"Amíg ki tartasz mellettem"

"8." (Apriel)

"Apriel"

Lecsúsztam a földre ès fel húztam a lábaimat a melkhasamhoz ès így vègig gondoltam hogy mi is törtènt ebben a pár percbe. Hogy lehet ilyen Noha, ès mièrt csinál ilyet velem amikor azt hittem hogy utál pedig elèg fèlre èrthető szituációban keverettünk az előbb, amikor rá estem ès majdnem összeèrt az ajkaink egymáshoz, az valami èrzèst nagyon kiváltott belőlem mert olyan mint ha több száz pillangó repült volna a gyomromba. Nem ezt nem èrezhetem, hiszen a fogadott húga vagyok ez nem lehetséges hogy ilyen èrzèlmeim legyenek iránta, ezt nagyon gyorsan ki kell verjem a fejemből ès nagy ègbe el kerüljem Noha-t, de azt hogyan tehetném amikor egy házba èlünk. Valahogy meg kell oldjam, nem lehetnek ilyen èrzèseim soha iránta, de az is lehet hogy csak a hirtelen esès miatt vagyok ilyen vagy fogalmam sincs, teljesen össze vagyok zavarodva. Ilyen soha nem volt velem ès egy fiú sem kejtette fel a figyelmem de nem is akarok ezekre gondolni vagy is nem lehet, nem tudom mit tehetnék most nagyon bonyolult minden ès most a gondolkozás sem megy, egyszerűen el vagyok veszve.

Fel keltem a földről ès elindultam az ágy felè, lefeküdtem rá, ès elkezdtem a plafont bámulni, mint ha az olyan èrdekes lenne pedig egyáltalán nem volt az, de inkább ez mint hogy elmenjek most a szüleimhez ès a vörös arcomat nèzèk. Most nem mernék a szemükbe nèzni, hiába nem törtènt semmi olyan de èn úgy èrzem hogy most nem menne. Elfordultam az oldalamra ès probáltam piheni egy kicsit hát ha kikapcsol az agyam de ez nem ment olyan könnyen, mert mindig vissza jöttek a gondolataimba Noha ès ez egyszerűen nem hagy nyugodni. Bele temetem a fejem a párnába ès sóhajtottam egy jó nagyot, nem hiszem el hogy egy folytában ezek e kèp jelenetek jönnek elő, soha nem volt mèg ilyen velem ès nem akarom ezt az èrzèst, ki kell zárjam magamból ezeket az èrzèseket de nagyon gyorsan.

Hangos kopogásra lettem figyelmes, így gyorsan felültem ès megigazitottam a hajam meg a ruhám ès leszáltam az ágyról, mentem az ajtóhoz ès kinyitottam.
-Gyere kicsikèm kèsz az ebèd. -mondta mosolyogva Amelia, elszègyeltem magam ès hirtelen nem tudtam hogy hova nèzek mert a szemèbe nem tudtam volna de muszáj volt mert ha nem teszem akkor gyanús lesz neki hogy valami nincs rendben, ami igaz is de nem bukhatok le.
-Rendben megyek. -annyira bübtudatom volt nem tudom mièrt hiszen nem törtènt semmi olyan de akkor is annyira boldog volt èn meg annyira sem voltam kèpes hogy öszintèn rámosolyogjak, csak egy kamu mosolyt vettem fel ami nem èn vagyok. Elindult vissza a konyhába, vissza csuktam az ajtót ès vettem egy nagy levegőt, "gyerünk Apriel menni fog hiszen Noha-val nem történt semmi olyan ès semmi baj nincs csak add önmagad ès minden rendben lesz". Persze ez olyan egyszerű lenne, pedig nem, ès mi van ha ő is ott lesz, èn nem bírok egy asztalnál enni vele most, teljesen így is össze vagyok zavarodva, mi lesz ha megláttom ès piros lesz az arcom, nem èn ezt nem szeretnèm megint.

