"The evil it spread like a fever ahead
It was night when you died, my firefly
What could I have said to raise you from the dead?
Oh could I be the sky on the Fourth of July?"
Jeongin a korház tetején nézte a holdat. Nem lenne szabad itt lennie, mégis feljött ide.
Július negyedike van. 00:04. Nyár eleje. Nem volt hűvös az idő, de este még elfért mindenkinél egy pulóver.
A fiatal fiú nem is figyelt a hangokra körülötte. Hisz megannyi kocsi dudája, vagy a vonat menete hallatszódott.
Csak arra figyelt fel, mikor nyikorogva kinyílt az ajtó.
Egy magas alak ült le mellé. Ugyanúgy korházi ruhában mint ő. Bár nehézkesen ment neki a járás, mégis nagy nehezen megtette a távokat.
Csendben figyelték mindketten a világító pontokat, amik a házak lámpáit jelentették, vagy éppen a tömegközlekedését.
Nem szóltak egymáshoz, mert nem is tudták hogyan kéne megszólítani a másikat.
-Hatalmas a Hold.- törte meg a csendet a magasabb.
-Tényleg az. Elvégre teli hold van ma.- válaszolt Jeongin.
-Mit tennél, ha már csak 24 órád lenne hátra?- kérdezte az idegen, váratlanul.
Jeongin meghökkent a hirtelen jött kérdéstől. Sose gondolt bele mi lenne, ha egy nap meghalna. Hiába van benne a pakliba a betegsége végett. A rosszra sose gondolt, a halálra pedig annál inkább.
-A családommal lennék.- suttogta Jeongin.
A másik fiú ráemelte a tekintetét a fiatalra. Látta az arcáról lefolyó könnyeket. Nem tudta elképzelni milyen beteg lehet, hiszen ahhoz képest egészen egészségesnek tűnik. Látott már sokkal rosszabbat is.
-Nincs családom.- mondta az idősebb.
Tényleg nem volt senkije. A családja meghalt mikor fiatal volt. A nagyszülei úgyszintén. Lehet neki is akkor kellett volna meghalni, hogy ne keljen most ilyeneket átélnie.
-Szerinted a csillagok mik lehetnek?- terelte a témát az idegen, hogy ne sírjon tovább Jeongin.
-Fogalmam nincs. Anya régen mindig azt mondta, hogy azok akik meghalnak, a csillagok közé kerülnek. Az elején elhittem, de mostanra már kételkedem ebben.
-Szerintem más univerzumok.- mondta a fiú az ő felvetését.
-Nincsenek a Földön kívül más élőlények.- nevetett fel Jeongin, mire a magas felhúzta a szemöldökét.
-Elhiszed, hogy az egész világon csak ennyien élünk? Ez felér azzal, mintha azt mondanád, hogy Koreán kívül nincs más ország. Ez hülyeség.- hitetlenkedett a fiú.
-Az a hülyeség amit te mondasz.
-Ha gondolod.- halkultak el mindketten.
Csendben meredtek lefele mindketten, mire az előttük lévő épületben felvillant egy lámpa, és két személy jelent meg.
Egyértelműen szerelmesek voltak, hiszen távolról is látta a két fiú.
Ők is kiültek a párkányra, és nevetgélve kezdtek el beszélgetni.
Gondtalanok voltak, nem úgy mint ők.
-Hiszel a szerelembe?- szólalt meg az idősebb.
-Persze, hogy hiszek. A szüleim is azok, a testvéreimnek is vannak már párjaik. A szerelem létezik, hiszen mindenkinek szüksége van rá.- válaszolt Jeongin, vissza emlékezve arra az időre, mikor ő is halálosan szerelmes volt egy lányba.
-Én nem hiszek benne....
-Sokszor nem hisznek azok benne, akiknek nincsenek szülei, vagy csak még nem voltál igazán szerelmes.- vágott szavában Jeongin.
-Nem hinném, hogy ez lenne a gond. Volt már párom, és akkor tényleg azt gondoltam, hogy szerelmes vagyok belé, de miután szakítottunk rájöttem, hogy minden csak színjáték volt. Mindkettőnk részéről.
-Meg kell találnod az igazit ahhoz, hogy higgy a szerelembe.
-Te már megtaláltad?- kérdezte felhúzott szemöldökkel a másik.
-Nem, de szemtanúja voltam egy ilyennek. Két ismerősöm. Utálták még csak a szerelem szót is, most pedig házasodni készülnek. Megtalálták egymásban a szerelmet, és emiatt kezdtek el hinni. Neked is csak ez kell.
-Nem érdemlem meg az ilyet.- mondta halkan a nagyobbik, de Jeongin ígyis meghallotta.
-Szerintem megérdemled.- rántotta meg vállait, le se véve a szemeit a méterekre lévő párról.
A magas fiú ránézett, és elveszett a fiatalabb szemeiben.
Mintha egy angyal lenne. A kis szemei csillogtak a fényektől, és a haja is.
Gyönyörű volt.
-Azt hiszem vissza kellenne mennem.- állt fel nehezen az idősebb, mire Jeongin azonnal ránézett.
-A nevedet elmondanád? Én Jeongin vagyok.- mosolygott a fiú.
-Tudom, hogy Jeongin vagy. A nevemet pedig holnap ugyanitt, ugyanekkor, elmondom. - viszonozta az ajakgörbületet, majd elbicegett. Otthagyva a fiatalabbat.
Másnap Jeongin megjelent a helyen. Várta, hogy a magasabb idegen is megjelenjen, de sose tette meg.
Órákat várt. Egész nap erre várt. Ő mégse jött el.
Nem hibáztathatja.
A 24 óra lejárt.
Felnézett a csillagos égre, és nyugodtan vette észre a legújabb csillagra az égen.
Eddig nem volt ott, de mostantól ott lesz.
Ott volt Ő.
A július negyedikei csillag.
A/N: Ti fantáziátokra hagyom, hogy ki a másik személy.
Annyi oneshotom van, hogy ezeket jobban szeretem vissza olvasni és publikálni.
🥹🥹🥹🥹
