kényszerből

17

Egyikünk sem volt különösen felkészült egy gyerekre, de próbáltunk jópofát vágni a dologhoz. Én folyamatosan ettem, Suga pedig folyamatosan aggódott miattunk. Nem volt képes elhinni, hogy eleget eszek magamnak és a kicsinek is, sőt gyakran többet is. Próbálta megadni a stressz mentes környezetet, de annak általában az lett a vége, hogy egymásnak esve kezdtünk el vitatkozni azon, hogy mi is a jó a gyereknek.

Így a harmadik hónapban járva már elkezdtünk agyalni, azon, hogy miként mondjuk ezt el a szüleinknek.

-Biztos jó ötlet ez a vacsi?- kérdeztem, amikor letettem a tányérokat az asztalra.

-Biztos. Csak ne ess megint a szüleidnek és minden rendben lesz, okés?- tette le ő is a frissen főtt levest az asztal közepére.

-Múltkor sem én kezdtem!- Néztem Yoongira morcosan.

-Tudom Jiminie.. Na de most gyere, öltözzünk át!- Azzal megragadta a kezem és el is kezdett felhúzni engem a szobánkba. Valami elegánsabb, de még is laza ruhát vettünk fel, hogy jól is nézzünk ki, de kényelmes is legyen. Amikor sikeresen felöltöztünk én le battyogtam a földszintre, hogy majd ajtót tudjak nyitni, ha megérkeznének valamelyikünk szülei. Némán csoszogtam fel és alá a szobában, amikor kopogtak az ajtón én pedig be engedtem a Min családot. Itt volt Suga apja, a tesója, a tesójának a felesége és az unoka öccse. Miután leróttuk a kötelező köröket és az arcra puszikat, ők leültek az asztalhoz, én meg vissza mentem az ajtóhoz, hogy a saját szüleimet is beengedjem végre.

-Végre át hívtál magatokhoz!- szúrta oda édes anyám köszönésképp.

-Én is rohadt boldog vagyok, hogy átjöttél..- viszonoztam a kedvességét. Bementem velük az ebédlőbe és kezdetét vette a lehetetlenül szar vacsora. Amikor már mindannyian szedtünk a levesből, én és Yoongi félve összenéztünk és felállva kértünk egy kis figyelmet.

-Az oka annak, hogy ide hívtunk ma estére titeket, az az hogy..- Kezdett bele Yoongi és utána rám nézett, hogy folytassam én a díszbeszédet.

-Az az, hogy terhes vagyok.- néztem körbe félve és megfogtam Suga kezét. A döbbent arcokon végig futtattam a tekintetem, majd pár másodperc múlva a döbbent arcok meg változtak.

-Azta. Tényleg gyorsan összejött, de gratulálok!- törte meg a csendet először Yoongi bátyja és kedvesen rám mosolygott.

-Ez egy remek hír!- szólalt meg az apósom is -Gratulálok nektek!

-Szóval ezért voltál, olyan dagadt már a múltkor is!- jegyezte meg anyám. -Merem feltételezni, hogy az esküvő előtt dugattad meg magad..- folytatta -Yoongi egyáltalán az apja?!

-Igen, ő az!!- szóltam anyámra hisztérikusan. Különösebben nem érintett meg, az amit mondott, de azért jól sem esett. Az esküvő óta olyan, mint egy hárpia. -Yoongi, ugye te tudod, hogy te vagy az?!- néztem rá kétségbe esve, pánik közelben.

-Igen, tudom!- húzott magához és hagyta, hogy a fejemet a nyakába fúrhassam. -Tudom.- kezdte simogatni a hajam. -Mind tudjuk.- az érintésétől lassan lenyugodtam és tudtam végre én is enni egy keveset, ha már ennyit szenvedtünk azzal, hogy legyen mit enni is.

-Jó étvágyat..- motyogtam magam elé és enni kezdtem.

-Csak mert teherbe rakattad magad, attól még igen is lehetnél annyira illedelmes, hogy meg vársz minket is!- szúrt oda megint anyám, majd ő is enni kezdett. Yoongi kicsit morcosabban nézett rá, de ő is jó étvágyat kívánva enni kezdett.

A vacsora nem telt túl békés stílusban, de hála az égnek senki sem kezdett újabb vitát. Miután mindenki elment, összeszedtem a használt edényeket és a mosogatóba rakva kezdtem el mosogatni.

-Hagyd, majd én meg csinálom, te most pihenj!- szólt rám Suga, de nem különösebben érdekelt.

-Köszi, de ezt most had csináljam most én!- néztem rá kölyök kutya szemekkel, mire elengedte a kezeimet hagyva, hogy csináljam, amit akarok és mellém állva figyelt.

-Ugye, nem vetted magadra azt, amit anyukád mondott?- kérdezte óvatosan, miközben az arcomat figyelte.

-Nem igazán érdekel, mit mond. Az utóbbi pár hónapban nem is volt kedvesebb.- rántottam vállat -Nagyon a lelkére vehette, hogy Jungkook volt az, aki az oltárhoz kísért és nem akármelyikük.. de különösebben nem izgat az sem, ha a hátra lévő életében is ilyen lesz, mert magának provokálta ki ezt.- mondtam mosogatás közben -Maximum az életben nem fogja látni az unokáját!- tettem hozzá mogorván.

-Ne legyél te is ilyen! Biztos ő is meg fog változni, ha már itt lesz a pici velünk. Nem haragudhat rád örökké!- mondta, miközben elkezdte eltörölni a már tiszta edényeket. -Nem fogom hagyni, hogy ilyen szinten ki akasszon minden alkalommal, amikor találkoztok, mert a beszólogatásaival már nem csak neked árt, ha nem a saját unokájának is! A mi pici babánk lesz az ő unokája. Ha nem bírja majd ezt felfogni, akkor nem is baj, ha nem találkoznak majd!- jelentette ki, miközben a tiszta tányérokat pakolta el.