Sunrise

4. RÉSZ

Reggel az ébresztő hangos pittyegésére keltem. Hallottam, ahogy a madarak csicseregnek, ez kicsit megnyugtatott.
-Kezdjük az újjabb napot. -sóhajtottam fel
Felkeltem, jött a szédülés...hogy is volt? Valamit mondott az orvos, hogy van valami betegségem de ezt pszichológussal kell megbeszélnem...lehet ma iskola után kérek egy időpontot, vagy mi a tökömet kell csinálni...
Ma valahogy rosszabbul éreztem magamat, mint az elmúlt napokban, de annyira nem foglalkoztam vele.
Elindultam a konyhába megcsinálni a túlélő kávémat, hozzá meg egy-két darab kekszet szoktam enni.
Miután mindezzel kész lettem, jöhetett a ruhaválasztás. Nehezen tudtam csak, hogy mit vegyek fel, de végül egy pulcsira és egy melegítőre esett sor. Elég egyszerű, de roppant kényelmes.
Ránéztem az időre, ami 7:10-et mutattott, így még volt egy kis időm magamra.
Végül elindultam a legunalmasabb helyre. Bedugtam a fülesemet és bekapcsoltam a kedvenc zenémet.

Megérkeztem, mint minden hétköznap ugyan úgy.
Felsétáltam a lépcsőn aztán be az osztályba.
Hátranéztem a kis sarkomhoz, Jin már ott ült.
Kíváncsi vagyok, hogy mikor szokott beérni...
Odasétáltam majd elfogaltam a helyemet is.
-Jó reggelt! -köszönt rám Jin mosolyogva
-Oh, hali...
Kicsit meglepődtem, hogy rámköszönt, bár mondjuk tegnap azért elég sokszor találkoztunk. A mosolygásától az arcom kevésbé paradicsom lett...remélem nem vette észre.
Levetni kezdtem a kabátom, de akkor véletlen az ujjával megcsaptam gyengéden Jin fejét.
A szemeim kinagyobbodtak, és csak bámultam a nagyvilágba, pontosabban Jin-re.
Kínos csend...
-B..bocsi....-szólaltam meg végül
-Semmi gond :)
-Nem..öhm..nem fájt? -böktem ki
-Nem, nem, ne aggódj. -mondta nyugodt hangján
Kifujtam a levegőt nyugalmamba, majd lassan visszafordítottam a fejem.
Ez nagyon gáz volt és kínos...jajj isteneem...
-Nagyon, nagyon kíno..... -mondtam ki hangosan a bennem áradó gondolataimat véletlen
-Tessék? -kérdezett furán nézve Jin
-Oh bazdmeg...-halkan szégyenkezdtem magamba
-Semmi...semmi...csak néha hangosan gondolkodom...
-Nyugi, velem is előfordul néha. -nyugtatott Jin
Nevettem kínosan válaszként.

-Aaah végre vége ennek a nap felének is. -
sóhajottam fel
Akkor asszem indulok is a pszichológushoz, valamit kezdeni az életemmel.
Ki is indultam a teremből, de előtte még elköszöntem Jin-től.
Ki értem az iskolából is, és megnéztem, hogy merre található egy ilyen épület vagy nem tudom mi.
-Huha...hát nincs olyan közel.
Néznem kellett buszt is, mert lusta voltam ennyi gyalogáshoz.
Elsétáltam a megállóig és márcsak várnom kellett.
Amúgy...Jin-nek mi is a vezetékneve? Haruma? Tény, hogy tegnap mondták, de a memóriám a sírban van.
Igen, asszem Haruma volt.
Vártam, álldogáltam, míg nem egy ismerős alakot láttam.
Huh? Jin? Mit keresne itt? Várj...ő nem...ő nem Jin...de teljesen úgy néz ki mint ő, csak kicsit idősebben.
Talán testvére? Nem nagyon beszéltünk még úgyhogy fogalmam sincs.
De biztos hogy valakije. Teljesen hasonlítanak.
Na mindegy...

Megjött a busz, kértem jegyet, felszálltam. Az a srác is erre a buszra jött fel.
Nem nagyon érdekelt mélyebben a téma, így hagytam az egészet, csak hallgattam a zenémet.
Az én megállóm következett, felkeltem az ülőhelyről egy kb. 45perces utazás után, így a szédülés elkerülhetetlen volt.
Leszálltam a buszról, majd a térkép segítségével eljutottam oda.
Nem tudom, hogy mit kell itt csinálni, szóval csak beléptem az ajtón. Nem volt egy lélek sem bent.
-Jó napot!
-Szia! Miben tudok segíteni? -szólalt meg egy ott dolgozó
-Öhm én csak...hát én...-makogtam valamit ki
-Hm...ha szeretne egy pszichológussal beszélni, mindjárt idehívom akik ráérnek, és majd tud választani néhány beszélgetés után, hogy kivel akar tovább dolgozni. -mondta nyugott hangon
-Ahaa...én..időpontot lehet-e kérni? Vagy valami?...
-Persze, de előtte majd el kell döntenie, hogy kivel szeretné majd azt az időd eltölteni.

Nagy nehezen, de kértem időpontot, eltartott egy darabig. Végre mostmárcsak indulok haza.
Oh, buszt is kell néznem visszafelére. Így is tettem. Miután találtam, elmentem a megállóig.
Jött a busz, elvitt a végállomáshoz, onnan meg màr csak hazaaa!!

Sétáltam haza, már csak 15percnyit kellene mennem, hogy otthon legyek.
De akkor jött egy érzés, egy rossz érzés, az út kellős közepén, ahol a kocsik mennek. Elsötétült a világ, és a kemény betonra dőltem.