Lenyomtam a kilincset ès kinyitottam az ajtót ès lementem a konyhába hogy túl esek az ebèden, olyan nagy gombóc keletkezet a torkomba hogy azt hittem megfuladtok, el kell tereljem a gondolataimat, mert ha ez így megy tovább abba bele fogok örülni. Leèrve a konyhába helyet foglaltam az asztalnál a többiekhez, már mindenki mert magának csak èn voltam az akinek nem volt nagy ètvágyam de nem akartam azt hogy azt higyje Amelia hogy nem szeretem a főztjèt nem akarok fájdalmat okozni neki. Mertem magamnak egy kis levest ès ettem belőle, nagyon nehezen csúszott le a torkomon az ètel de probáltam minnèl többet enni hogy ne tünjön fel az hogy nincs ètvágyam, mert tènyleg nem nagyon ment mert olyan büntudatom volt.
Halgatam hogy mirről is beszèlgetnek de nem szóltam semmit inkább úgy gondoltam hogy a tányèrom sokkal èrdekesebb mint hogy a fogadott szüleimmel beszèlgesek. Tollógatam ide-oda a villámal a borsot meg a húst is, nem ment le semmi a torkomon pedig nagyon igyekeztem hogy ne legyen semmi fel tünő de ez nem jött össze mert Amelia rám nèzet ès aggodtságot láttam a szemèbe.
-Valami gond van kincsem? Nem izlik az ètel? -nèzet rám aggódva, nem tudtam rá nèzni így tovább a tányèromra koncetráltam de már a sirás határán voltam de vissza kellet fognom magam hogy ne hogy elbögjem magam.
-Nincs semmi gond, csak fárat vagyok, az èjszaka nem nagyon tudtam aludni. -mondtam neki kedvesen ès összeszedve a bátorságom rá nèztem ès egy kamu mosolyt jelent meg az arcomon, nem láthatja hogy baj van mert akkor fagatna amit most nagyon nem szeretnèk.
Nem èrtem mi ez a nagy fèlelem nálam, hiszen nem törtènt semmi olyan köztem meg Noha közt, csak vèletlen ráestem ez nem a világ vège, de ott van az is hogy majdnem hozzá èrt az ajkam az övèhez amit nagyon nem szabad.
-Ne haragudjatok de èn inkább most fel megyek a szobámba piheni. -kitoltam a szèkem ès már keltem is fel hogy fel mennyjek a szobámba hogy vègre egyedül tudjak maradni ès a gondolataimal folytassam a veszekedèst, de persze hogy nem úszom meg ilyen könnyen.
-Kincsem csak nem beteg vagy? Kezdesz megrèmiszteni. -felkelt az asztaltól ès elindult felèm, rátette a kezèt a homlokomra ès nèzet közbe hogy nem e tènyleg beteg vagyok e, de elvette a kezèt ès megnyugvást vèltem fel fedezni az arcán. -Nem èrzem hogy lázas lennèl, de akkor mi a baj kicsikèm, ennyire nem volt jó az ebèd? -nem hiszem el megint ott vagy az aggodalom az arcán, hogy lehetek ilyen csak a rosszat hozzom minden hová de meg kell nyugtasam hogy nem az ètelre volt a baj. Oda mentem hozzá ès megöleltem jó szorosan, nem sirhatom el magam nem szabad, csak bele bújtam az ölelèsèbe amit hamar viszonyzot is ès jól szorasan ölelt magához.
-Nem az èttelel volt a baj, csak nincs ètvágyam ennyi az egèsz, de nem akartalak megbántani Amelia ne haragudj rám. -fel nèztem rá megbáno szemekkel, vissza bújtam az ölelèsèbe ès edig bírtam mert elsirtam magam, az a büntudat ami bennem volt az most ki kivánkozot belőlem de nagyon de nem tehetek róla.
-Úgyan kincsem, dehogy haragszom rád, ne is mondj ilyet többet, csak megilyedtem hogy valami baj van de ne sírj kèrlek. -megpuszilta meg a homlokom ès simogatta a hajam hogy nyugodjak meg, ami bevált mert egyre jobban hagytam a zokogást ès már csak a könnyeimet törölgetem le az arcomról. Elhúzodtam Ameliatól ès megigazitottam a hajam mert elő volt egy hajtincsem és zavart hogy a szemembe lóg, ránéztem hálásan ès megèrtete mert vissza mosolygott rám amit annyira csodálom tőle, ő akkor is mosolyog amikor valami baj van ès ezzel meg tudja nyugtatni a szeretteit.

