13

238 14 1
                                    

Az esküvő napja rohadt gyorsan közeledett és mire észbe kaptunk már itt is volt. Miután felkeltem, a régebbi hálószobámból, lassan vettem fel a már kézhez kapott zakót, inget nadrágot és pár égszert is. A füleimbe a fülbevalókat berakva már is kezdtem a rózsaszín hajam beállítását. Miután ez is megvolt a cipőmet felvéve léptem ki a fürdőből, majd a nappaliból Jungkookot összeszedve indultunk el a falkák közötti részhez. Nagyon keveset beszéltünk, mert mögöttünk jött a falkánk többi tagja egy csapattá tömörülve.

Amikor oda értünk a kijelölt helyre, Suga falkája már jelen volt és el is foglalták a helyeiket. Az én falkám, engem és Kookot hátra hagyva ment a számára kijelölt helyre, majd én lassan, a másik omegával az oldalamon indultam el az oltár felé. Hihetetlen, mennyire kínos ez! Odafele menet már végig mértem a vőlegényemet és láttam, hogy a haja még sötétebb volt, mint amikor utoljára láttam és most már teljesen fekete hajjal állt velem szemben. Nagyot nyelve engedtem el Kook kezét, amikor odaértünk és raktam át a mancsaimat Sugáéba.

-Jól nézel ki..- Suttogtam halkan, hogy mások ne hallják meg.

-Te is.. érzem, hogy egy kellemes nászéjszakánk lesz!- Suttogott vissza, hasonlóan halkan.

Az esküvő elkezdődött és hála az istennek nem tartott túlzottan sokáig. Miután kimondtuk az ,,igen"-eket együtt, a két falka összemosódva, indultunk el a lagzi helyszínére, mert ugye hát az is kell.

Az ebéd közben gyakran kezdtek el csörömpölni a pezsgős poharakkal, követelve tőlünk az újabb és újabb csókokat, amiket lassan már belefáradva, de megtettünk. Az ételek után jött a torta, meg az egyéb sütik is, amik ugyan nem voltak rosszak, de még sem tudtam olyan önfeledten enni. És ezt a korlátoltságot még csak nem is a kényszerre tudtam volna fogni, mert örültem, hogy Yoongi ott van mellettem. Valami még sem volt egészen kerek és ezt ő is érezte.

-Jól vagy? Nagyon fehér vagy!- kezdett aggódni.

-Valami nem okés, de nem tudom mi..- ráztam meg a fejem és kicsit neki is dőltem a férjemnek.

-Elvonuljunk?- kérdezte és a fejét az enyémre tette.

-Nem kell..- bújtam kicsit jobban hozzá, majd folytattam a torta evést.

-okés.- engedett el és evett tovább ő is. -Nézd csak! Ott van Jungkook, meg az a Taehyung gyerek, akiről már annyit beszélt!- mosolygott rám és a fejével egy irányba bökött. Oda néztem és tényleg. Tőlünk pár méterre Kook egy alfa sráccal smárolt igen csak intenzíven, aki valószínűleg Taehyung lehetett.

-Jól néznek ki együtt!- mosolyodtam el én is. Egy darabig folytattam az evést és amikor befejeztem egy Yoongival találtam magam szemben, aki felhúzott a helyemről és a parkettra vezetett engem, majd miután elkezdődött a zene táncolni kezdett velem. Idővel többen is csatlakoztak hozzánk, köztük a szüleink is.

-Ha még mindig rosszul vagy, félre vonulhatunk!- simított az arcomra.

-Nem szükséges. Nem vagyok rosszul, csak azt érzem, hogy valami nem okés, de el fog múlni!- bújtam a kezébe. -Anyámék minket figyelnek!- mondtam anélkül, hogy oda néznék.

-Mindenki minket néz, aki nem táncol.- mosolygott rám és adott egy gyors puszit a számra, majd miután a zenének vége lett mi levonultunk és vissza ültünk a helyünkre. -Kérsz pezsgőt vagy valami egyéb alkoholt? Te még nem ittál!- kérdezte és felém nyújtott egy teli poharat.

-Nem, köszi! Szeretnék józan maradni, meg nem is nagyon rajongok a piákért..- ráztam meg a fejem, amit később vissza hajtottam Suga vállára.

-Te tudod.- mondta és azzal le is húzta a pezsgős pohár tartalmát. Sokáig tartott még a buli, még úgy is, hogy mi hamarabb, olyan este tíz körül terveztünk eltűnni.

Aki tehette ivott és/vagy táncolt, illetve volt a maradék, akik csak ültek és beszélgettek. Mi Yoongival csendben ki slisszoltunk az épületből és ki használva a csendet lassan sétáltunk haza felé. Már elég távol voltunk, de még így is hallottuk a zene dübögését, amibe a föld is beleremegett.

-Annyira nem bánom, hogy eljöttünk!- szusszantam egy nagyobbat.

-Különösebben én sem. A kötelező köröket már leróttuk és most jöhet végre a jutalom, drága férjecském!- vigyorodott el és átkarolta a derekamat. A hűvös széltől kicsit kirázott a hideg, de még elvoltam kint.

-Hát drágám.. -kezdtem én is -Akkor menjünk be és csináljuk azt, amit a házasok szoktak!- nevettem el magam egy kicsit és közelebb léptem a férjemhez.

-Hmh. Okos kis omega vagy te! Tudod te, mit akar a férjed!- vezette a kezét a hajamba és felém dőlve csókolt meg.

Miután elváltunk egymástól az alfa felkapott az ölébe és engem megtartva nyitotta ki az ajtót és vitt be a házba. Lassan elsétált velem a hálónkba és az ágyra finoman letéve engem mászott fölém. -És akkor sok boldogságot, nekünk!- vigyorodott el és ismét megcsókolva kezdett bele a mi esti programunkba.


kényszerbőlWhere stories live. Discover now