Sunrise

15. Rész (tw!) END

*a kórházban*

-Kómába esett. Nem tudni, hogy felkel még valaha, de van rá esély. -jelentette ki a doktor
-Rendben, köszönünk mindent...-mondtam majd Jinre néztem aki az egyik széken ült, semmilyen tekintettel
Sóhajtottam, majd odamentem hozzá, és mellé ültem.
Nem szóltam egy szót se, ilyenkor nem tudom mit kéne mondanom.
Gondolkodtam egy darabig, majd végül beszédre bírtam a szám.
-A rendőrség még mindig keresi az elkövetőket, de könnyebb, mert ugye én tudom már a nevüket is meg ilyenek...úgyhogy hamarosan meglesznek, és megkapják a magukét.
Jin nem beszélt, csak nézte a földet meg se moccanva.
A tekintete még mindig üres volt.
-Egyébként is...meg kell tudnunk, hogy miért is akarnak engem, meg...-nyeltem egy nagyot majd folytattam -Hirotot...biztos van valami oka, de az is lehet, hogy nincs, és több embert elraboltak már. -tettem hozzá
-Ha elkapják őket akkor a végére járunk...
-Menjünk haza Jin...-felálltam a székből majd őt is felsegítettem, még mindig nem beszélt

Már este volt.
-Megjöttünk. -nyitottam ki az ajtót, majd bementünk
-Pihenj le egy kicsit. -kísértem Jint az ágyhoz
Jin szó nélkül lefeküdt az ágyra, majd magához húzott, átölelt.
Rögtön megértettem a helyzetet, visszaöleltem. Szorosan karoltuk át egymást, mígnem Jin sírni kezdett, de még ígyse engedtem el.
-Shh...semmi baj...-súgtam a fülébe majd óvatosan megveregettem a fejét
Pár perc után lazulni kezdett a karjai, elengdetett. Kihúztam magam, majd ránéztem.
-Minden rendben lesz, oké? -mosolyogtam
-Mhmm...-hümmögött végre, de a szeme még mindig könnyes volt
-Aludjál picit....-takartam be
-Vissza kell még mennem a könyvtárba valamiért, de gyors leszek, addig pihenj, ne aggódj.
-Mhm...
Mosolyogtam, majd kiindultam.
Nem a könyvtárba mentem. Lehet, hogy a rendőrség keresi az elkövetőket, de egy helyet nem mondtam nekik, ahol lehetnek. Oda fogok menni, tudom, hülyeség, de én magam akarom kideríteni az igazságot. Talán úgy végzem mint Jin bátyja, talán nem. De tudnom kell, hogy mégis miért csinálták mindezt. Egyszerűen meg akarom tudni.

Felszálltam egy buszra, majd nem sokkal később meg is érkeztem. Egy nagyon eldugott sikátor szerűség volt. Itt találkoztam velük először. Nehezen lehetett megtalálni, de én pontosan tudtam, hogy holvan. Ha itt nincsenek, akkor ötletem sincs.
Beljebb sétáltam, majd hangok ütötték meg a fülem.
Soshi, Yuma, Kuro.
A nevükre is emlékeztem.
Nyeltem egy nagyot, majd teljesen bementem.
Ott álltak mind a hárman. Gatyájukon pisztoly lógott, meg kés és egyéb kinzóeszközök.
Rámfigyeltek mindannyian. Kihúztam magam, majd önbizalommal tele megkérdeztem:
-Miért?
Erre az egyszerű kérdésre hosszú magyarázatot vártam. Fogalmam sincs, hogy egyátalán válaszolnak-e majd, vagy esetleg megölnek. Természetesen parázok tőlük, hiszen....velem is tettek rossz dolgokat már nem egyszer...de ezt meg kell tennem Jinért és magamért.
-Haha...nem jöttél rá még? -nevetett Kuro
-Nem. Ezért kérdezem.
-Hát jó, magyarázzuk el neki, aztán végzünk vele. -közölte Yuma
-Ha ennyire kíváncsi...
-Szóval...-kezdett bele Kuro -Tudod, hogy hogyan haltak meg a szüleid? Gondolom mindenki behazudta neked, hogy autóbalesetbe haltak meg, nemigaz?
-De hát...-a szemeim kikerekedtek
-Nincs de. -folytatta Soshi -Mi egy csoport voltunk régebben, egy titkos csoport. Aki tudott rólunk a tagokon kívül annak kámpec. Hogy mit csináltunk? Ha mondhatjuk, akkor öltünk viccből. A szüleid is közénk tartoztak, ugyan olyanok voltak mint mi.
-Mi?...-lefagyottan álltam egyhelybe
-Bizony. De aztán anyukád terhes lett, és mikor megszült, akkor rájöttek, hogy ez nem lenne helyes tovább csinálni, így ki akartak lépni a szervezetből. Természetesen tudták, hogy ennek halál a vége, úgyhogy szépen az ágyra fektettek a házukban, és rád bíztak egy két évig egy bébiszittert. Miután már tudtál járni, otthagyott néhány ennivalót, innivalót majd elment. A szüleidet közben pedig megöltük. Mindkettőt egycsapásra, hát nem menő?! -nevetett fel -És hát, mivel te is tudsz a szervezetről, nincs más választás, mint megölni. És az a Hiroto is valahogyan megtudta, így vele is végeznünk kellett, de nem biztos, hogy összejön, ha jól tudom, kómába van.

