thomas Lawrence (angol), Payton Barnes (angol)
Középpályásaink: Enver Bajrami (koszovói), Alexandros Charisteas (görög), Amallah Iqbal (szír), Nasser Al-Muhammad (szaúdi), Aymeric Muniain (baszk-spanyol), Kristofer Čović (horvát), Andriy Stepanenko (ukrán), Károly Róbert (magyar)
Támadóink: Miloš Radunović (szerb), Bálint Péter (magyar), Robin Mambimbi (francia), João Nunes (portugál) Konrad Müller (osztrák), Marko Knežević (montenegrói).
A nap ezen része mára véget ért, köszönjük, hogy itt voltatok. Fogadjuk hatalmas tapssal a két új emberünket, Károly Róbertet és Robin Mambimbit!
A szobában mindenki elkezdett tapsolni. Ők pedig nem győzték mosolygás nélkül kibírni az üdvrivalgást, amivel persze semmi gond nincsen.
- Az erő legyen veletek, további szép napot mindenkinek! - közben megszólalt a helyi muszlim közösség müezzinje, a ,,muzulmánok harangszója". - Az iszlám vallású játékosainknak pedig kellemes imával töltött perceket!

Hazafelé menvén Robival beszélgettünk.
- Hogyhogy hozzánk igazoltál?
- Hát már régóta figyeltek engem is, és tárgyaltunk, de csak most jutottunk dűlőre.
- Mintha hallottam volna, hogy keresnek még egy középpályást, de nem tudtam, hogy pont téged!
- Pedig de! Azt mondták, kell egy labdabiztos, box-to-box középpályás a csapatba, én pedig box-to-box középpályás vagyok.
- Biztosan hasznára válsz a csapatnak!
- Te méginkább!
- Miért, te nem? - tettem fel viccelődve a kérdést.
- Dehogynem, csak szerénykedtem. Nem vagyok tökéletes, csak tudod, belőlem is hiányzik a hiba. - válaszolt viccesen.
- Azt eddig is tudtam! - nevettem fel.

Ilyen jó hangulatban sétáltunk haza a müezzin messzeségig hallható hangja közepette. Elköszöntünk egymástól, majd mindenki ment a saját dolga után. Beléptem a házba, ahonnan éreztem, hogy készül a mai ebéd, a spagetti.
- Milyen volt az edzés?
- Remek! Mostmár teljes a keret is!
- Miért? Érkeztek még mások is?
- Igen. Egy francia csatár meg egy magyar középpályás.
- Na, akkor valakivel már hamar megtalálod a közös hangot.
- Már megtaláltam! A magyar középpályás Robika!
- Na! Akkor csak nem leszel egyedül! Már van ismerettséged! És milyenek a többiek?
- Befogadóak. Jó a közösség, mindenki összetart, az újakat hamar befogadják. Bátran nézek az új szezon elébe!