The strange boy ♡︎hyunmin/seungjin♡︎

touch

Az elkövetkezendő napokban Seungmin folyamatosan Hyunjin nyomában volt. Komolyan vette Jeongin ötletét és állandóan faggatta az idősebbet. Ez persze rögtön feltűnt neki, amit eleinte nem tett szóvá. 

Egyik alkalommal viszont nem bírta tovább tartani magában a kérdéseit.

-Hyunjin, te mit gondolsz arról, hogy...-kezdett el ismét kérdezősködni miközben hazafelé tartottak.

-Minnie, kérdezhetek most én tőled valamit?-fogta meg a másik kabátjának az ujját.

-Attól függ.

-Hirtelen elkezdtél túlságosan felém nyitni. Ez egy kicsit szokatlan tőled. Miért csinálod ezt?

-Oh. Jeongin mondta, hogy ha én is kedves akarok veled lenni akkor kezdjek feléd érdeklődni és később majd tudok neked adni egy ajándékot.

-Jaj Minnie, nem szükséges nekem az ajándék!-nevetett fel halkan.

-De te kedvelsz, nem igaz?-nézett felé.

Hyunjin tüdejében hirtelen megállt a levegő. Nem gondolta volna, hogy ennyire kiismerhetőek az érzelmei.

-Azt hiszem igen. Miért kérded?

-Mert...szerintem én is kedvellek. De nem ismerem még ezt az érzést.-motyogta.

-Amikor kedvelsz valakit, szinte mindent képes lennél megtenni érte. Azt akarod, hogy mindig boldog legyen, a kedvéért bármit megteszel és ha vele vagy úgy érzed a fellegekben jársz.

Elgondolkodva végigmérte az idősebbet, majd hirtelen megfogta a kezét.

Hyunjin ismét meglepődött ezen tettén. Érdeklődve nézett a másikra, aki becsukott szemmel szorította a kezét.

-Min?-suttogta alig hallhatóan.-Minden oké?

-Nem tudom. Olyan más a te érintésed, valahogy...megnyugtat.

-Örülök, hogy így érzed! Ez azt jelenti, hogy megbízol bennem!-mondta, majd óvatosan megsimította a hüvelykujjával a kézfejét.

Seungmin a kezükre pillantott. Ez az ismeretlen érzés szokatlan volt, de mégis kellemes. Úgy érezte, hogy ha nem Hyunjin fogná a kezét akkor gyűlölné ezt az ingert.

-Most elmegyek!-engedte el a kezét.-Holnap találkozunk.-fordult sarkon és hazafelé vette az irányt.

Hyunjin zakatoló szívvel ért haza lakásukba, ahol az ágyára dőlve bambán vigyorogni kezdett. El sem hiszi, hogy tényleg kedveli őt Seungmin. Bár bizonytalannak hangzott amikor kimondta, de egyszer biztosak lesznek majd az érzései.

Másnap délután Hyunjin valamivel hamarabb végzett, ezért úgy döntött ellátogat a kedvenc kávézójába.

Mikor Seungmin kilépett az épület kapuján Hyunjin már vígan kortyolgatta a jeges americano-ját. Nem mert venni a kisebbnek, hisz nem tudta, hogy mit szeret.

-Kérsz belőle egy kortyot?-nyújtotta felé a szívószálat.

Óvatosan bólintott, majd beleivott a keserű italba.

-Ízlik?-nézett rá mosolyogva mikor észrevette Min csillogó szemeit.

-Igen.-suttogta.

-Kérsz egyet? Itt van a közelben a kávézó, ha gondolod elmehetünk holnap!

-Jó, akkor majd holnap.-igazította meg a táskáját.

Seungmin-hez érve nekiálltak a közös tanulásnak. Egy ideje már együtt tanulnak délutánonként, Seungmin szobájában. Hyun még nem hívta át magukhoz, hisz tudja, hogy idő kell a kisebbnek megszokni az ő jelenlétét.

A szokásos lágy zene szólt a háttérben, Min az asztalánál, Hyunjin pedig a földön foglalt helyet. Hiába próbálta Min rávenni, az idősebb jobban szeret a földön ülni, hisz olyankor elfér mindene.

Bár ma Hyunjin inkább Seungmin-ben gyönyörködött, tanulás helyett. Lehet megbánja később, de most csak a kisebbre tud gondolni és a tegnap történtekre.

-Hyung?-szólította meg Min.

-Bocsánat, mondtál valamit?-rázta meg a fejét.

-Nem, csak engem néztél furcsa mosollyal az arcodon. Minden oké?

-Benned gyönyörködtem.-vallotta be.-Ne haragudj!-mosolyodott el, majd visszatért a tananyaghoz.

Seungmin elpirult, a szíve mégjobban verni kezdett. 

-Hyung! Miért kapok szívrohamot mindig, amikor megdicsérsz?

-Ez nem szívroham.-lépett hozzá.-Így reagál a testünk, ha...teszik nekünk valaki.-mondta rekedtes hangon.

Min lefagyva kezdte el bámulni a vele szemben lévő falat, mintha az olyan érdekes lenne. Pár percig ez a csend honolt meg köztük, majd óvatosan felé pillantott.

-Tegnap mondtam, hogy kedvellek. Ez is ezt jelenti?

-Valószínűleg.

-Oh, oké.-vitte le a tekintetét a földre.

-Nos, ha mindketten kedveljük a másikat, szeretném az engedélyedet kérni, hogy udvaroljak neked!-guggolt le, hogy az arcára nézzen.

Néhány percig ismét csend lett, majd Min határozottan bólintott.

-Megengedem.