'Don't blame me, love made me crazy
If it doesn't, you ain't doin' it right
Lord, save me, my drug is my baby
I'll be usin' for the rest of my life'
Hyunjin és Jisung az iskola két leghíresebb diákjai voltak. Emiatt is rivalizált a két fiú. Helyesbítve e miatt is.
Jisung köztudottan meleg volt, Hyunjin pedig homofób.
Bántalmaztak egymást elég sokszor, rengeteg mindent dobtak egymás fejéhez az iskola területén. Nem foglalkozva milyen sebet ejtenek azok a másikon.
De csak szavakkal terrorizálták egymást.
Nem verekedtek egyszer sem, annak ellenére, hogy az idősebb gyakran belekeveredik verekedésekbe.
Jisung nevetgélve sétált a szabadban barátaival, amikor egy magas izmos évfolyamtársa szembe állt vele.
Komoly tekintet volt az arcán. Fenyegetően vizslatta az alacsonyabbat, aki maga mögé állította a barátit, és szemtől szembe nézett a másikkal.
-Mi van buzi? Nem félsz tőlem?- köpte a szavakat, mire Jisungba elkezdett forrni a düh.
-Nem félek egy olyant mint te, csak mert homofób vagy.- mondta kisebb, erre pedig a nagy ember közeledni kezdett felé, és füléhez hajolt.
-Nem félsz tőlem, mert azt kívánod bárcsak ájulásig basználak.- suttogta, de valaki más mégis meghallotta.
Hyunjin mint a villám úgy csapódott kettejük közé, és leteperve az idegent a földre, kezdte el verni, mintha megakarná ölni.
Jisung sokkoltan nézte ahogy az ellensége azt püföli, aki éppen őt bántotta.
Nem tudta mit kéne tennie, ha ezt a tanárok meglátják biztos, hogy büntetést fognak Hyunjinnak adni, főleg hogy ok nélkül támadott rá.
Vagyis Hyunjinnak nem lenne rá oka.
Jisung elgondolkodott, hogy lehet ha rájönnének a tanárok erre akkor kirúgnák az iskolából Hyunjin, az pedig akármilyen furcsán hangozhat rossz lenne neki.
A fiatal fiú megszeppenve lépett a másik kettő mögé. Nem akarta, hogy magának baja essen, de lassan ráfogott Hyunjin vállára, aki az érintésre megállította az öklét a levegőben, de mielőtt bármit mondhatott volna a kisebbnek, az igazgató kirontott.
-Hwang Hyunjin! Azonnal fejezze be! Jöjjön az irodámba!- üvöltötte, mire Hyunjin magabiztosan leszállt a már ájultra vert fiúról, de azért rajta is volt egy-két seb. - Mindneki menjen vissza az órára!- kiabált az intézményvezető a körülöttük álló tömegre.- Vigyék a fiút az orvosiba! Han Jisung! Maga is velem jön!
A két ellenség kínosan sétáltak egymás mellett. Előttük az igazgató forrt az idegességtől, és rendesen lehetett érezni a feje fölött lévő füstöket.
Mikor mindhárman beértek az irodába, halkan leültek a székekbe, majd az idős férfi kérdőn nézett mindkettejükre.
-Jisung. Mi történt? Hogy kerültél a harc kellős közepébe, mint az iskola legokosabb diákja?- tudakolta kétségbeesetten Mr. Lee.
-Az a fiú szavakkal bántott engem, és Hyunjin pedig megjelent. Több nem történt.- vallotta Jisung.
-Miket mondott?
-Azt nem szeretném elmondani.- hajtotta le a fejét Jisung.
-Hyunjin mit csináltál, már megint?- fintorodott el az igazgató, az említettre nézve.
-Ne hibáztasson. A szerelem bolonddá tesz.- rántotta meg a vállait a fiú, mire a szobában hatalmas csend telepedett.
Levegőt is elfelejtett venni Jisung, miközben sokkolva ránézett a mellette ülőre, aki kihívóan vizslatta őt is.
Percekig szemeztek így, mire a harmadik személy a szobába megköszörülte a torkát, figyelemre vágyva.
-Ha tényleg Jisungot védted nem foglak kirúgni, mert bevallom, kint már azon gondolkodtam. Attól függetlenül, hogy a fiam legjobb barátja vagy, Hwang Hyunjin.
Egy hónapig büntetésbe leszel, és a legközelebbi húzásodkor mész innen. Most pedig menjetek míg meg nem gondolom magam! - hessegette el Mr. Lee. a két fiút, azok pedig kifutottak a szobából.
Amint kiértek Jisung megragadta a másik karját, és a mosdóba húzta.
Hyunjin össze zavarodva nézett rá, de hagyta, hogy azt tegye vele, amit akar.
-Nézz ide.- mondta Jisung, mire az idősebb felé nézett.
Jisung kivette a táskájából a mindig magánál tartott fertőtlenítőt, és a vatta korongot, majd gondosan letisztította Hyunjin arcán lévő apró sebeket.
Mikor a dús ajkához ért nagyot kellett nyelni, de azt is lefertőtlenítette.
-Miért védtél meg?- kérdezte Jisung, elpakolva a cuccait.
-Már mondtam.- morogta Hyunjin.
-Hazudtál.
-Úgy néztem ki?- húzta magához közelebb a kisebbet.
-Ne hazudj magadnak.
-Elegem van Jisung abból, hogy azt kell tettetnem, hogy utállak. Mert kurvára nem!- kelt ki magából a magasabb.- Tetszel nekem.
Jisung pironkodva nézett fel a másikra. Szemei ajkaira terelődtek, de a nagyobbik is az övéit nézte.
Nem foglalkozva semmivel tapadtak egymás szájára. Éhesen falva a puha párnácskákat, mintha erre vártak volna már mióta.
-Nem tudod, mennyire kellesz nekem, Han Jisung.- motyogta Hyunjin, elválva a csókból.
-Mindenemet neked adom.- suttogta Jisung, majd újra a másik ajkaira hajolt.
A szerelem tényleg örülté tette őket, de nem bánták, mert már együtt voltak.
A/N: Annyira hyunsung kedvem van az utolsó egy hétben, hogy az már nem normális. 🤪🤪
Enemies to lovers🛐