Elindultam az emeletre fel hogy vègre ledöljek az ágyra ès elfoglaljam magam, igaz semmi jobb nincs mint hogy a plafont nèzegesem egèsz vègig ès a gondolataim egyre jobban fel faljanak, de ez van tèvezni nem nagyon szeretek mert megszoktam hogy az árvaházban nem volt így egèsz nap a szobámba kuksoltam ès könyvet olvastam. Èn ilyen könyvmoj vagyok aki inkább elbúj egy sötèt szobába ès ott bujkál hogy ne vegye èszre senki edig ez ment is.
Felèrve kinyitottam az ajtót ès becsuktam magam után, elindultam a könyves polcom felè ès választotam egy könyvet, nèzegetem őket ès vègig húztam az ujjaim a könyvgerincèn, imádom ezt csinálni akkor tudom hogy a könyvek itt vannak ès ebbe tudok mennekülni ahogy mindig is ezt tettem. Ilyenkor mint ha más világba lennèk de ezt nem èrtheti más aki nem olvas könyvet, sokszor volt olyan hogy az árvaházba kinevetek azèrt mert èn nem voltam olyan mint a többi lázadó lány, de nem èrdekelt hogy mit is mondanak igaz nem eset jól de most mit mutasam nekik hogy fáj, ez csak több bizalmat adna nekik hogy tovább csinálják a szekálást.
Levettem egy könyvet ami nagyon èrdekesnek tünt, règebben olvastam is ès akkor is nagyon bele èltem magam a törtènetbe, arról szól hogy egy 3 èves kislányt beadták az árvaházba ès pár èv múlva örökbe fogadták de a fogadott szülei pántalmazák a kislányt ès ő elszökik onnan ès egy erdőbe keveredett el. Pár nap múlva megtalálják egy gazdag család ès befogadják de ennek a gazdag csakádnak van egy szèp kisfiúk, a kisfiú nem nagyon kedveli a kislányt mert azt hitte hogy a kislányt jobban szeretik mint őt így mindig meghúzta a haját ès csufolta, de teltek az èvek ès minden megváltozot.
Megint nagyon bele èltem magam mert annyit vettem èszre hogy valaki kopog az ajtón, letettem a könyvem az ágyra megnèztem mennyi az idő, este 22:00 óra van, te jó isten ennyire bele merülni egy törtènetbe ez is csak èn lehetek, fel keltem az ágyról gyorsan ès az ajtóhoz mentem. Lenyomtam a kilincset ès már nyílt is az ajtó, de kár volt kinyitnom mert Noha ált ott, nem akartam hogy bejöjön a szobámba, meg nincs kedvem most hozzá elèg volt nekem hogy mutkor kioktatót meg a mai eset is, ohh basszus mièrt jár nekem a szám sikerült elfelejtenem de persze hogy vissza jött.

-Mit szeretnèl? -nèztem rá hogy mit is szeretne mondani de ő álta a tekintetem mert csak nèzet,elindult felèm èn hátráltam de nem kellet volna mert hamar a falnak ütköztem, nem lehet igaz hogy velem törtènik ez is. Odaèrt hozzám ès a karjaival kèt oldalt megtámaszkodot hogy ne tudjak sehova sem mennekülni, nem mertem a szemèbe nèzni így a földet nèztem de nem sokára mert azt èreztem hogy az ujjaival megèrinti az állam ès fel emeli hogy a szemèbe tudjek nèzni. Teljesen elvarázsolt azokkal a barna szemével olyan sötèt volt hogy azt hittem eltèvedek bennük de nem lehetek elvarázsolva nem láthatja hogy hatással van rám.
-Mondtam hogy tőled semmit nem szeretnèk. -mondta amit múltkor is mondott már nekem amikor csak úgy benyitott a szobámba, igaz nem panaszkothatom hiszem az ő háza azt tesz amit csak akar.
Elrántotam a fejem az ujjai közül ès a kezeimmel megpróbáltam arrèbb lökni de persze hogy ő az erősebb, főleg hogy olyan erős izmai vannak ahogy èreztem pólón keresztül de nem gondolhatok ilyenekre csak az a fontos most hogy tünjön el innen a szobámból.
-Ha nem akarsz tőlem semmit akkor mi a francnak vagy itt a szobámba. -egyre jobban löködtem kifelè de nem mozdult mèg most sem, a fenèbe már hogy lehet ilyen erős ez a barom, abba hagytam inkább az erőlködèst ès arrèbb mentem hogy ne legyek a közelèben, elèg nekem hogy egy lakásba èlünk. Vártam hogy válaszoljon de nem mondott semmit csak ált ott ès nèzet engem, de mièrt azt nem tudom, oda mentem elè ès elkezdtem előtte legyezni de ő ugyan úgy csak nèzet, nem hiszem el. -Ha csak nèzni jöttèl akkor el is mehetsz, tudod merre van az ajtó. -mondtam neki egy kicsit flegmán, nagyon idegesített hogy itt van bent mert mèg dèlelőtt más helyzetbe voltunk ès ez is nagyon zavar mèg mindig. Elindult felèm megint ès megált előttem ès megfogdta a derekam ès magához húzott elèg közel voltunk egymáshoz, te jó isten mi ez az egèsz.
-Reggel mèg rajtam voltál most még csak így elküldesz. -mondta azzal a bugyi szagató macsós mosolyávak, fuh de letörölnèm onnan azt a mosolyt de egy kicsit azèrt ott volt bennem az az èrzès hogy èlvezem de ezt nem tudhatja meg soha. Elögtem magamtól ami most sikerült egy kicsit ès pofon vágtam, nem èrdekel mit tesz most velem de velem ne szórakozó. Vissza fordította a fejèt ès letörölte a szája szèlèt, rámnèzet mèrgesen, láttam a szemèbe hogy szèt tudna rombani de inkább megfogta magát ès kiment a szobámból de becsapva maga után az ajtót. Lerogytam az ágyra ès probáltam nyugtatni magam hogy jól tettem de közben ott volt az hogy ezt mèg nagyon csúnyán vissza kapom. Te jó isten mit tettem.