kényszerből

2

-Kellett ez nekem?!- beszéltem magamhoz az erdő ránk osztott területén, miközben sétálgattam és agyaltam a jövőmön. Az ember azt hinné, hogy a kényszer esküvő egy arányaiban jóképű palival, kellemes!

-Nem tudom, neked mi kell, de nekem ez nem az is biztos!- hallottam egy mély hangot magam mögül, nekem meg a hideg futott végig a hátamon.

- Mióta követsz engem?- fordultam hátra, hogy szembe álljak a sötétkékes hajával.

- Kövessen téged a pestis! Ez a mi területünk. Hálás lehetnél, hogy most nem esett neked senki!- nézett rám ellenszenvesen.

- Fura vagy.. Alfa létedre egy centivel, ha magasabb vagy nálam, az omegánál..- álltam bele én is a kötözködésbe és léptem távolabb tőle és a terveim szerint, haza akartam volna menni, de az én drága kedvesem, nem egészen így gondolta.

-Aha. Szóval neked csak a méret számít mi, te kis faszhiányos omega?!- fogott a vállamra és neki lökött egy fának. Az egyik kezét a mellkasomra a másikat meg a fára tette. - Akkor most ide figyelj! ÉN vagyok a vőlegényed és egyben a jövendőbeli alfád! És ha tetszik, ha nem, a feleségem leszel!- a keze kicsit erősebben nyomott a fának- Baszadék kis omega!- Tette még hozzá, ami most nálam ütött ki mindent.

-Na el ne hidd, hogy én a te ,,feleséged" leszek! Ha nem tűnt volna fel én is a faszik csoportjába tartozom! Maximum a férjed leszek és az sem önszántamból!- mordultam rá.

-tch.. mert azt hiszed, hogy ez az én részemről nem kényszer? Ha lenne választási lehetőségem még csak rád se néznék, nem hogy elvennélek!- vágott vissza lendületesen, mire bennem elpattant az a bizonyos cérna.

- Te alfa vagy, nem?! Akkor minek engedelmeskedsz bárkinek is hmh?! Az, hogy én jobban ellenkezek ez ellen, mint te az elárulja talán, hogy milyen kis segg vagy!

-Azért nem ellenkezek te buta kis pinkie pie, mert tudom, hogy ez az én felelősségem és a falkám jövőjét is jelentheti ez az egész esküvősdi!- üvöltött vissza és szerintem már közel állt ahhoz, hogy felpofozzon. Ellöktem magamtól, majd hátat fordítottam neki és inkább haza indultam. Faszság volt az erdőt járnom! Egy szusszantás kíséretében felugrottam, átváltoztam farkassá és haza indultam. Hirtelen éles fájdalmat éreztem a farkamban és amikor hátra kaptam a fejem egy ideges farkas Yoongi állt ott és szorongatta a farkamat a fogaival.

- Elengednél?!- mordultam rá, mire volt oly' kedves és kiengedett a fogai közül és mellém lépett.

- Egyedül nem mész innen sehova!- szögezte le és elindult velem a falkám irányába. Haza fele egyikünk sem szólalt meg, mert tudtuk, hogy abból csak véget nem érő anyázás lenne megint. Már a területünkön belül jártunk, amikor Jungkook futott felénk farkas alakban. Yoongi azonnal kapcsolt és egy szempillantás alatt terítette le az omegát és morgott rá.

-Állj már le! Ő csak Jungkook!- próbáltam letépni az alfát a haveromról, aki végül megértette és lemászva Jungkookról állt mellém vissza.

- Mi az, hogy ,,csak"?! Te meg amúgy is mit tepersz le itt huh?! Tudtommal a haverommal vagy eljegyezve!- pattant fel és indult meg Yoongi felé acsarkodva, bár szerintem tisztában volt vele, hogy semmit nem ért volna vele, mert Yoongi erősebb nála.

-Állj már le! Tőled akarnék a legkevésbé is valamit! Elég, hogy a haveroddal kell majd csinálnom egy kölyköt!- lökte arrébb és folytatta az útját a házunk felé. Egy darabig csak döbbenten néztem utána, majd eltátogtam Kooknak egy ,,később beszélünk"-öt és már rohantam is utána.

- Szóval te majd akarsz gyereket tőlem?- néztem fel rá egy amolyan ,,ugye nem?" Kifejezéssel.

-Lényegtelen, hogy akarok-e vagy sem. Kötelesség. Ez is az, akárcsak a házasság vagy bármi egyéb.- mondta, anélkül, hogy rám nézne.

- aha.. szar így élni..- jegyeztem meg és visszaváltozva be engedtem őt a kapun, majd később a lakásunkba is. - Érezd magad otthon.- léptem el mellőle és inkább megkerestem a szüleimet. Amikor megtaláltam őket csak leültem közéjük a kanapéra és bámultam a tévét. Másodpercek, ha elteltek, amikor Yoongi lépett be és le ereszkedett féltérdre. A farzsebéből elő vett egy dobozkát és kinyitotta. Mázlijára egy valamelyest férfiasabb eljegyzési gyűrű volt benne.

- Jimin..-kezdett bele- Lennél olyan kedves és megtisztelnél azzal, hogy hozzám jössz és ezzel egyesíted velem a falkátokat?- kérdezte inkább a földet nézve, mint engem.

Már mondtam volna, hogy ,,miért? Tehetek mást?" De a szüleim szigorú tekintete elvette ettől a kedvem.

- Örömmel..- motyogtam, majd ő is az enyémhez hasonló lelkesedéssel húzta fel a gyűrűt a kezemre. Egyikünk sem akarta ezt.. percekkel később sem történt semmi, ezért inkább kimentem és megkerestem Jungkookot.

-hát te?- ölelt meg amikor meglátott -de letört vagy.- jegyezte meg, mire én csak válasz helyett felmutattam neki a gyűrűs ujjam. -Megkért?!- hüledezett.

-uhum..- bólintottam és éreztem, hogy a szemeim be könnyesednek.

-Héj! Ez tök jó.-ölelt át szorosabban.- Minden oké lesz vele, hidd el!- próbált nyugtatni. -Idővel lehet, hogy nem is lesz akkora tahó!