The strange boy ♡︎hyunmin/seungjin♡︎

i'm sorry

Másnap szerencsére hétvége volt. Hyunjin-nak megengedte Seungmin, hogy egy ágyban aludjanak, bár nem volt könnyű elaludnia. Nem szokott hozzá, hogy valaki mellett feküdjön, de mikor hozzábújt és hallgatta az idősebb szívverését egyből álomba szenderült. 

-Jó reggelt édesem!-simította meg a fejét Hyunjin amikor ébredezni kezdett.

Válasz helyett Seungmin mégjobban hozzá bújt. Hyunjin szívverése gyorsabbá vált, de mosolyogva ölelte át.

Hirtelen kivágódott az ajtó, ami mögött Innie állt. Hyun ijedten felkapta a fejét. Amint meglátták egymást Hyunjin-nal Jeongin haragosan kiabálni kezdett.

-Te mit keresel itt? Mit művelsz Seungmin mellett!?

-Félreérted Jeongin, ő engedte meg, hogy vele aludjak! Semmit nem tettem amit nem engedett meg!

-Plusz Hyunjin a barátom most már!-nézett fel a mellkasából Min.-Egy pár vagyunk mi is!

-Pont erről akartam volna veled beszélni!-sóhajtotta.-Annyira sajnálom Min...

-Ugye tudod, hogy ezzel nem tudod elintézni az egészet!-tette karba a kezeit mérgesen.

-Kérlek bocsáss meg nekem!-ült le mellé az ágyra szomorúan.

-Van még ilyen titkod, amiről tudnom kellene?

-Nos...

-Mondd ki! Össze akarsz vele költözni?-mondta szomorúan.

Jeongin sírni kezdett, de a két fiú mellé ülve ölelte át.

-Nem lehet, megígértem a szüleidnek, hogy vigyázok rád! Nincs szívem elengedni téged egyedül!

Seungmin lehajtott fejjel piszkálta az ujjait. Rosszul érezte magát.

-Ez mind miattam van, igaz?

Hyunjin aggódva karolta át.

-Miattam nem tudod élni az álmaid? Korlátozlak, igaz?

-Nem Min, nem erről van szó! Csupán nekem is idő kell megszokni, hogy milyen szerepet vettem át a szüleidtől és...-próbálta megmagyarázni.

-Most inkább menj ki kérlek a szobámból! Nem haragszok, csak át akarok gondolni pár dolgot!-suttogta Min.

-Nem te vagy a hibás Minnie...-próbálkozott Innie, de Seungmin elcsitította.

-Kérlek hagyj magunkra Hyunjin-nel!

Szomorúan felállt és maga mögött becsukta az ajtót. Amint bezárta a falapot Seungmin-ból kitört a sírás. Hyunjin karjai között sem találta meg a nyugalmat, így az idősebb a tőle kapott plüsst a kezébe adta és bekapcsolta a rádiót, amiből mindig a kellemes zene szól.

-Hibás vagyok hyung?

-Ugyan Min, nem vagy az! Senki sem az!-simította meg a hátát.

-Jeongin szabad, de miattam nem tehet meg bizonyos dolgokat! Nem hagyhat magamra, vigyáznia kell rám. Biztos ezért nem mondta el eddig, hogy összejött Chan-nal.

Hyunjin elgondolkozott valamin.

-És mi lenne, ha én költöznék ide Jeongin helyére?

-Hyung, ez nem ilyen egyszerű. A szüleim nem ismernek téged és nem bíznának rád. Plusz ők nem is tudják, hogy együtt vagyunk!

-Szerinted mit gondolnának rólunk?

-Azt mondták mindig, hogy ők elfogadnak. Nem tértek ki a melegekre, úgyhogy nem tudom.

Hyun megpuszilta a fejét.

-De ha rajtad múlna megengednéd, hogy összeköltözzünk?

-Igen.

-Figyelj, ezt majd megbeszéljük akkor, most inkább nyugodj meg és próbálj meg nem ezen gondolkodni! Szeretnél valahova elmenni?

-Nem hiszem, inkább valami csendes helyre mennék megint, mint tegnap.

-Okés, akár itthon is maradhatunk, ha gondolod!

Seungmin nagyot sóhajtva ült az íróasztalához azzal a célból, hogy összepakoljon. Hyunjin addig bevetette az ágyukat és kíváncsian végignézte a könyveit a polcokon. Természetesen a legtöbb növényekről szólt.

-Tetszik valamelyik könyvem?-kérdezte tőle a fiatalabb.

-Nem azért néztem őket, csak nagyon aranyos, hogy ennyire érdekel ez a téma.-mosolygott rá. 

-Neked nincs ilyen érdeklődési köröd?

-Nem, sok minden érdekel egyszerre; festészet, pszichológia, tánc...én inkább ilyen művészetek felé hajlok.

-Festessz nekem valamit?

A hirtelen kéréstől Hyunjin meglepődve nézett felé.

-Mit szeretnél, hogy fessek neked?

-Valami szép tájat! Egy papírra elég nekem!-adott neki egy egyszerű rajzlapot. Hyunjin mosolyogva vette elő a színes ceruzáit és a földre telepedve kezdett neki a munkának. Közben Seungmin átnézte a beadandóit és tanulnivalóit, hogy addigis ne teljen feleslegesen az ideje. 

-Jövő hónapban neked is lesznek vizsgáid?

-Igen, alig várom már őket!-mondta izgatottan a fiatalabb.

-Sokat kell rá tanulnod?

-Nem, sosem kellett igazán. Megmarad minden a fejemben!

-Ah Seungmin, úgy irigyellek ilyenkor! Bár nekem is ilyen könnyen megmaradna az anyag...

-Ne aggódj hyung, más témában nekem sem forog az agyam. Ha például irodalmat kellene tanulnom szerintem már megbuktam volna rég.-motyogta halkan.

1 óra múlva Hyun büszkén nyújtotta át Min-nek egy kertről készült rajzát.

-Nagyon tehetséges vagy hyung! Nekem nincsenek ilyen kézműves képességeim! Pedig egyszer úgy szeretnék megtanulni horgolni...

-Min, ha szeretnéd bármikor megtanulhatsz! Egy csomó videó van fent az interneten, biztos sikerül majd egyszer!

Mielőtt azonban válaszolni tudott volna erre Seungmin Jeongin belépett az ajtón.

-Öhm, elmentem itthonról, este hazajövök szerintem!-mondta a tarkóját vakarva.

Seungmin szó nélkül elé lépett és megölelte gyerekkori barátját. Innie tudta, hogy sajnálja a dolgot.

-Nincs semmi baj Seungmin! Majd megoldjuk valahogyan!

-Hyunjin azt mondta szívesen összeköltözik velem.

Mosolyogva felnézett a barna hajúra. 

-Bocsánat, még nem is gratuláltam nektek. Majd később megbeszéljük ezt, addig is vigyázzatok magatokra!-intett feléjük és elment.