kényszerből

1

Az erdőben rohantam, ahogyan csak a kicsiny mancsaimból és lábaimból kitellett. Menekültem az apám és a sorsom elől, ahogyan csak tudtam. Már kezdtem kifáradni, ezért kicsit lihegve kapkodtam a levegőt, de egy másodpercre sem lassítottam. A mancsaim csak vittek tovább, miközben a fák között szlalomoztam és néha még át is ugrottam egy-egy nagyobb tönköt, amikor valaki oldalról nekem ugrott és leterített. Nem támadtam és nem is morogtam vissza. Tudtam, hogy ez valaki másnak a területe és itt rohadtul nincs jogom egyikhez sem. Most csak tűrnöm és magyarázkodnom szabad.

Az idegen az egyik mancsát a mellkasomra tette és úgy hajolt közelebb hozzám. Ha a menta illata nem lett volna elég, a vér vörös szemei is arról árulkodtak, hogy egy alfa talált meg. A fekete bundáját a nyakán, helyenként fehér tincsek szelték át illetve a szeménél is egy-egy fehér csík emelte ki még jobban az alapból is feltűnő íriszeket. Az egyik hátsólábát is bekészítette egy olyan pontba, hogy ha esetlegesen egy kissé illetlen meneküléssel próbálkoznék, akkor azonnal léphessen és engem kiherélhessen.

Vicsorogva mutatta meg nekem a fogait és egyre hangosabban morgott. A fejemet letettem a földre és próbáltam jelezni neki, hogy megadom magam és leszállhat rólam, de vagy nem értette a célzást vagy nem akarta érteni, mert csak közelebb és közelebb hajolt hozzám. Szűkölve hunytam be a szemeimet várva a feltehetőleg fájdalmas halálomra, amikor egy másik hang szelte át az erdő fáit egyenesen felénk rohanva.

- Yoongi, fiam engedd el!- Ez a paraszt lenne Yoongi?! Hallottam róla mondákat, de ekkora tahóra azért még sem számítottam, hogy csak mert keresztbe rohantam a területén megölne. -Nem tudod, kinek a fia ez?! Engedd már el!- kezdte el rólam lerángatni feltehetőleg az apja, mire az meg telibe herén mancsolt, amitől meg én vonyítottam fel fájdalmamban. Ijedtében mind a kettő alfa arrébb ugrott tőlem én pedig lassan felálltam a földről. Tudtam, hogy most vissza leszek küldve a falkámhoz. Visszaváltoztam és fájdalommal teli szemekkel néztem fel rájuk, hátha meg esik rajtam valamelyiknek a szíve. -Mit keresel erre Jimin? Apádék már biztos keresnek!- szólt rám az idősebbik, mire a fiatalabb csak felröhögött. - Te meg ne röhögd ki a vőlegényed!- szólt rá is, mire az döbbenten kapta az apjára a tekintetét.

-Mi?- nem nagyon akarta elhinni, amit hallott és nem hibáztatom érte. Pontosan ezért akartam elszökni én is.

-Jól hallottad! Egybe fogtok kelni! Megerősítitek a békét és miután én és a déliek feje megmurdálunk, ti egy nagyobb területen fogtok uralkodni.- mondta el rövidebben azt, amit az én apám egy három és fél órás monológgal. Lehajtott fejjel álltam és vártam az ítéletemre,de megszólalni nem mertem.

- És ha ez most nem jön ide, akkor mikor mondtad volna el nekem, hogy amúgy el vagyok jegyezve?!- kérdezett vissza Yoongi enyhén idegesen. Én sem fogadtam talán túl jól a hírt, de így megtudni mindenképp szarabb.

- Ezt majd később megbeszéljük fiam, de most vidd haza az omegát és nyugtasd meg a családját is, hogy jól van!- szólalt meg ismét az idősebbik, mire Yoongi visszaváltozott és a tarkómra fogva kezdett el hazafelé tolni. - Normálisan már, ha nehezedre is esik!- üvöltött utánunk ismét, mire elengedte a tarkóm és csak csendben sétált mellettem.

-Megszökni próbáltál?- szólt először hozzám az életben a drága vőlegényem.

-Minek tűnt?- kérdeztem vissza hasonló lelkesedéssel, mire egy gúnyos nevetés félét hallatott és utána már csak csendben folytattuk az utunkat haza. A mondák igazat mondtak, nem egy csúnya srácról volt szó, csak egy kibaszott arrogánsról. A sötétkékes feketés hajától alig lehetett látni a szemét, de különösebben nem is akartam látni.

Miután hazaértünk a szüleimtől kaptam egy alapos lebaszást, amiért meg próbáltam szökni, majd utána el is engedtek, hogy elújságolhassam a hírt a barátaimnak. Az az mind az egynek.

Éppen a falka egyetlen másik omegájával, Jungkookkal dumáltam amikor szóba került ismét az én drága hitvesem.

-És milyen? Haja? Szeme?- kérdezte lelkesen, mert ő is csak mondákat hallott a híres Min alfáról.

- sötétkék és fekete.- válaszoltam szűkszavúan.

- sötétkék szemű és fekete hajú?- kérdezett vissza.

- Nem, fordítva.- mondtam még mindig nulla életkedvvel.

- sötétkék hajú és fekete szemű.. miért is nem találtam ki elsőre?!- játszotta meg magát- legalább passzolni fog hozzád meg a hajfesték mániádhoz!- nevetett fel, mire szívem szerint megütöttem volna azt a kis nyuszi fejét.

-Mondták már, hogy milyen ütni való fejed van?- mordultam rá, mire megrázta azt.

- Azt nem.. de nem rég megkaptam, hogy baszni való a szám..- gondolkodott hangosan és erre már én is felröhögtem a mai nap először. Nem tudom, melyik kanos állat mondta neki ezt, de biztos megérdemelte. -Most mit röhögsz?! Ez nem vicces! Alig bírtam elrohanni előle!- kezdte mesélni, hogy majd nem megerőszakolták az arcát.