A labda az életem (Befejezetlen)

13. fejezet - Rizikó mód aktiválva

Két hét telt el a siralmas döntő óta. Ezen napok során próbáltam túltenni magam a finálén. Igyekeztem hasznos elfoglaltságokat keresni a kis vakációm során, igyekeztem minőségi időt tölteni remek emberekkel. Na meg persze, azért edzegettem egy kicsit.

Mindez oké, de mégsem éreztem magam sehogy. Oké, hogy ez történt velem, igen, próbálom túltenni magam, de valami mintha nem lenne teljes. Valami mintha... mintha.. nem mondom hogy nyomná a lelkemet, mert már semmi sem nyomja, csak...
csak valaki megbabonázta a szívemet.

A bölcs emberek mindig azt mondták nekem: ,,lődd el, ha mellé megy, lődd el mégegyszer, ne ess pánikba. Ilyen egyszerű". Igazuk lehet, elvégre sokat tapasztaltak már az életről. Csak tudjátok, az emberben benne van ilyenkor a félsz. Nem mer cselekedni, nem mer rizikót vállalni, mert mi van, ha nem sikerül? Mi van, ha elszúrom? Dehát.. én focista vagyok, és nekem néha rizikót kell vállalnom, és rizikót is vállalok.

Na mindegy, vagyis nem, de úgy döntöttem, elmegyek edzeni egy kicsit a helyi sportpályára és ez a kérdés még várat magára.

Mivel közel volt, olyan negyed órára, ezért kigyalogoltam oda. A csapat szertárosától engedélyt kaptam, hogy szabadon használhatom sportszereiket. A szertárból egy pár bólyát vettem ki (amivel az irányváltásokat, illetve a labdavezetést gyakoroltam), és a szabadrúgáshoz használatos emberméretű bábukat, amikkel a szabadrúgásokat gyakoroltam.

Miközben ment a kemény munka, megpillantottam egy fiatal hölgyet nyárias öltözékben sétálni a pálya szélén, majd rátámaszkodni az egyik korlátra, és figyelte, ahogyan gyakorlok. Ránéztem, hogy beazonosítsam. Azta, ez Ő! Az járt a fejemben, hogy ez az én esélyem. Egyszer élek, és élnem kell a lehetőséggel. Ígyhát elindultam felé.