Miután mindezt elmondták, egy világ tört össze bennem. Lefagytam, mozdulni sem bírtam, beszélni sem. Egyszerűen semmire se voltam képes.
Miért? Miért?! Miért? Miért? -Ismételgettem magamba a kérdést
A szüleim...miattam haltak meg...és Hiroto...ő miért...miért jött rá?!...
Miattam haltak meg...utálom magam...
A tekintetem üres lett, majd megfordultam, és elkezdtem kimenni.
-Hé! Mondtam, hogy elmondom, és megölünk, hova sietsz? -nevetett Kuro
Nem szóltam egy szót sem, csak sétáltam ki, mintegy zombi. Már nem számitott semmi, egyedül Jin miatt nem akartam meghalni.
Pisztoly hangját hallottam, ahogy kiveszi az övéből.
-Felőlem így is jó. -mondta majd célozni kezdett
Hátranéztem, és láttam ahogy rám szegezi a fegyvert. Ha nem lenne Jin, hagynám magam, de így? Nem halhatok meg még.
Visszatértem a világba, majd elkezdtem rohanni kifelé, jobbra-balra menve, hogy nehezebb legyen céloznia.
Mindjárt kijutok!!

Kint vagyok! Itt jobban tudok elrejtőzni....nem lesz baj...
Hívtam volna a rendőrséget, de megpillantottam Jint a távolba.
-Jin!!! -kiabáltam felé
Felém nézett, az arcán öröm látszott, hogy lát.
Arra kezdtem futni, de ekkor eszembe jutott, hogy talán még mindig követnek.
Megtorpantam, már csak kb. 10 méter volt közöttünk.
-Ren! Hol voltál? Aggódtam...-mondta, már eltűnt az üres tekintete, sokkal inkább az látszott benne, hogy "Hiroto felébred", de most nem ezen aggódott
-Én...-egy szó is alig jött ki belőlem
-Jól vagy? Miért vagy ilyen kimerült? Mi történt?
-Menj...haza...-makogtam ki
Nem akartam, hogy bármi baja is essen most Jinnek, egyedül kell ezt megoldanom.
-Miért? Mi baj van?...-kíváncsiskodott
-Csak menj haza!!! -szinte ordítottam rá
Jin kicsit meghátrált, majd furán nézett rám.
-Sajnálom!! Menj haza!!
-Csak...-kezdtem volna bele a mondatomba de ekkor hangokat hallottam mögöttem
-Szóval itt vagy...-szólalt meg Kuro
Megfordultam és feléjük néztem.
Mellette csak Soshi volt, Yuma nem.
-Mi...-Jinnek elált a szája, és lefagyott
-Baszki...-motyogtam halkan
Várj...hol van Yuma?
-Jin...sajnálom...ez az egész az én hibám...ha nem születek meg, akkor ez nem lett volna...
Jin még mindig csak lefagyottan állt.
Ekkor újra eszembe jutott, hogy Yuma nincs ott.
Visszafordultam Jin felé, majd elállt a lélegzetem.
Jin mögött állt Yuma, pár méterre tőle, és egy pisztolyt tarttott a kezébe, Jinre szegezve.
-JIN!!! VIGYÁZZ!!! -ordítottam neki, mire ő feleszmélt, és odanézett
Yuma meghúzta a ravaszt, de én gyorsabb voltam, és Jin elé ugrottam. Eltalált.
A mellkasomnál.
-Huh? Hát jólvan ez is jó. -mondta Kuro majd mind a hárman elmentek gyorsan

A földön feküdtem, a mellkasomból ömlött a vér, a számon is kijött.
Jin rögtön leült majd a karjaiba helyezett.
-R...ren?!??!? -sírt engem nézve
-Én...
-Ne...ne beszélj! Tarts ki, mindjàrt...mindjárt jönnek...és biztonságba leszel...ígérem...csak...csak maradj ébren...-mondta miközben a szemeiből csak úgy jöttek a könnyek
-Kh...-köhögtem egy kis vért
-Tarts...ki....-az egyik kezét a sebemre szorította, de nem volt sok értelme
-Jin....-szólaltam meg már rekedt hangon
-Shh...ne aggódj...-már alig lehetett érteni amit mond, annyira sírt
Az én szemeimből is könnyek lábadtak ki.
-Sa...sajnálom...
És hirtelen, nagyon fáradtnak éreztem magam, mintha a világ kimerített volna mindenért amim volt. Utoljára a napfelkelte fényét láttam ahogy megcsillan Jin arcán.

*Jin szemszöge*
-Ren!!?!?!!!!!?!!! -ráztam meg picit
-Ren...válaszolj...
-REN?!?!!?! Ne, ne, ne, ne, ne, ne....
-Kelj fel!!!! -ráztam meg jobban
A szemeimből könnyek jöttek ki mégjobban.
-Nem veszíthetlek el téged is!!!!....
A karomban tartottam őt, majd a fejemet a mellkasára helyeztem.
Később mentők szirénáját hallottam. Már csak én. Csak én voltam ezen a helyen, aki még életben volt.

THE END.

Köszönöm mindenkinek aki elolvasta idáig, remélem tetszett :) Készülök még a jövőben könyvekkel, úgyhogy ha gondoljátok, azokat is elolvashatjátok ☺️