A labda az életem (Befejezetlen)

Prológus

Bálint Péter vagyok. Hivatásos
futballista. Kiskorom óta rajongok a fociért. A sport szeretete generációs hagyomány, apám és nagyapám is ,,rabjává" vált. Nagyapám - Bálint János - a Szent Ignác FC játékosa volt Jánkon, a fővárosban. A kor legjobbja volt, bár az akkori foci minősége nem igazán ütötte meg a legjobbat. Apám - Bálint Sándor - már a Ferenceseknél, a Szerzetes SE csapatában koptatta a stoplist. Ő sikeresebb volt, mint a papa, külföldre igazolt két évre, ráadásul bemutatkozott a Bajnokok Ligájában is. Remek teljesítményt nyújtott az Ostbrünn (német csapat) alakulatánál, ámde nem igazán érezte jól magát, haza akart jönni, mivel gyötörte a honvágy. Akármilyen sikeres volt, itthon volt boldog.

Apai nagymamám - Bálintné Somos Ildikó - kisboltban dolgozott szülőfalumban, Szatmárangyalos nevű 1800 fős községben. Papát már ismerte régen, évfolyamtársak voltak a gimiben, ráadásul együtt jártak angolórákra. Papa már ilyenkor érzett valamit iránta, ezért elhívta randizni. A többi - ahogy szokták mondani - történelem. Már Istennek legyen hála, 46 éve házasok. Egy gyermek született a házasságból: ugye az apukám.

Anyukám - Kovács Andrea - nevelt gyermek volt. Szülei kiskorában elhagyták, és Kovács Tamás, a ,,mostohanagyapám" (olyan mintha tényleg a nagyapám lenne) fogadta be, mert neki nem születhetett gyermeke betegsége miatt. A kis Andika olyan volt, mint egy kisangyal, csak tinédzserkorában kellett úgy rászólni. Viszont kire nem kell rászólni tinédzserkorában? Mondaná apa, hogy rá nem. Pedig a papa meséléséből azt találtam kivenni, hogy őt nagyon sokat kellett figyelmeztetni. Ő pont, hogy rossz gyermek volt. Azóta a rosszasága jócskán alábbhagyott. Visszatérve anyukámra: szakácsként dolgozott a Szerzetes SE csapatánál. Akkor kezdett el ott sütni-főzni, amikor apukám felkerült az első csapatba. Anya még gyakornok volt akkoriban, aranyos természetével apát konkrétan megbolondította. Azóta is boldogak egymás mellett, 22 éve házasok.