"Amíg ki tartasz mellettem"

"11." (Apriel)

"Apriel"

Itt üldögélek az ágyon a szobámba, azóta el sem mozdultam mióta Noah behozott ide ès el látta a lábam, teljes lesokkolodtam megcsókolta a nyakam basza meg, de mi a szarnak hiszen utál engem ahogy èn is őt a viselkedès miatt meg hogy ilyenen bunkó egoista. Nem ezt nem akarom elhinni, mièrt csinálta, vagy most ezzel mi volt a cèlja, talán az hogy mèg jobban össze zavarjon, mert ha igen akkor sikerült. Fel sem tudom fogni, bassza meg úgy utálom hogy ilyen jó kèpű, miről beszèlt te lány, hiszen utálod nem gondolhatsz ilyeneket róla, ő is olyan egoista bunkó barom mint a többi srác, térj èszhez anyukám te nem ilyen vagy Apriel. Mèg a saját gondolataimal is veszekszem, nem hiszem el hogy lehetek ennyire naiv, nem akarok a következő lenni a listáján, ès nem is leszek nem nem èn nem dölök be neki, el kell kerüljem ahogy edig is tettem vagy is akartam.

Magamra húztam a takaróm ès síkitotam egy nagyot, ki kell adnom magamból valahogy ezt az egèszet, nem akarok folyton Noah-ra gondolni mert mi èrtelme lenne amikor kurvára nem èrdekel ès nem is fog. Ez csak lesokkolt, edig nem volt ilyen velem egy fiú sem próbálkozott, vagy is de egyszer kètszer volt olyan hogy az árvaházban meg akart csókolni de èn pofon vágtam ès elmondtam neki hogy nem akarok semmit sem tőle ès ott hagytam de Noah-val ezt mièrt nem csináltam hiszen ő is ugyan olyan bunkó mint az árvaházban a srácok. Nem èrttem magam de lehet nem is most fogom megérteni hogy mi is van lehet kis idő után rájövök mik ezek az èrzèsek amikor a közelembe van.

Kopogást hallottam, fel üldtem ès rendbe szedtem magam a hajamat megigazitottam a ruhám is, de várj mit csinálok, az sem tudom hogy ki lehet az de èn már szèpitgetem magam, nem vagyok normális.
-Ki az? -nèztem az ajtó felèm ès vártam hogy az illető válaszoljon.
-Èn vagyok az Amelia kicsim, bejöhetek? -kifujtam a bent tartott levegőt, hála ègnek csak ő, mièrt kire számototál Apriel csak nem a te kis lovagodra aki ma csókot lehelt a nyakadra. Nem hiszem el hogy megint a gondolataimal veszekszem, megráztam a fejem ès most már figyeltem Amelia kèrdèsère.
-Persze, gyere csak. -amint kimondtam hogy jöhet már nyílt is az ajtó ès belèpet rajta, látszot rajta hogy szomorú mint mindig, gondolom a Noah csinált valamit megint mert csak akkor ilyen szomorú ha a fiáról van szó. -Mi törtènt Amelia? -nèztem rá hogy válaszoljon de ő csak leült az ágyamra de ő csak kamu mosolyjal mosolygott rám, de èn ezt nem veszem be láttom a szemèbe hogy valami baj van.
-Nincs semmi baj kincsem, csak gondoltam benèzek hozzád mert a reggeli óta nem is voltál lent, ès Emily is már kèrdezte hogy hol vagy. -csak nèztem rá ès most jutt eszembe hogy Emilynek igèrtem hogy játszok vele meg Alexel is de az a kèrdès hogy a lábra tudok e álni.

-Jaj elfelejtettem hogy ma megigèrtem hogy játszok Emilyvel meg Alexel, kiment a fejemből nem sokára megyek is át hozzájuk, de nyugodj meg Amelia minden rendben van. -mosolyogtam rá hogy egy kicsit megnyugtassam de látszot is hogy hatásos volt mert jobb lett a kedve ettől az egy mosolytól.
-Jó rendben van kincsem, menny csak èn úgy is megyek le mèg van egy kis dolgom de mi lenne ha holnap elmennènk vásárolni egy kicsit mert ugye hamarosan kezdődik a suli is meg nem árt egy kis vásárlás sem. -olyan boldog lett hirtelen hogy nem akartam elrontani a kedvèt, így rábólintottam hogy jól hangzik, felállt ès oda hajolt a homlokomhoz ès adót rá egy puszit ès már ment is ki a szobából.

Sóhajtottam egy jó nagyot, na lássuk csak hogy hogy van a lábam, remèlem lábra tudok álni mert ha nem akkor bajba vagyok. Lehuztam magamról a takarót, leemeltem a lábam az ágyról és már áltam is fel de egy kicsit bele nyilalt a lábamba de nem olyan vèszes mert megtudtam tartani az egyén súlyom, szóval sikerült felálljak. Lèptem egyett előre de nem fájt annyira a lábfejem így egyre gyorsabban lèpkedtem ès már ment is a sètálás, azt hittem baja lesz a lábamnak de nem hála istenek.