- Szia, Zozi! Mi járatban vagy itt? - kérdeztem tőle, miközben haladtam felé futólépésben.
- Hmm... Semmi különös, Péter. Te mi járatban?
- Ahogy látod, folyik a kemény munka a vakáción is!
- Látom, látom.. Egyébként tudod, annyira szeretem az emberekben, mikor ennyire szeretik is, amit csinálnak. Mindent beletesznek abba, amit csinálnak.
- Neked mi az amit nagyon szeretsz csinálni, és abba mindent beleteszel?
- Gyermekként nagyon sokáig az orvosi pálya vonzott, de utána inkább az ápolói. Az orvosi nagyon sok felelősséggel járt volna. Megismertem nagyon sok területét, de igazából nekem a gyógyítás az, amit utolsó légvételemig csinálnék, akár fizetés nélkül is. Most attól függetlenül hogy az egészségügy melyik területét nézed, nekem az ápolás az a terület, amibe mindent beleadok.
- Ez remek! Valamilyen szakirányod van ápolók terén, vagy tervezel valamilyen szakápoló lenni?
- Gyógyszertári asszisztens és általános ápolói végzettségem is van, de nagyon szeretnék szülésznő lenni.
- Ohh.. Az szép szakma! Világra segíteni új életeket, és gyönyörködni abban hogy az anyuka gyönyörködik gyermekében, nagyon aranyos és szívetmelengető. Mindezek miatt csinálnám én is a szülészetet, csak tudod nem voltam sose kibékülve a természettudományos tantárgyakkal - nevettem. -, úgyhogy ez ment annak idején a süllyesztőbe.
- Igen. Ezt a pasik általában nem szokták bírni. A sok vér és ahogy a szülő nő sikolt és kiabál... De majd, ha lesz egy párod és az ő kezét fogod a szülőszobán, majd megérted. - felelte Zoé, ami megdobogtatta a szívemet. Ez a lány számomra nagyon vonzó, elfogott egy érdekes érzés.
- Majd... i.. igen. Majd megértem, mikor lesz párom. - feleltem kissé ijedten.
- Te lányt vagy fiút szeretnél magadnak?
- Ez még a jövő zenéje, de én ugyanúgy tudnék örülni egy kisfiúnak, mint egy kislánynak.
- Hidd el, mind a kettő kincs.
- Én elhiszem. Az igazi szülő gyönyörködik gyermekében. Ha ez nem történik meg, akkor az ember nem igazi szülő.
- Ez igaz.
- Látod, nekem igazam van még mindig!
- Visszakanyarodva a szüléshez és a születéshez: egyébként lehet, hogy te kibírnád. Igazán karakán, erős, fiatal pasi vagy.
- Köszönöm a bókot! - válaszoltam, majd viszontválaszul kaptam egy mosolyt. De nem ezt a műmosolyt, hogy csak úgy, udvariasságból csinálják, és csak a szájukat húzzák. Nem. Egy igazi mosolyt, ami a szemein, a szemében is látszott.
- Erős pasinak tűnsz. De téged is meg lehetne gyengíteni. Hallottam már olyanról, hogy az ürge azt mondta, hogy őt senki sem képes megtörni. Aztán pár évvel később a kislányával tütü szoknyában teázgatott.
- Hmmm... Ez érdekes, és biztos nem férfias. Dehát apuci a pici hercegnőjéért biztos megteszi.
- Hát persze. Ezért néha szeretjük a férfiakat.
- Nem úgy, mint a sportoló férfiakat! Focistaként Robikával mindig megkapjuk, hogy a sportolók nagyképűek, meg a földön kéne járni, meg izé, meg hozé. Neked erről mi a véleményed?
- Gyors tématerelés, majd adok neked egy Nobel-díjat! Biztos van, aki nagyképű, de nem mindenki az. Ti szerintem pont nem. Attól, hogy büszkek vagytok arra, amit elértetek nem vagytok beképzeltek.
- Egyesek szerint igen, na mindegy.
- Hát.. ez van sajnos.
- Figyelj, van valaki, aki a kiszemeltem, de nem tudom, hogy hívjam el valahová. Van valami tipped? Elnézést, a tématerelés a specialitásom lett.
- Ez igen, megint tereled a témát! Mindenesetre legyél felé nyílt és őszinte. Bánj vele úgy, mint egy hercegnővel és semmit ne erőltess rá. Elhívni meg hát... Attól függ, hogy mennyire elfoglalt. Szerintem az is jól esne neki, ha egyszer csak betoppannál a házban.
- Okés, értem.. Hát akkor eljönnél velem majd egy kávéra?
- Micsoda?? Én lennék az a lány, aki neked bejön?
- Nem én mondtam!
- Tessék?
- Kérdésedben a válasz!
- Huhh.. Tudod mit? Rendben. Elmegyek, de inkább valami teát innék. Imádom a kávét, de nem szabad sokat innom, mert pindúrkát még mindig szoptatom.
- Jaaa, okés. Akkor ezt kisilabizájuk majd. Hétfőn reggel nekem megfelelő lenne. Szerintem menjünk hétfőn.
- Oksa. A gyereket rábízom anyára és akkor nem fog köröttünk lebzselni.
- Hát nem. De majd biztos mondja: Anyaaaa, miért nem mehetek veleeed? - feleltem, majd elkezdtünk nevetni. Valószínű a pálya tőlünk volt hangos. - Úgy ott lennék akkor, abban a szituációban. Nagyon aranyos lenne a kisöregtől.
- Hát na, ilyenek a gyerekek.