The strange boy ♡︎hyunmin/seungjin♡︎

go home with him

Az ebédlőben rengeteg ember volt, emiatt Seungmin mégjobban nem mert megszólalni. Szerencsére ott ült mellette Jeongin, aki ugrásra készen állt, bármi baj is érné az idősebbet.

Az ebéd alatt Hyunjin szüntelenül őt nézte. Valami miatt teljesen elvarázsolódott tőle a magasabb, pedig nem is beszéltek egymással. 

-Ők hány évesek amúgy?-suttogta Innie-nek.

-Nem tudom még. Hyungok, hány évesek vagytok?

-Én 22, Hyunjin meg 19.-válaszolt Hyunjin helyett Chan.

-Chan hyung, te akkor hamarabb végzel, mint mi!-biggyesztette le a száját.

-Az a jó. Nem kell legalább tovább tanulnom!-mosolyodott el.-Cserébe munkát kell keresnem, nehogy hajléktalan legyek. Ti hány évesek vagytok? Gondolom 18, ha még most jöttetek.

-Én igen, de Seungmin nemsoká 19 lesz!-nézett rá boldog arccal a mellett ülőre.

Az ebédet tovább fogyasztották, bár Seungmin sok dolgot kikapart a tányér szélére. Igen válogatós volt, kevés ételt evett meg, amit nem ismert.

-Menjünk, nemsoká kezdődnek az előadások. Otthon találkozunk!-köszönt el tőle Jeongin amikor kimentek az ebédlőből.

Min sarkon fordulva indult el az ő karának az épületébe. Valamitől felzaklatottnak érezte magát, de ő sem tudta pontosan mitől.

Az előadások végeztével hazafelé indul, immár egyedül. A buszmegálló felé igyekezve észrevett egy boltot, aminek a kirakatában csomó puha plüss volt kitéve. 

Akármennyire is volt felnőtt, a plüssöktől mindig jó kedve támadt. Annak végképp megörült, mikor egy avokádós darabot fedezett fel az üveg mögött. Annyira elvarázsolta az öröm, hogy észre sem vette a mellette álló Hyunjin-t.

-Szia!-köszönt neki, mire a kisebb ijedten megugrott.

-Bocsánat, nem akartalak megijeszteni, azt hittem látsz!-szabadkozott. Közelebb ment hozzá, de Min elhúzódott tőle.

-Kérlek ne haragudj!-kért tőle ismét bocsánatot.-Errefelé mész amúgy?

Bólintott, de nem mert megszólalni.

-Elkísérhetlek? Persze ha csak szeretnéd!-tette fel a kezét védekezően.

Seungmin ránézett a másikra. Ugyan nem látszódott az arcán érzelem, a szeme értetlenséget és bizonytalanságot sugallt, amit a szőke hajú rögtön megértett.

-Szeretnélek jobban megismerni, ha nem gond.-lépett hozzá ismét közelebb, de a másik megint csak elhúzódott.

-Elkísérhetsz!-mondta halkan. Elindult a megálló felé, maga mögött hagyva a megszeppent Hyunjin-t.

-Hé, miért hagysz itt?-sietett rögtön utána.

-A busz 5 perc múlva ér a megállóba, ha viszont zöldet kap mindenhol akár 3 perc alatt is ideér az előző megállóból.-mondta monoton hangon.

-Ééértem.-mondta Hyun. A valóság viszont az volt, hogy még ezt az egyszerű mondatot is nehezen tudta felfogni.

Buszra szálltak, de Seungmin észrevette, hogy a megszokott helyét már valaki elfoglalta. 

-Gyere, üljünk le!

-Nem.

-Miért? Hány megállót megyünk?

-Hatot. De nem ülök le más helyre, csak oda.-mutatott a foglalt ülésre.

-Ó, ugyan már, csak gyere és ülj le velem máshova!-ragadta meg a karját. Nem kellett volna, Min ugyanis megijedt, kitépte a kezét a másik szorításából és leszáguldott a még álló buszról.

-Seungmin!-riadt meg Hyunjin és vele együtt ő is leszállt.-Ne haragudj, akármi rosszat is tettem!-nézett az ideges Min-re.

-Kérlek ne érj hozzám ilyen hirtelenül! Nem szeretem, ha az emberek engedély nélkül fogdosnak!-mondta kissé ingerülten, miközben a karjáról próbálta letörölni a másik érintését.

-Észben tartom most már, ígértem!

-Megvárjuk akkor a következő buszt!-vakarta meg idegesen a kezét.

Eleinte csendben álltak egymás mellett, de egy idő után Hyun úgy érezte meg kell szólalnia.

-Szóval te milyen szakon is vagy?

-Biológiát tanulok. A külsődet és a felszereléseidet elnézve te valamilyen művészeti szakot tanulsz.

-Nos, nem igazán. Pszichológia szakon vagyok, de jövőben szeretnék művészetterapeuta lenni. Vagy legalábbis a távoli jövőben. Nagyon szeretek rajzolni és festeni. Te miért tanulsz biológiát?

-Kiskoromtól kezdve érdekelnek a növények.

-Ez nagyon aranyos. Kíváncsi vagyok, hogy nézhettél ki kisgyerekként!-kuncogott.

Nem igazán reagált erre.

"-Fura fiú!"-gondolta Hyunjin. Nem szokott hozzá az ilyen halk emberekhez, mint Seungmin. A körülötte lévő barátai teljesen az ellentétét mutatták neki, de ez egyáltalán nem érdekelte.

-Mi a kedvenc színed?-faggatta tovább.

-Zöld.-válaszolta röviden.

-Ami azt illeti nekem nincs kedvenc színem. Valahogy mindegyik közel áll hozzám. És mi a kedvenc állatod?

-Elég sok. Szeretem a kutyákat, a méheket is egy kicsit...

-Ez nagyon fura! Te vagy az első ember, aki ezt mondta nekem!

-Miért kérdezgetsz?

-Mert ez a kapuja egy barátságnak! Ha jobban meg akarsz valakit ismerni kérdéseket teszel fel, hogy jobban közelebb kerülj hozzá.

A buszon való utazás közben sem szólalt meg, ami miatt Hyunjin egy kissé bánatos lett. Azt gondolta, hogy Min direkt ignorálja és nem érdeklődik felőle.

-Nemsoká hazaérek, úgyhogy nem kell tovább kísérj!-mondta mikor leszálltak a buszról.

-Rendben, akkor szia!-intett neki. Seungmin nem köszönt neki, amin elcsodálkozott az idősebb.

-Fura fiú, az egyszer biztos.-jegyezte meg csípőre tett kézzel és a másik irányba indult a lakása felé.